20 nap múlva Nemzeti Játékokat rendezünk Szentesen és Szegváron!

Szövetségünk, valamint Szentes Város Önkormányzata a városi Szecessziós Házban sajtótájékoztatót tartott a nagyszabású eseménnyel kapcsolatban.

 
Tiszteletét tette a rendezvényen:
– Szabó Zoltán Ferenc, Szentes város polgármestere, a rendezvény fővédnöke
– Szabó Tibor György, Szegvár nagyközség polgármestere, a rendezvény fővédnöke
– Károlyi László, a Legrand Zrt. vezérigazgatója
– Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke
– Szabó Béla, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség társelnöke
– Horváth Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Diáksport Egyesület elnöke
– Bartók Gábor alezredes, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki ezred törzsfőnöke
– Illés István, ny. rendőralezredes, a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány kurátora.
A tájékoztató elején a házigazdák nevében Szabó Zoltán Ferenc üdvözölte a megjelenteket. Kijelentette: ennél magasztosabb célt megvalósító sporteseményt még nem szervezett a város, és ez nagy megtiszteltetés.
Bejelentette, hogy az elmúlt, felkészülési időszakban több apróbb-nagyobb feladatot megoldottak, több mint 90 %-ban készen állnak a versenyzők fogadására, a nemzeti játékok lebonyolítására. Mindez egy nagy összefogás eredménye, egyben megköszönte a támogatásokat, valamint a szervezők és önkéntesek tevékenységét.
Rekord számú nevezés érkezett a szentesi eseményre – jelentette ki Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke: 55 tagszervezetből, 708 sportoló adta le nevezését a VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékokra. A versenyzők 16 sportágban vetélkednek majd.
A játékok idejére – az Ifjúsági mellett – a helyi műszaki alakulat támogatásával olimpiai falut alakítanak ki, ahol a versenyzők találkozhatnak az érdeklődőkkel, a nézőkkel, és közben szórakoztató programokon vehetnek részt. Itt fellépnek helyi és országosan közismert zenészek, művészek.
Forrás és fotók: Szentesi Gyors – hangos hírújság, Kárpáti Lajos
Facebook közvetítés: @Szentes TV