15 éremnél tart a Magyar Csapat Bakuban


A bakui, 15. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál ötödik versenynapján tovább gyarapodott a magyar fiatalok éremkollekciója. Az azeri fővárosban csütörtökön négy sportágban voltunk érdekeltek, két ezüst és két bronz lett a napi mérlegünk, az érmeink száma 15-re nőtt.

judós Szegedi Dániel Gergő (-66kg) egészen az elődöntőig menetelt, de ott az ukrán Nebotov állta az útját. A bronztalálkozón a magyar fiú egy waza-ari értékű pont után ipponnal verte a hazai közönség bíztatását élvező azeri Rzazadet. A -63kg-os súlycsoportban tatamira lépő Nyíri Nikolett legyőzője révén a vigaszágon folytathatta, de nem jutott el a bronztalálkozóig és 7. lett.

Az úszók ezen napon érmet nem szereztek, de a három döntős versenyszámban, ahol érdekeltek voltunk, mindegyikben pontszerző helyen végeztek. Ugrai Panna 100m pillangón, Tschaikov Valentin Georgiev 50m gyorson ötödik, a 4×100-as mix vegyesváltó Kós Hubert, Mészáros Dániel, Hetyei Nóra és Ugrai Panna összeállításban a hatodik helyen ért célba.

Tornászaink az egyéni összetett versenyen mutatták be gyakorlataikat. Balázs Krisztián, aki két nappal korábban négy szeren is bejutott a pénteki és szombati szerfináléba a 12. helyen végzett. A lányoknál Makovits Mirtill két szeren, felemás korláton és gerendán a legjobb tízben végzett, de ugrásban kisebb hibát vétett, így összesítésben a 10. helyen fejezte be az összetett versenyt. Szujó Hanna a 16. helyen zárt.

Atlétáink az esti programban 8 döntőben voltak érdekeltek. A 400m-es síkfutó Molnár Attila az utolsó kanyarba érve még az élen haladt, de a hajrában ketten is megelőzték, végül idei legjobb eredményét megjavítva 48.09-es idővel bronzérmet szerzett. Remekül osztotta be erejét a 2000m-es akadályfutó Varga Gréta Barbara, aki végig az élbolyban futva másodikként haladt át a célon, ezzel folytatva akadályfutóink érmes hagyományait, hiszen 2013 óta minden EYOF-on volt dobogós akadályfutónk. (2013-ban Tóth Lili Anna, 2017-ben Horváth Karolina nyert, 2015-ben Pavuk Tira szerzett bronzérmet). Kőszegi Mira a legjobb idővel került a 200m-es síkfutás fináléjába, ahol idejét tovább javította, de az ír Adeleke nála is gyorsabbnak bizonyult, így ezüstérmes lett. Farkas Bence kissé csalódott volt a 200m fináléja után, hiszen érmet szeretett volna, de 4 századdal idei legjobb eredményét túlszárnyalva meg kellett, hogy elégedjen a negyedik pozícióval. A kalapácsvető Katavics Balázs öt érvényes dobást mutatott be, harmadikra szállt legmesszebbre a szer, végül a 74.16m az ötödik helyre volt elegendő. A hétpróbázó Szűcs Szabina az első négy versenyszám után még dobogó közeli helyen állt, következett a távolugrás, ahol mindhárom ugrása érvénytelen volt, ezzel elszálltak érmes esélyei. Nagy Marcell rúdugrásban 470 cm-t sikerrel teljesítve lett 7., Kulcsár Boglárka helyezetlenül zárt. Giczi Eszter kalapácsvetésben 6. helyen végzett 62.90 méterrel, ami a harmadik dobására sikerült.

Magyarország a vasárnapi egy, a hétfői kettő, keddi öt, a szerdai három és a csütörtöki négy éremmel a nap zárása után 15 medált – 6 ezüst és 9 bronz – számlál.

Az 15. nyári EYOF-ot július 21. és 27. között rendezik Azerbajdzsán fővárosában, mintegy 50 európai nemzet 14-18 éves sportolójának részvételével.

A bakui EYOF-ról bővebben a MOB honlapján itt lehet olvasni.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter, EOC)

Forrás: www.mob.hu – RSS