15 éves és már az ifi vb-n játszik

Domsodidalma01

Idén négy korosztályban is játszott a magyar vízilabda reménysége. 

Domsodidalma01

Tavaly már szerepelt az U17-es Eb-n Dömsödi Dalma, most az U18-as vb-n is szerepet kap a fiatal tehetség.

Idén a Szentesben szinte az összes korosztályban játszott: Először volt a gyerekbajnokság, azt megnyertük, aztán jött az ifi döntő, amit elvesztettünk, de utána a serdülő döntőt hatalmas meglepetésre szintén megnyertük – mondta az Origo-nak.

A célokról pedig eképp nyilatkozott.: Idén az volt, hogy kijussak az U18-as világbajnokságra. Ott pedig nyerni szeretnék, aztán majd a felnőtt válogatottság lesz a cél, de az még messze van, van addig időm bőven. Már annak is nagyon örülök, hogy három évvel fiatalabbként itt vagyok az U18-as csapatban – fogalmazott a pólós.

A magyar válogatott csapata az U18-as vb-n:
Kapusok: Magyari Alda, Pápai Barbara
Mezőnyjátékosok: Ármai Zita, Dömsödi Dalma, Faragó Berta, Huszti Vanda, Kudella Panna, Muzsnay Fanni, Pap Mónika, Peresztegi Nagy Kinga, Petőváry Luca, Rybanska Natasa, Utassy Kata. Női utánpótlás-igazgató: dr. Faragó Tamás. Edző: Petőváry Zsolt

Leány ifjúsági világbajnokság (Belgrád):
A-csoport: Spanyolország, Szerbia, Kanada, Olaszország
B-csoport: Üzbegisztán, Görögország, Ausztrália, Brazília
C-csoport: Kazahsztán, Magyarország, Egyesült Államok, Argentína
D-csoport: Új-Zéland, Hollandia, Oroszország, Dél-Afrika

Az ifi vb programja:

Augusztus 27., hétfő:
9.00 Kanada-Olaszország
10.20 Üzbegisztán-Ausztrália
11.40 Görögország-Brazília
13.00 Kazahsztán-Egyesült Államok
16.30 Magyarország-Argentína
18.10 Spanyolország-Szerbia
19.30 Új-Zéland-Oroszország
20.50 Hollandia-Dél-Afrika

Augusztus 28., kedd:
9.00 Brazília-Ausztrália
10.20 Üzbegisztán-Görögország
11.40 Argentína-Egyesült Államok
13.00 Kazahsztán-Magyarország
16.40 Oroszország-Dél-Afrika
18.00 Új-Zéland-Hollandia
19.20 Olaszország-Szerbia
20.40 Spanyolország-Kanada

Augusztus 29., szerda:
9.00 Kazahsztán-Argentína
10.20 Magyarország-Egyesült Államok
11.40 Új-Zéland-Dél-Afrika
13.00 Hollandia-Oroszország
16.40 Spanyolország-Olaszország
18.00 Kanada-Szerbia
19.20 Üzbegisztán-Brazília
20.40 Görögország-Ausztrália

Augusztus 30., csütörtök:
A 13-16. helyért:
11.40 A4-B4
13.00 C4-D4

A negyeddöntőért:
16.40 A2-B3
18.00 A3-B2
19.20 C2-D3
20.40 C3-D2

Augusztus 31., péntek:
9.00 15. helyért
10.20 13. helyért
11.40 és 13.00 9-12. helyért

Negyeddöntő:
16.30 A1-C2/D3
17.50 B1-C3/D2
19.20 C1-A2/B3
20.40 D1-A3/B2

Szeptember 1., szombat:
A 11. helyért 14:00
A 9. helyért 15:20
16.40 és 18.00 Az 5-8.helyért
19.20 és 20.40 Elődöntő

Szeptember 2., vasárnap:
16.40 A 7. helyért
18.00 Az 5. helyért
19.20 A 3. helyért
20.40 Döntő

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS