2000 eurós támogatás a Magyar Speciális Olimpia Szövetségnek

Az egészséges és sportos életmód népszerűsítését kiemelten fontosnak tarja az UNIQA Biztosító. A mai sajtótájékoztatón került sor a Magyar Speciális Olimpia Szövetség számára nyújtott 2000 eurós támogatás átadására, valamint elindult az UNIQA Sportnagykövet 2017 pályázat, amelyre eredményesen sportoló és jó tanulmányi eredményekkel rendelkező fiatalok jelentkezhetnek.

Képen: (balról) Kurtisz Krisztián, az UNIQA Biztosító vezérigazgatója, Polányi Zoltán, értékesítési és marketing területért felelős igazgatósági tag, Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke

Az UNIQA Biztosító a konszern 18 tagországával együtt a 2017. március 18. és 25. között Ausztriában megrendezett Téli Speciális Olimpiai Világjátékok szponzora és biztosító partnere volt. „A sport segít az értelmi fogyatékossággal élőknek abban, hogy teljes életet élhessenek, örömre leljenek és kibontakoztassák a bennük rejlő lehetőségeket. Ezért büszkék vagyunk rá, hogy az eseményhez csatlakozhattunk.” – mondta Polányi Zoltán, az UNIQA Biztosító értékesítési és marketing területért felelős igazgatósági tagja a Biztosító sajtótájékoztatóján.

A Világjátékokhoz kapcsolódóan az UNIQA csoport 10 000 eurót ajánlott fel a résztvevő országoknak, amely összeget három ország speciális olimpiai szervezete között osztották fel, a Világjátékokhoz kapcsolódó közösségi játék helyezései alapján. A kezdeményezés ideje alatt 729 darab #make2017better hashtag-gel megjelölt magyar képfeltöltés született, így a 3. helyen végezve 2 000 euróban részesült a szurkolók jóvoltából a hazai szervezet, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség.

A támogatást Kurtisz Krisztián vezérigazgató és Polányi Zoltán adta át Lengyel Lajosnak, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnökének.

A Téli Speciális Olimpiai Világjátékokon a hazai csapat bravúros teljesítménnyel kápráztatta el a szurkolótábort: minden érintett versenyszámban sikerült érmet szereznünk, összesen nem kevesebb, mint 28-at. 13 arany-, 6 ezüst- és 9 bronzéremmel tértek haza sportolóink a versenysorozatról, ahol több mint 100 ország 2600 értelmi fogyatékossággal élő és tanulásban akadályozott sportolója mérte meg magát. A 33 magyar fiatal 5 sportágban: alpesi síben, hófutásban, műkorcsolyában, gyorskorcsolyában és padlóhokiban indult.

UNIQA Sportnagyköveti Pályázat 2017.

A sajtótájékoztatón került bejelentésre, hogy idén újra lehet pályázni az UNIQA Sportnagykövet programra. „Sportnagykövet programunkat 4 éve azzal a céllal hoztuk létre, hogy az egészséges és sportos életmódot közelebb hozzuk a gyermekekhez is, és saját korosztályukból mutassunk számunkra példaképet.” –mondta Polányi Zoltán. A Sportnagykövetek amellett, hogy eredményes sportolók, kiváló tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetnek. Jelenleg tizenhat, 7-18 év közötti diák vesz részt a programban, 14 sportág képviseletében, akikhez idén újabb négy Sportnagykövetet választ ki a zsűri. A jelentkezéseket május 26-ig várják a szervezők a sportpalyazat@uniqa.hu e-mail címen. „Fontosnak tartjuk, hogy a fogyatékossággal élő sportolóknak is esélyt nyújtsunk, ezért a 4 új Sportnagyköveti helyből kettőre speciális sportolók jelentkezését várjuk. – emelte ki Polányi Zoltán. A program részletes leírása, a pályázati feltételek és a 2016-os Sportnagyköveteket bemutató kisfilm megtekinthető az UNIQA Biztosító honlapján.

Képen: (balról) Wolf-Christoph Gerlach – az UNIQA Biztosító Zrt. Igazgatóságának tagja, Operációs terület Polányi Zoltán – az UNIQA Biztosító Zrt. Igazgatóságának tagja, Értékesítési és marketing terület Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke Péter Dávid – kétszeres Téli Speciális Olimpiai Világjátékok aranyérmes gyorskorcsolyázó Kurtisz Krisztián – az UNIQA Biztosító Zrt. vezérigazgatója Juhos András – az UNIQA Biztosító Zrt. Igazgatóságának tagja, Személybiztosítások terület Thomas Dockal – az UNIQA Biztosító Zrt. Igazgatóságának tagja, Pénzügyi és Risk management terület

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS