100%-os készültségben Villeneuve csapata

Formula-E

2015. augusztus 9. vasárnap, 13:03

1997 F1-es világbajnoka már tesztelte a Venturi gépét, de hétfőtől hivatalos keretek között is bemutatkozhat Doningtonban, mint a mezőny legidősebb Formula-E-versenyzője.

A hét elején még csak pletykaként ütötte fel a fejét, szombat reggel azonban igazzá vált a hír: Jacques Villeneuve teljes állású Formula-E-pilótáként száll versenybe a következő szezonban a Venturi csapatánál, Nick Heidfeld helyén. A kanadai a héten már kipróbálhatta a gárda saját gyártású hajtásláncával működő gépét a Paul Ricardon, hétfőn azonban elkezdődik az augusztusi tesztszezon (három, kétnapos gyakorlás lesz ebben a hónapban) a Donington Parkban, ahol Villeneuve hivatalosan is bemutatkozhat majd.

A Venturi csapatfőnöke a mögöttük hagyott tesztekről nyilatkozott az electricautosport.com portálnak. „Különböző területekre fókuszáltunk: teszteltük az új motor teljesítményét, aztán a szoftvert, valamint a hűtést is ellenőriztük. Ennek érdekében számtalan kört tettünk meg mindent felcsavarva, hogy kiküszöböljük azokat a megbízhatósági problémákat, melyekkel tavaly szembesültünk” – mondta Nicolas Mauduit.

„Szintén utánanéztünk az energiafogyasztásnak, összehasonlítva az előző és a mostani modell adatait, szimuláció és valós teszt segítségével, így közelebb kerültünk a remélt eredményekhez.” A Venturinál ezek mellett nagy hangsúlyt fektettek a felfüggesztések megerősítésére, hiszen a Formula-E első szezonjában neuralgikus területnek számítottak ezek az alkatrészek – különösen a buenos airesi ePrix-n.

„Átfogó teszteket hajtottunk végre a hátsó felfüggesztéseken, annak érdekében, hogyan tudnánk nagyobb leszorítóerőt kisajtolni általa. Erősebbé kellett tennünk ezeket az elemeket, de nem estünk túlzásokba, hiszen akkor más területeken veszítettünk volna. A keresztlengőkar és a nyomórúd is erősebb lett a tavalyinál, azért, hogy jobbá tegyük az autó vezethetőségét.”

Manduit szerint a Venturi mindent megtett azért, hogy 100%-os készültségben érkezzen meg Doningtonba, de hozzátette, hogy a brit pályán egy csapat sem fogja felfedni valós tempóját. „Legfőképpen mérnöki szempontból készültünk Donington előtt, minél többet meg akartunk tudni a vetélytársainkról, össze szerettünk volna hasonlítani tavalyi és mostani tempónkat, hogy meglássuk, hol értünk el tiszta, hol pedig relatív nyereséget. Nem hinném, hogy hétfőn és kedden megismerjük a többiek valós teljesítményét, erre inkább Pekingig kell várnunk. Teljesítmény szempontjából mindkét autónknak a lehető legjobban kell működnie, és az első verseny előtt erről kell megbizonyosodnunk. Ez a teszt első számú célja.”

Forrás: www.formula.hu – RSS