„KivĂ©reztetĂ©ses” ingatlan bűvĂ©szmutatványok

Rostas_Gabor.jpgAz 1899-ben alapĂ­tott Postás SportegyesĂĽlet – amelyet a Magyar Posta alapĂ­tott – a legkonkrĂ©tabb csĹ‘dhelyzetbe kerĂĽlt. A postai dolgozĂłk jelentĹ‘s fizikai munka hozzájárulásával felĂ©pĂĽlt RĂłna utcai sporttelep aggasztĂł helyzetĂ©rĹ‘l Rostás Gábor (kĂ©pĂĽnkön) ĂĽgyvezetĹ‘ sportköri elnök számolt be csĂĽtörtökön dĂ©lután a sajtĂł kĂ©pviselĹ‘inek.

A Magyar Posta 1991-ben a három külön céggé történt szétválást követően az új társaságok (Posta, Matáv, utóbb Telecom, Magyar Műsorszóró Vállalat, utóbb Antenna Hungária) a PT Budapesti Sport Alapítványban foglaltak szerint vállalták a dolgozók szabadidősportjának, továbbá az amatőr- és hivatásos versenysportnak a támogatását. A támogatás rohamosan csökkent: előbb 2000-ben a hivatásos, 2002-ben pedig az amatőr sport támogatását is felmondták. Legutóbb 2007. április elsején léptek: ekkor valamennyi támogatást megszüntettek. 2005-ben és 2006-ban a sportkör 90 milliós támogatásban részesült.

Rostás az egyeztetések során előbb arra kapott ígéretet, hogy a sporttelep 2007. évi költségeit valamint a dolgozók végkielégítésének összegét megkapják. A dokumentumokkal alátámasztott 120 millió forintos összegről az alapítvány működtetői hallani sem akartak. Olyan megállapodás aláírására akarták rávenni Rostást, ami a sportkör azonnali és végleges megszüntetését vonta volna maga után.

A sportkör a tárgyalások során banki támogatással az ingatlan megvételére igényt jelentett be, amit először örömmel fogadtak, majd a Posta által előbb még hangoztatott elővásárlási lehetőséget is visszavonták.

A helyzet több mint elszomorító, hiszen Budapesten sporttelepek, sportpályák százai(!!) tűntek el az elmúlt két évtizedben, s helyüket benzinkutak, bevásárlóközpontok vagy éppen lakótelepek foglalták el. Rostás furcsállja, hogy miközben például a Vasas SC egyetlen forintért megkapta a sporttelep tulajdonjogát, addig őket a szabályos vásárlási lehetőségtől is el akarják ütni.

Miközben az alapĂ­tvány megszĂĽntetĂ©sĂ©nek eljárása folyamatban van, az Ă©let egyelĹ‘re mĂ©g változatlanul zajlik a RĂłna utcai sportparadicsomban. A nyolc sportágban működĹ‘ tĂ­z szakosztály mĂ©g nem jelentett csĹ‘döt. Ami talán ennĂ©l is fontosabb: Ă©ves szinten mintegy ötezer dolgozĂł jár kisebb-nagyobb rendszeressĂ©ggel a sporttelepre. A tömegsport rendezvĂ©nyek negyvenöt hĂ©ten keresztĂĽl zajlanak a RĂłna utcában – jelenleg negyvennĂ©gy kispályás labdarĂşgĂł csapat nevezett a bajnokságra, a tekĂ©zĹ‘knĂ©l pedig ötven egyĂĽttes mĂ©ri össze tudását bajnoki rendszerben Ă©s rendszeressĂ©ggel.

A korábbi működtetők ez alatt folyamatosan elszeparálják magukat a saját sportbirodalmuktól. A Matáv majd Telecom az évenkénti házi olimpiáját rendszeresen máshol bonyolítja le. Legutóbb 40 millió forintért "idegenben" rendeztette meg, miközben ugyanezt a Róna utcában összehasonlíthatatlanul olcsóbban, önköltségi alapon megoldhatta volna.

A megoldástĂłl valĂł teljes elzárkĂłzást látván a sportkör vezetĹ‘i attĂłl fĂ©lnek, hogy a „kivĂ©reztetĂ©s” a cĂ©l, amelyet a sajnálatos mĂłdon szokásosnak mondhatĂł ingatlan- bűvĂ©szmutatványok követhetik. Ami a hazai gyakorlat Ă©s a hallottak ismeretĂ©ben egyáltalán nem kizárhatĂł lehetĹ‘sĂ©g.

www.sportforum.hu

 

Megosztás:
Share: