A Szlovák Labdarúgó Niké Liga 10. fordulójában a Kassa 4–1-es vereséget szenvedett Zsolnán.
Az eredmény csalóka, mert a mérkőzés nagy részében a többségi magyar tulajdonban lévő kassai csapat játszott fölényben.
A sárga-kékek rémálomszerűen kezdték a meccset: hat perc alatt két gólt kaptak Iľkótól és Káčertől. Innen azonban a vendégek átvették az irányítást, és a félidő derekától szinte egykapuztak. A nyomás a 37. percben érett góllá, amikor Kovács Mátyás közelről talált be, 2–1-re alakítva az állást.
A fordulás után is a kassaiak birtokolták többet a labdát, de a Zsolna könyörtelenül kihasználta a helyzeteit: Adang és Faško góljaival végül 4–1-re nyert. A hajrában Rehuš előtt is adódott lehetőség, de kimaradt a ziccer.
A kassaiak Roman Skuhravý távozása után már a Matej Čobik-Ferčík – Ľubomír Kordanič edzőpáros irányításával léptek pályára. A válogatott szünet után október 19-én keleti rangadó következik, azaz Kassa–Nagymihály, ahol a csapat már a hazai közönség előtt próbálhat javítani.