Zsinórban harmadszor az Egyesült Államok a világ tetején!

Nem tudott csodát tenni a spanyol válogatott a vb döntőben.

A finálét az esélyesebb amerikaiak kezdték jobban, de a spanyol együttes fegyelmezett védekezésének köszönhetően a második negyedben utolérte ellenfelét. A 3-3-as állást követően azonban ismét az amerikaiak pillanatai következtek, akik a félidőre kétgólos előnybe kerültek, majd a 4-0-ra megnyert harmadik negyedben eldöntötték az összecsapást.

A női mezőnyből kimagasló amerikaiak veretlenül bizonyultak a torna legjobbjának, az együttes a kilencedik vb-érmét gyűjtötte be: 2003, 2007, 2009, 2015 és 2017 után a hatodik aranyat.

A döntőben vesztes spanyol válogatott a harmadik vb-érmét szerezte női vízilabdában: 2013-ban a hazai rendezésű eseményt megnyerte, míg két éve, a budapesti viadalon másodikként végezett, a fináléban akkor is az amerikaiaktól kapott ki (6-13). A spanyolok – akik az elődöntőben a magyarokat győzték le – olimpiai kvótával vigasztalódhatnak.

A magyarok a negyedik helyen végeztek, mivel a bronzmérkőzésen 10-9-re kikaptak az ausztráloktól.

A 2019-es vb döntőjében:

USA – Spanyolország 11-6 (3-1, 2-2, 4-0, 2-3)

USA: A. Johnson, Musselman, Seidemann 1, Fattal 1, Hauschild 1, Steffens 2, Haralabidis 1, K. Neushul 3, A. Fischer 1, Gilchrist, M. Fischer 1, A. Williams, Longan. Vezetőedző. Krikorian

Spanyolország: Ester, Bach, A. Espar, B. Ortiz 2, Tarragò 3, I. Gonzalez, C. Espar, Peña, Forca 1, Crespi, M. Garcia, Leiton, M.E. Sanchez. vezetőedző: Oca

A 2019-es női vízilabda világbajnokság végeredménye:

1.USA
2. Spanyolország
3. Ausztrália
4. MAGYARORSZÁG
5. Oroszország
6. Olaszország
7. Hollandia
8. Görögország
9. Kanada
10. Kazahsztán
11. Kína
12. Új-Zéland
13. Japán
14. Dél-Afrika
15. Kuba
16. Dél-Korea

(vizipolo.hu, MTI)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS