1,4 milliárd forintért nevezett a Mercedes

F1

2015. december 9. szerda, 16:51

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Daimler Media Site

Csillagászati összegeket kell a csapatoknak fizetniük, hogy rajthoz állhassanak a következő F1-es szezonban. Az alapdíj sem csekély, azonban minden megszerzett pont után 1,5 millió forintot kell fizetni.

Kevés szó esik róla, de a Formula-1-es csapatoknak – különösen az élmenőknek – súlyos összegeket kell asztalra tenniük egyedül azért, hogy a rajtrácson lehessenek évről évre. Az alapdíj 516 128 dollár (148 millió forint), ezen felül azonban minden egyes bajnoki pontnak elkérik az árát. A konstruktőri győztes 6194 dollárt (1,8 millió forint) fizet minden egységért, mindenki más 5161 dollárt (1,5 millió forint) pontonként.

A Mercedes idén nem spórolt a pontszerzéssel, 703 egységet gyűjtöttek a 2015-ös szezon során, ami azt jelenti, hogy összesen 4 870 510 dollárt (1,4 milliárd forint) kellett kifizetnie a november 30-i határidőig, ami több mint kétmillióval haladja meg a konstruktőri második helyezett Ferrarit. Mivel azonban 2014-ben majdnem pontosan ennyi, 701 pontot szereztek, a nevezési díj is szinte hajszálpontosan ugyannyi.

A nagy formajavulást mutató Ferrari ellenben a nevezési díjon is megérzi a felzárkózást, 1,1 millió dollárral kell többet kiadnia a következő évért, mint az ideiért. A Red Bull viszont pocsék szezonjával megspórolt ugyanannyit.

Az egyes csapatok idei és jövő évi nevezési díjai:

Csapat

2015 (dollár)

2016 (dollár)

2016 (Ft)

Mercedes

4 858 122

4 870 510

1400 millió

Ferrari

1 630 904

2 725 036

783 millió

Williams

2 167 648

1 842 505

530 millió

Red Bull

2 606 333

1 481 235

426 millió

Force India

1 316 083

1 218 024

350 millió

Lotus

567 738

918 686

264 millió

Toro Rosso

670 958

861 915

248 millió

Sauber

516 128

701 924

202 millió

McLaren

1 450 269

655 475

188 millió

Manor

526 450

516 128

148 millió

Forrás: gpupdate.net

Forrás: www.formula.hu – RSS