A szabadfogású birkózó, Kárpáti Károly győzelme után egy órával a hozzá hasonló pályaívet leíró, szintén szabadfogású Zombori Ödön is olimpiai bajnok lett Berlinben, 1936-ban. Egy becsúszott vereségét három tusgyőzelemmel javította ki, ezért állhatott a dobogó tetejére.
Balról: Johannes Herbvert, Zombori Ödön, Ross Flood (Arcanum)
Zombori Ödön Janicsek néven született a Somogy megyei Szentán 1906-ban, majd később családjával Budapestre költöztek, a fővárosban teljesedett ki sportolói pályafutása. Ahogy a vele egy idős Kárpáti, ő is indult az amszterdami olimpián 1928-ban, ekkor még a kötöttfogásúak között, de nem érte el a dobogót. Négy évvel később, 1932-ben viszont már a szabadfogásúak között lett ezüstérmes, ugyanúgy, ahogy Kárpáti. 1936-ban, Berlinben már mindketten olimpiai aranyat ünnepelhettek.
A magyar versenyző hiába volt már négy évvel korábban ezüstérmes, a barátai dobták össze neki az útiköltséget, így jutott ki Berlinbe, ahol azonban kisiklással indított, mert már első nap végén legyőzték. Ezzel a pontozásos vereség után folyamatos győzelmi kényszerbe került, és mivel a tusgyőzelmek akkoriban három pontot értek, míg a pontozásosak egyet, kizárólag az segítette az aranyéremhez, ha mindhárom hátralévő csatájában két vállra fekteti ellenfelét. Ha csak simán pontozással nyer, akkor érmes lehetett volna, de az ő aranyért utazott.
Zombori eredményei:
- Gustave Laporte (Belgium) tusgyőzelem,
- Marcello Nizzola (Olaszország) 2-1-es győzelem,
- Hermann Tuvesson (Svédország) 0-3-as vereség,
- Ahmet Cakiryildiz (Törökország) tusgyőzelem,
- Johannes Herbert (Németország) tusgyőzelem,
- Ross Flood (USA) tusgyőzelem.
Amint a felsorolásból is látható, az utolsó három összecsapásán ellenállhatatlan volt, amíg a többiek fáradtnak, neki úgy jött meg a harci kedve. Ezt a három győzelmet úgy érte el, hogy augusztus negyedikén kezdte a meccseket, de ötödikén fejezte be a harmadikat.
Herbert ellen az elődöntőben már csak húsz másodperc volt hátra, amikor egy merész dobás után addig forgatta és fárasztotta riválisát, amíg az nem tudta kivédeni a tust. Jöhetett a döntő, amiben a négy évvel korábbi, Robert Pearce-szel szemben elvesztett meccshez hasonlóan ismét egy amerikai, ezúttal Ross Flood volt az ellenfele.
Amikor bekapcsolódunk a küzdelembe, már letelt az első hat perc.
“Zomborinak kellett alulra mennie. Flood átforgatta Zomborit, de a magyar birkózó remek húzással átfordult az amerikai feje fölött, ő került felülre, lerázta a lábával és jellegzetes görög-római fogással, karbehúzással tusolta” – írta a Sporthirlap.
A legfontosabb meccsen, a legjobbkor tudott elővenni valamit a kötöttfogású mozdulatokból. Flood lett a második, és ahogy a híres fotón látható is, a náci karlendítéssel ünneplő német Herbert a harmadik. Mellette az amerikai tiszteleg, Zomborinak a győztesnek járó tölgyfacsemete van a kezében, miközben a magyar zászló a magasba kúszott. (Ez a tölgyfa ma is megvan, a Hűvösvölgyben ültették el.)
Zombori az Elektromos Művek írnoka volt élete legnagyobb sikere idején, pár hónappal korábban pedig még pénzbeszedő. Munkája után járt tréningezni, szenvedélyesen szerette a birkózást. Édesanyja elmondása szerint csendes, szolid, nem túl nagyétkű fiú volt, de a gyümölcsöt nagyon szerette.
A háborúig sem élt fényűzően, utána sem, és amikor megelégelte, hogy állandó anyagi gondjai voltak, 1948-ban elhagyta az országot. Előbb az Egyesült Államokban, majd Argentínában települt le, az 1956-os olimpián már ő volt az argentin válogatott edzője. Utána visszatért Kaliforniába, de honvágy gyötörte, és 1985-ben úgy határozott, hogy újra találkozna egykori klubtársaival Ausztriában. Az óceán felett szállt a repülővel, amikor agyvérzést kapott, beszéde zavarttá változott, nehezen váltak le a szavak a nyelvéről. Magyarországra hozták – nem emlékezett arra, hogyan –, ahol a kórházban látogatta meg őt 1936-os bajnoktársa, Kárpáti Károly, aki a Magyar Ifjúságnak örökítette meg ezt az érzelmes párbeszédet. Negyven év után látták egymást ismét.
Kárpáti Károly (j) Csatári Józseffel
— Nem ismersz meg? (Tudod, hogy hívnak?)
— Várj. Gondolkodom.
— Ne törd a fejed, inkább megmondom. Egy napon nyertünk Berlinben olimpiai bajnokságot. Kárpáti vagyok. Kárpáti Károly.
Ödön szeme megvillant. Sírva ölelt át és én a hátát tapogatva csitítgattam:
— Ne sírj, Ödön, ne sírj. De hát miért sírsz …
Leültünk. Aztán sétálgattunk kicsit. Beszélgetni próbáltunk, de Ödön gyorsan lemerült a tudat mély világába. Csak kétszer villant meg.
— Azon töprengek, tudod, hogy most hova tartozom. Ide vagy oda? — kérdezte. — Nem tudom eldönteni.
— Te mindig nyugodt versenyző voltál — mondta nekem másodszor, és ebből látszott, hogy valóban tudja, ki vagyok. — Te nyugodt voltál, én ideges.
Aztán már csak motyogott, nézett rám üres szemmel. Megfogtam a kezét:
— Ödön, hogy hívnak engem?
— Tudod — felelte halkan —, én már idős ember vagyok. Rossz az emlékezetem.
Kárpáti a kórházban állapította meg: „ifjúkorom harcos versenytársa már a végtelen mindenségben lebegsz, csak a test, csak a test, az kapaszkodik még szívós makacssággal.”
Zombori még négy évig volt a János Kórház lakója, a nővérek nagyon szerették Ödön bácsi stílusát. 1989. november 29-én halt meg.
(index.hu / Ághassi Attila)
