14 klub 14 év alatt: Szerb vezetőedző ül le a Loki kispadjára – hivatalos

A dvsc.hu ma hivatalosan is bejelentette, amit a csakfoci.hu már előre jelzett:

Srdjan Blagojevic lett a Debreceni VSC vezetőedzője.

A 49 éves, belgrádi születésű tréner legutóbb a kazah Astanánál dolgozott, most pedig a Loki lett a 14. csapata 14 év alatt.

Blagojevic éveken át hazájában, főleg kisebb csapatoknál dolgozott, a legismertebb együttese a jelenleg másodosztályú, de az élvonalban is többször megfordult FK Indjija volt. 2020 januárjában aztán légiósnak állt az edző, a kazah Kaspiy Aktau kispadjára ült le, ahol összesen 53 tétmeccsen dolgozott a Transfermarkt statisztikája szerint. Innen került aztán 2021 novemberében az egyik legismertebb helyi klubhoz, az FK Astanához, ahol egészen a múlt hétig tevékenykedhetett.

Az astanai együttest a második helyen adta át utódjának, a kupában az elődöntőig jutottak, a nyáron pedig az Európa Konferencia Liga selejtezőjében is megfordult csapatával, de ott a lengyel Rakow Czestochowa 6-0-s összesítéssel továbbjutott. A múlt heti bejelentés szerint a felek közös megegyezéssel és “békében” váltak el egymástól.

Megerősítve: Szalai Ádám visszavonul a válogatottól