Zlatan Ibrahimovic nemrég exkluzív interjút adott a Sky Sport Italia mikrofonjainak és egy nagyszerű hangulatú nyilatkozat készült. Íme a nyilatkozat második része.
Zlatan ezúttal kitért a fizikai állapotára, a csapat játékstílusára, a Bajnokok Ligájára, a családjára, az amerikai kalandra és bevallotta azt is, hogy a nyáron először nemet mondott a folytatásra és elárulta, hogy végül miért gondolta meg magát.
Ambrosini: “Hogy érzed magad fizikailag?”
Ibrahimovic: “Remekül. Jól érzem magam. Sokat edzek és ez a legfontosabb dolog. Véleményem szerint minél idősebb vagy, annál gyengébb vagy fizikailag.”
Ambrosini: “És mi van akkor, ha azt mondom, hogy te most erősebb vagy, mint korábban?”
Ibrahimovic: “Sokkal erősebb vagyok. Úgy vélem, hogy a játékosok változnak az évek során. Változik a játékod, hogy mit teszel a pályán és mire vagy képes. Aztán van egy edzőnk is, aki arra kéri a játékosokat, hogy játszanak egy bizonyos módon. Most így játszunk.”
Ambrosini: “És tetszik ez a fajta játék?”
Ibrahimovic: “Igen, remek az egyensúly. Azt gondolom, hogy az edző megtalálta a módját annak, hogy a lehető legjobbat hozza ki a kvalitásomból és olyan pozícióban szerepeltet, amelyben a lehető legjobban tudom segíteni a csapatot.”
Ambrosini: “Az összes mérkőzésen játszol. Az edző bevon téged ebbe vagy te akarsz mindegyiken pályára lépni?”
Ibrahimovic: “Természetes, hogy állandóan játszani akarok, de néha elmondom az edzőnek, hogy talán jobb lenne pihentetni. Ekkor azt mondja: »Nem, nem… Neked játszanod kell.« Például az Európa Ligában azt mondta, hogy focizzak 45 percet, aztán menjek le.”
Ambrosini: “Igent mondtál?”
Ibrahimovic: “Tisztelem őt. Ha szüksége van rám, akkor én mindig elérhető vagyok számára. Azért is meg kell tennem, mert felelősséggel tartozom a csapattársaim felé. Nagyon tisztelnek engem és segítek nekik.”
Ambrosini: “Érzed ennek a súlyát?”
Ibrahimovic: “Nagyon és tetszik. Szeretem ezt a helyzetet.”
Ambrosini: “Mit gondolsz, meddig juthat ez a csapat?”
Ibrahimovic: “Meglátjuk… A csapat nagyon, nagyon éhes a sikerre és jól teljesítünk. Véleményem szerint nincsenek álmok vagy célok, egyszerre egy mérkőzésre figyelünk.”
Ambrosini: “Nincsenek célok?”
Ibrahimovic: “Nekem megvan a saját célom, de csapatként az a cél, hogy a lehető legjobban teljesítsünk. Jobban, mint az előző szezonban, de véleményem szerint nem erre kell figyelni. Egyszerűen oda kell érnünk. Egyszerre csak egy meccsre kell fókuszálnunk, mert a csapat nagyon fiatal. Nem szabad lazítani és arra gondolni, hogy minden rendben. Helyette folytatnunk kell tovább és nem lehetünk elégedettek. Nem az előző mérkőzés a fontos, hanem a következő. Ha jön egy rossz eredmény a következő mérkőzésen, akkor senki sem emlékszik a korábbiakra. Ezért mondom, hogy a csapat nagyon lelkes és éhes. Tudjuk, hogy nem vagyunk olyanok, mint a Juventus vagy az Inter.”
Ambrosini: “És vannak olyan játékosok, akik nagyon sokat fejlődtek…”
Ibrahimovic: “Igen, de nem szoktak hozzá ahhoz, ami most történik. Egy dolog meccseket játszani és egy másik dolog eljutni a cél eléréséig. Ehhez nem szoktak még hozzá. Ez akkor jött elő, amikor azért játszottunk, hogy bejussunk az Európa Liga csoportkörébe. Ki kellett erőltetni a győzelmet és nagy volt a nyomás. Van némi tapasztalatuk, de még nem szoktak hozzá.”
Ambrosini: “Reálisan nézve a Milan bejuthat a Bajnokok Ligájába?”
Ibrahimovic: “Azt gondolom, hogy igen. Itt játszom hat, hét, nyolc hónapja és így gondolom.”
Ambrosini: “És most készen állsz?”
Ibrahimovic: “Ez nem csak a kvalitáson vagy a tehetségen múlik. Az áldozat, a munka, a fegyelem. Ezek azok az apró dolgok, amelyek a különbséget jelentik.”
Ambrosini: “Láttad a Last Dance-t?”
Ibrahimovic: “Igen. Nagyon tetszett. Sokszor mondták rólam, hogy nehéz velem játszani, mert túlságosan agresszív vagyok. Azok mondták, akik együtt játszottak velem. Amikor elhagytam egy klubot, utána számos ilyen nyilatkozatot hallottam. Amikor kijött a Last Dance azt mondtam: »Itt van! a tökéletes példa a győztes mentalitásra.« Nem azt mondom, hogy olyan vagyok, mint Michael Jordan. A munkamódszerről és a győzelemért tett dolgokról beszélek. Ez egy másfajta mentalitás. Nem fogadom el a rossz passzt, mert amikor ezen a szinten vagyunk, akkor azért vagyunk itt mindannyian, hogy teljesítsünk. Ha a Milan játékosa vagy, akkor sokat várnak el tőled, mert azért vagy itt, hogy nyerj. Ez a normális, így működik a világ. Az a természetes, hogy jól passzolj. Ha nem jól csinálod, akkor nem is kellene itt lenned.”
Ambrosini: “Általánosságban van olyan pillanat, amikor eltúlzod ezt a hozzáállást? Amikor túlzott a követelésed a csapattársad felé?”
Ibrahimovic: “Már mondtam, hogy van aki jól veszi, valaki nem. Véleményem szerint ezen a szinten két opció van: eszel vagy téged falnak fel. Én azt választottam, hogy eszek.”
Ambrosini: “Mit gondolsz, mit fogsz csinálni a visszavonulásod után, hogy akkor is úgy érezd, életben vagy?”
Ibrahimovic: “Meglátjuk. Nem tudom. Van két gyerekem, a két életem teljesen különböző.”
Ambrosini: “Milyen vagy a gyerekeiddel?”
Ibrahimovic: “Nyomást helyezek rájuk. Nagy a fegyelem, mert véleményem szerint meg kell érteniük, hogy hogyan működnek bizonyos dolgok.”
Ambrosini: “És hogy megy?”
Ibrahimovic: “Fegyelem, tisztelet, áldozat és rengeteg munka. Ezekkel az apró részletekkel építed fel magad.”
Ambrosini: “Lennél edző?”
Ibrahimovic: “Nem hiszem… Véleményem szerint az edzői munka egy nagyon stresszes dolog. Különösen akkor, ha korábban játékos voltál. Hirtelen az oldalvonal mellett találod magad és utasításokat adsz másoknak, hogy olyan dolgokat csináljanak, amiket nem tudnak és amiket te egész életedben megtettél. Nem tudom, hogy én meg tudnám-e csinálni. Nem mondok se igent se nemet, de az a véleményem, hogy ez stresszes dolog.”
Ambrosini: “Még 2-3 évig tudsz játszani, nem?”
Ibrahimovic: “Addig, amíg továbbra is jól érzem magam. Amikor telnek az évek már nem a kvalitásról van szó, hanem a fizikai állapotról. Ha jó fizikumod van, akkor képes vagy rá, mint például Totti esetében, de ez mindenkire érvényes. Ez a legfontosabb dolog, a kvalitást lehetetlen elveszíteni. Minden csak attól függ, hogy fizikailag meg tudod-e csinálni vagy sem.”
Ambrosini: “A probléma az, hogy a játékosok néha ezt nem veszik észre.”
Ibrahimovic: “Ez valami más, én egónak hívom. Nem tudják elfogadni, hogy vége és többé már nem képesek megcsinálni azt, amit korábban.”
Ambrosini: “Van, hogy néha a saját érzéseid becsapnak téged.”
Ibrahimovic: “Pontosan. Ez az egó, mert azt gondolod, hogy erősebb vagy és hiszed, hogy még képes vagy rá. Elveszíted a realitás érzékedet. Bennem nincs meg ez az egó, mert reális vagyok. Miért mentem Amerikába? Azért, mert újra akartam kezdeni a nulláról. Azt gondoltam, hogy talán a sérülésem után nem leszek képes bizonyos dolgokat megtenni, mint azelőtt a Manchester Unitedben. Azt mondtam Mourinhónak: »Minden tiszteletem, de ne hívj fel többé! Nem vagyok az az Ibra, aki eddig.« Reális voltam magammal szemben, csökkent az egóm és Amerikába mentem, hogy a nulláról kezdjem az építkezést. Nem tudtam, hogy ott mi vár rám, de két év után úgy éreztem, hogy élek. Ekkor azt mondtam: »Irány vissza Európába és meglátjuk, hogy meg tudom-e csinálni vagy sem.« Ezért írtam alá először 6 hónapra, hogy értékeljem magam. Megvolt a nézőpontom és az önbizalmam, de minden a pályán elért eredményektől függ. Az egy dolog, hogy van nézőpontod és önbizalmad, majd pályára lépsz és azt mondják, hogy nem vagy képes rá. Nem annyira fontos az emberek véleménye, mert nem szabad, hogy kívülről befolyásoljanak. Magabiztosnak kell lenned.”
Ambrosini: “Véleményem szerint az első hónapokban, miután megérkeztél nem voltál annyira jó.”
Ibrahimovic: “Azért, mert Amerikában a bajnokság két hónappal hamarabb véget ért és nem kvalifikáltuk magunkat a rájátszásra. Nagyon nehéz visszaszerezni a ritmust.”
Ambrosini: “Majd véget ért a bajnokság, Pioli maradt és te úgy döntöttél, hogy meghosszabbítod a szerződésedet…”
Ibrahimovic: “Nem, nem ezt választottam. Elmondom, hogy mi történt. A szezon végén Pioli megkérdezte tőlem, hogy mit akarok csinálni. A válaszom a következő volt: »Nem gondolom, hogy folytatni fogom. Nem, nem folytatom tovább. Elég volt.«”
Ambrosini: “Miért? Nem érezted jól magad?”
Ibrahimovic: “Nem, mert azon az áldozaton kezdtem el gondolkodni, amit a családommal szemben kellett meghoznom. A család a legfontosabb dolog. Ők Svédországban élnek és én itt vagyok egyedül. Azt mondtam magamnak, hogy fél évre rendben van, de még egy évre már nem. Tehát nemet mondtam Piolinak. Ezt válaszolta: »Jó, rendben. Tiszteletben tartom a döntésedet.« Másnap volt egy újabb találkozónk az edzőközponton kívül és azt mondta: »Nem, ez nem ilyen egyszerű. Tegnap túl könnyen elengedtelek.« Azt mondta, hogy maradnom kell. Telt az idő, aztán nyaralni mentem, majd vissza Olaszországba, miközben magam mögött hagytam a szerződés gondolatát, mert ebben a korban a szerződés nem fontos. Nekem nincs szükségem szerződésre, csak tisztelet és értékek kellenek a bizonyos helyzetekben.”
Ambrosini: “Szóval mi változott meg?”
Ibrahimovic: “Te például egyike voltál azoknak, akik azt mondták, hogy csak vesztenivalóm van…”
Ambrosini: “Megtetted, amit tenned kellett és talán még jobban is sikerült, mint azt gondoltad volna. De aztán a léc újra emelkedik, még magasabbra. Olyannyira, hogy nemet mondtál a családodnak.”
Ibrahimovic: “A kihívás gyönyörű.”
Ambrosini: “És mi történt utána?”
Ibrahimovic: “Eljött a pillanat, amikor nem akartam, hogy megbánást érezzek. Ez az érzés erősödött bennem, szóval felhívtam Minót és azt mondtam: »Zárd le a tárgyalásokat, beszélek a családommal és folytatjuk!« De az előző szezon végén azt gondoltam, hogy nem fogom folytatni a játékot. Amikor a Unitedben voltam, felmerült bennem a visszavonulás gondolata, de mindig azt mondtam, hogy ha be kell fejeznem, akkor csak a csúcson fogom abbahagyni. 35-36 éves voltam és arra gondoltam, hogy egy új fejezetet nyitok az életemben a családommal, de mindez a sérülésem előtt volt. Amikor visszatértem a pályára a sérülésem után úgy éreztem, hogy újra élek és ugyanúgy játszottam, mint azelőtt. Ekkor azt mondtam magamnak, hogy addig kell folytatnom, amíg csak lehet, mert a futball nélkül ki vagyok?”
Ambrosini: “Szóval féltél, hogy mi történik utána?”
Ibrahimovic: “Nem könnyű, amikor többé nem tudod ugyanazt csinálni, mint amit 20-25 évig tettél. Ez nagyon nehéz.”
Ambrosini: “Félsz?”
Ibrahimovic: “Nem félek, de nem tudom, hogy mi vár rám.”
Ambrosini: “Készen állsz rá?”
Ibrahimovic: “Nem, mert túl jól érzem magam.”
Ambrosini: “Akkor a következő évben jövök és csinálunk még egy interjút?”
Ibrahimovic: “Igen, akár itt, akár valahol máshol, de továbbra is folytatni fogom a játékot, amíg képes vagyok rá. Addig fogok játszani ezen a szinten, amíg befolyásolni tudom a dolgokat, mert ha már többé nem tudok eredményeket hozni, akkor nem akarom azt hallani, hogy csak azért vagyok ott, mert Ibrahimovicnak hívnak. Ezért írtam alá januárban a Milanhoz és azt mondtam, hogy legyen hat hónap, mert nem tudtam, hogy milyen lesz. Őszintének kellett lennem a Milannal szemben és magammal szemben is.”
Ambrosini: “Jól érzed magad Milánóban?”
Ibrahimovic: “Nagyon jól, de hiányzik a családom.”
Ambrosini: “Jövőre elhozod őket Milánóba?”
Ibrahimovic: “Ez nem olyan egyszerű. Ez az első alkalom, hogy a családom nélkül mentem el egy klubhoz és ez nem oké. Nem szeretem. Céljaim vannak és ezekre koncentrálok, csak ezért tudok a családom nélkül lenni.”
Ambrosini: “Sport jellegű célok?”
Ibrahimovic: “Célok, amelyek elfedik a hiányérzetemet a családommal kapcsolatban.”
Ambrosini: “Milyen Milánó?”
Ibrahimovic: “Jó, még akkor is, ha rendkívüli pillanatot élünk a COVID miatt. Amikor januárban visszatértem, Milánó jobb volt, mint 10 évvel ezelőtt. Sok minden történt és még nemzetközibb lett, aztán jött a világjárvány. Nagyon sajnálom a várost, mert a turisták nélkül szenved… Miért nevetsz?”
Ambrosini: “Azért nevetek, mert így beszélsz Milánóról, de korábban még a Dómot sem láttad. Emlékszel erre?”
Ibrahimovic: “Veled először… nyolc vagy kilenc év után.”
Ambrosini: “A legcsodálatosabb képet készítettem rólad. Csak érted tettem.”
Ibrahimovic: “A legfontosabb dolog nem az, hogy én lássam a Dómot, hanem az, hogy a Dóm lásson engem.”
Ambrosini: “Hogy csinálod? Nem hiányzik? Párizs, Barcelona, Milánó… Nem mész és nézed meg a városokat?”
Ibrahimovic: “Nem érdekel, mert történelmet írok és nem foglalkozok más dolgokkal.”
Ambrosini: “Önthetek még egy kis teát egyszer s mindenkorra?”
Ibrahimovic: “Te kérdéseket teszel fel és én válaszolok. Ha már nem tudsz többet, akkor…”
Ambrosini: “Kérdés volt, nem látod?”
Ibrahimovic: “Igyál egy kis teát, mert kevésbé érthetőnek tűnsz… Piszkálj egy kicsit, túl nagy a pozitivitás és ezt nem szeretem. Szeretem a kis szemétkedéseket és a problémát. Így túl könnyű nekem. Sokkal jobban szeretem, ha támadnak.”
Ambrosini: “Akkor nincs több ingered?”
Ibrahimovic: “Azért vannak ingereim, mert a tapasztalatokra támaszkodom, de több adrenalinra van szükségem.”
Ambrosini: “Vagyis holnap az edzésen mész és kiosztasz néhány pofont?”
Ibrahimovic: “Nem. Én példa vagyok a csapat számára, nem tehetem ezt. De akarom, hogy valami történjen, mert az feltüzel.”
AZ INTERJÚ ELSŐ RÉSZE ITT MEGTEKINTHETŐ
