Százharminc éve, 1892. március 15-én született Budapesten Komjádi Béla, a magyar vízilabda első aranykorának meghatározó alakja, szövetségi kapitánya.
Fotó: culture.hu / archív
A polgári életben a Magyar Általános Kőszénbányai Társaságnál dolgozott tisztviselőként, csendes, szótlan emberként ismerték. Fiatalon az MTK színeiben volt gyorsúszó, de nem bírta a faltól falig egyhangúságot, ezért 1914-ben átigazolt a vízilabdacsapatba, ahol rendkívül jó taktikai érzékkel játszott hátvédet. Az első világháború kitörése után frontszolgálatra jelentkezett, a fronton többször megsebesült, 1915-ben megkapta a nagy ezüst vitézségi érmet, 1916-ban a Signum Laudist. Ebben az évben mellette robbant fel egy tüzérségi löveg, s súlyos sebesülése miatt rokkantként felmentették a szolgálat alól.
A Császár fürdő katonai utókezelővé átalakított szállodájában lábadozva a labdázó gyerekeket figyelte. Ekkor született meg benne az ötlet, hogy az úszásban tehetséges fiatalokat támogassa, akik talán majd a vízilabdázásban is sokra vihetik. Felépülése után az MTK utánpótlásával kezdett foglalkozni, mai szóval tehetségkutatásba fogott. Vett két labdát az Erzsébet híd budai hídfőjéhez fürdeni járó gyerekeknek, de csak az játszhatott velük, aki beállt edzeni. Így fedezte fel a Homonnaiként legendává vált két Hlavacseket, Mártont és Lajost, a belvárosi reáliskola növendékei között pedig rábukkant a két Keserűre, Alajosra és Ferencre.
Fiatal felfedezettjeit 1917-ben az MTK-ból a III. kerületi TVE-be (Magyar Torna és Vívó Egylet) vitte, s a klubból megteremtette az akkor már komoly sikereket maga mögött tudó FTC riválisát, 1923-ban és 1924-ben is megnyerték a bajnokságot. Az FTC csapatában figyelt fel a technikás Fazekas Tiborra és Wenk Jánosra, az úgynevezett levegőjáték megteremtőire.
“Komi bácsi” azt vallotta, hogy nem elég, ha valaki tud úszni, azt úgy kell tennie, mint egy versenyúszónak, és nem elég dobálni a labdát, azt technikásan kell tenni, gyerekkortól tanulva a mozdulatokat. Ő vezette be a “száraz”, tornatermi edzést, amikor játékosainak súlyzókkal kellett dolgozniuk, a játékot a cirkuszi zsonglőröktől ellesett légstop és a légpassz alkalmazásával tette technikásabbá és gyorsabbá. (A labda a levegőben gyorsabb, mint a játékossal a vízben, ez a légpassz, a légstopnál pedig a labdát már a levegőben leveszik vagy továbbítják, nem hagyják leesni a vízre.)
1920-ban bekerült a Magyar Úszó Szövetség által első alkalommal elismert játékvezetői karba, majd helyet kapott a szervezet vízilabda-bizottságában. 1921-ben a MÚSZ főtitkára lett, de 1922-ben lemondott, és csak tanácstagként volt jelen a szövetségi életben, 1930-ban a szövetség ügyvezető alelnökévé választották.
1924-ben kijuttatta a válogatottat a párizsi olimpiára, ahol az első mérkőzésen világszenzációt keltve, vesztes helyzetből fordítva 7-6-ra legyőzték a verhetetlennek hitt Nagy-Britanniát – ez a mérkőzés volt a magyar vízilabda első aranykorának nyitánya. A holtfáradt csapat ezután több vereséget szenvedett, és csak az ötödik helyen végzett, de letette a névjegyét.
Komjádi 1925-ben nyugdíjba vonult a Magyar Általános Kőszénbánya Társaságtól, ahol tizenöt évig dolgozott, és a Sporthírlap (később Nemzeti Sport) főmunkatársaként teljes egészében a vízilabdának szentelte az életét. Újságíróként kiterjedt sajtókampányt folytatott a Nemzeti Sportuszoda megteremtéséért. Neki is köszönhető, hogy Budapest jelentkezett az 1926-os Európa-bajnokság megrendezésére, és házigazdája lehetett az első kontinensversenynek. A hazai közönség előtt Európa-bajnok lett a válogatottal, amely ezután 1927-ben Bolognában és 1931-ben Párizsban is megnyerte a kontinensbajnokságot (világbajnokságot akkor még nem tartottak).
Az 1928-as amszterdami olimpián a válogatott ezüstérmet szerzett, a döntőben 2-0-ra vezetett, de végül a németek kerekedtek felül 5-3-ra. A magyar csapat a következő, 1932-es Los Angeles-i ötkarikás játékokra az Európa-bajnoki címmel a zsebében, nagy esélyesként érkezett. Az útiköltséget bemutatómeccsekkel teremtették elő, a magas költségek miatt a tornán csak öt válogatott vett részt. A magyarok már az első mérkőzésen visszavágtak a németeknek, akiket 6-2-re győztek le, majd 17-0 arányban gázoltak át a japánokon, a házigazdákat 7-0-ra verték. A brazilok ellen már nem kellett vízbe szállniuk, mert a dél-amerikaiakat kizárták, amiért rátámadtak a németek elleni meccsüket vezető és minden szabálytalanságukat befújó Komjádira. A magyar csapat így veretlenül, mindössze két kapott góllal szerezte meg az aranyérmet.
Komjádi pályafutásának tapasztalatait A vízipóló (1925) című szakkönyvében összegezte, ebben található “A vízilabda-játékos kiskátéja”. Legfontosabbnak ötös számú parancsát tartotta: “Ne vitatkozzál sem a bíróval, sem a társaiddal, sem az ellenfél játékosaival. Mert ha a bíróval vitatkozol, az kiállít, ha a társaiddal, az egyenetlenséget okoz, ha pedig az ellenféllel veszekszel, ő gólt dob, amíg te beszélsz.” Ezenkívül megjelent még a Kezdő vízipóló játékos tréningje (1928) és A magyar vízipóló csapat a X. olimpián (1932) című könyve is.
A legendás szövetségi kapitány 1930-ban kormánytanácsos lett, 1932-ben megkapta a III. osztályú polgári érdemkeresztet. A következő évben, 1933. március 5-én mindössze 41 évesen halt meg agyvérzés következtében. Temetésén koporsóját játékosai vitték a vállukon, síremlékét az első magyar olimpiai bajnok, az építészmérnök Hajós Alfréd tervezte. 1976-ban róla nevezték el Budapesten a Császár uszoda mellett felépült korszerű fedett uszodát. 1995-ben lett tagja az Úszó Hírességek
Csarnokának(International Swimming Hall of Fame), nevét viseli a Komjádi Kupa, amelynek célja emlékének megőrzése és játéklehetőség biztosítása a felnőtt csapatok utánpótlásának. 2021-ben egy magyar felfedezésű kisbolygót neveztek el róla.
(MTI-vizipolo.hu)
