ZTE: A Puskás Akadémia U21-es válogatott játékosa az első érkező – hivatalos

A Zalaegerszegi TE FC hivatalosan is bejelentette az első nyári érkezőjét:

a következő szezonban kölcsönben Waltner Róbert csapatánál szerepel a Puskás Akadémia U21-es válogatott játékosa, Huszti András.

A pécsi születésű labdarúgó a PMFC, a Kozármisleny és az Illés Béla Labdarúgó Akadémia utánpótlásában nevelkedett, majd 2018 és 2019 között az akkor másodosztályú Tiszakécske együtteséhez igazolt. A jobbhátvéd ezt követően a Puskás Akadémia FC figyelmét is felkeltette és Felcsútra tette át a székhelyét.

Az első osztályban 2019. november 2-án debütált a Budapest Honvéd csapata ellen, majd a 2020/21-es szezont a Budafoki MTE-nél töltötte, és összesen 30 mérkőzésen kapott lehetőséget az előző NB I-es kiírás kiesőjénél.

– Nagyon örülök, hogy Zalaegerszegen megkaphatom a lehetőséget a klubtól és remélem, hogy egy szép szezon elé nézünk. Egy fiatal csapatról van szó, de lesz bennünk karakter és egyéniség. Bízom benne, hogy komoly sikereket fogunk elérni! – mondta a klubhonlapon Huszti.

Korábbi magyar válogatott játékos veheti át a nagymúltú NB II-es csapat irányítását

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.