2015-ös Magyar Nagydíj – Előzetes

Lewis Hamilton (Forrás: XPB Images)

Lewis Hamilton (Forrás: XPB Images)

• Ricciardo, vagy Kvjat számára reális cél a dobogó.

• Vízválasztó futam lehet ez a Williamsnek.

• Minden adott Räikkönennek a jó eredmény eléréséhez.

• Papíron a Toro Rossó-sok landolhatnak az utolsó pontszerző helyeken…

• …de a fejlesztéseik miatt a McLaren és a Force India is sötét lónak számít.

 

Mercedes

Senki sem számlál több győzelmet a Hungaroringen, mint Lewis Hamilton, akinek bevallottan nagyon fekszik ez a pálya, és aki tavaly is nagyszerű versenyt futott itt a mezőny végéről rajtolva. Összességében tehát nem meglepő módon a címvédő tekinthető a hétvége legnagyobb esélyesének, miközben Nico Rosberg elsősorban abban bízhat, hogy egyrészt az európai szezon kezdete óta már nem csak ő, hanem Hamilton is elég sokat hibázik (Barcelona, Monaco, Red Bull Ring), másrészt a silverstone-i után kis eséllyel most vasárnap is elképzelhető rendkívüli körülmények ezúttal valóban rendkívüli eredményeket is szülnek majd. Mint maximális leszorítóerős pálya, a mogyoródi a Mercedes legnagyobb erősségére játszik rá, és ha igazak a bokszutcai pletykák a csapat trükkös futóművéről, amely a betiltott elöl-hátul összekapcsolt (front and rear inter-connected, FRIC) felfüggesztés hatásait imitálja, akkor az itt ismét nagy előnyt jelenthet. (Mivel a lassú kanyarok többsége ellenére nem elhanyagolható számú gyors forduló is megtalálható a pályán, az eszköz pedig száműzi a lassú és a gyors kanyarokra szabott beállítások közti kompromisszumot.) Egyedül akkor lehet félnivalójuk, ha késik a lehűlés, és még a futamra is marad a rekkenő hőség – ez esetben előbb adódhatnak hűtési gondjaik, mint pl. a Ferrarinak.

Red Bull

Szintén bizakodva tekinthet a hétvége elé a Red Bull, hiszen már a szintén maximális leszorítóerőt igénylő Monacóban is elég közel voltak a Ferrarihoz, azóta pedig a Red Bull Ring-i teszten egyértelmű áttörést értek el a kaszti fejlesztése terén (az új első szárnnyal, ill. a biztató silverstone-i tempó alapján elsősorban a gyors kanyarokban). Más szóval a hercegségben még egy problémásabb géppel is versenyképesek voltak, itt tehát még többet várhatunk tőlük – ha minden simán megy, akkor a dobogó sem elképzelhetetlen. A csapat számára további jó hír, hogy a monacói 4. helye óta immár Danyiil Kvjat is teljesít, legalábbis általában hozza Daniel Ricciardo tempóját, igaz, akárcsak a Mercedesnél, a nyári szünet felé közeledve az energiaital-gyárosoknál is megszaporodtak kissé a vezetői hibák.

Williams

Könnyű lenne fordulópontként tekinteni Massáék remekbe szabott silverstone-i száraz tempójára, és igaz, hogy az istálló – a Red Bullhoz hasonlóan – érzékelhető előrelépést tett az Ausztriában debütáló javítócsomagjával. Az is tény, hogy hazánkban, szárazon, tavaly sem mentek – közel sem – olyan rosszul, mint Monacóban, sőt itt a módosított aero-csomaggal nagyobb légellenállásúvá váló FW37-es alacsonyabb végsebessége sem jelent majd problémát. Mégis nehéz elképzelni, hogy megverjék a Red Bullt – s velük együtt a közvetlen közelükbe várt Ferrarit is – Ricciardóék egyik legjobb pályáján, lévén a Williams mechanikai tapadása vélhetően még mindig hagy némi kívánnivalót maga után. (Ha mégis megteszik, az már valóban fordulópont lehet.). Amennyiben esni fog és/vagy lehűl az aszfalt, az természetesen mindent megváltoztathat számukra, ahogy tette azt Angliában is – épp a kasztni gyenge mechanikai tapadásából adódóan. Utóbbi lehet az oka, hogy Massáék ilyenkor rendre komoly gumimelegítési problémákkal küszködnek (Monacóban is ez volt a bajok fő forrása; erre panaszkodtak a szokatlanul hűvös körülmények között rendezett versenyt követően).

Ferrari

A maranellóiak vélhetően azért drukkolnak, hogy egészen a leintésig kitartson a tikkasztó forróság, amelyben kidomborodhat az SF15-T kódjelű modelljük kiváló gumikezelése, ill. hatékony hűtése – és amelyben, balszerencséjükre, alig volt részük az idei nyári futamok során. Amennyiben viszont ezúttal is csupán átlagos pályahőmérsékletek uralkodnak majd (ami valószínű), akkor vélhetően kőkemény csatára számíthatnak a Williams, és különösen a Red Bull ellenében. Abból a szempontból viszont biztosan segíteni fog nekik az időjárás, hogy szombaton, amikor még biztosan hőség lesz, nem lesz problémájuk a gumik felmelegítésével egy körön, tehát itt – ahol évről-évre a szezon egyik legfontosabb időmérőjét futják – ezúttal az átlagosnál talán kevésbé lesznek gyengébbek a kvalifikáción, mint versenykörülmények között. Hatványozottan igaz lehet ez a magyar, ill. a futamra idelátogató finn rajongók kedvencére, Kimi Räikkönenre, aki hagyományosan erős teljesítményekkel szokott jelentkezni ezen a pályán. A 2007-es bajnoknak ráadásul épp a kritikus egykörös tempó a gyenge pontja, tehát most minden adott, hogy ezt sikeresen elrejtse.

McLaren

Monaco óta nem lehettünk olyan bizakodóak a McLaren teljesítményét illetően, mint a jubileumi Magyar Nagydíj hétvégéje előtt. Az erre okot adó legfontosabb tényező természetesen – akárcsak a Red Bullnál – esetükben is az, hogy a Hungaroringen szinte csak a nyers leszorítóerő és mechanikai tapadás számít a motorerő ellenében, így a gyenge Honda-erőforrás kevésbé fogja majd vissza Alonsóékat, mint a legtöbb pályán. Itt a hibrid erőforrásokat érő egyik legnagyobb kihívás a sok kigyorsításnál való segédkezés az ERS-en keresztül – időszerű tehát, hogy a japánok most először tervezik teljes kapacitáson működtetni a maguk ilyen rendszerét, és teszik mindezt vadonatúj (de állítólag a korábbival azonos specifikációjú) erőforrásokban. Ha sikerül, akkor az innen származó plusz lóerőknek itt lehet az egyik legnagyobb hatása a szezonban (ne feledjük, hogy emlékezetes módon a 2009-es Magyar Nagydíjon született meg a Forma–1 első hibrid autós győzelme). A másik legnagyobb kihívás az a már említett meleg, pontosabban a hűtés, ezen viszont a wokingiak összes ambiciózus terve elbukhat még… Mégis, Monte-Carlóban eredményesen fel tudták venni a harcot a pontszerző helyekért, és ez a fentiek alapján valószínűleg nálunk is így lesz majd.

Force India

A kiváló silverstone-i tempó azt mutatja, hogy a VJM08-as B-változata remekül vizsgázott, ráadásul tette ezt egy Force Indiának korábban egyáltalán nem fekvő pályán. Ezt, ill. azt figyelembe véve, hogy Nico Hülkenberg szerint a lassabb kanyarok és a lágyabb keverékek továbbra is kedveznek nekik, a Hungaroringen újabb nagyszerű hétvégének néznek elébe. Az is mellettük szól, hogy az idő elteltével valószínűleg jobban megértik majd az új autót, tehát többet is kihozhatnak belőle, ha a beállításokon keresztül sikerül igazán fogást találni a sajátosságain. Az egyetlen negatív előjelük erre a versenyre csupán az, hogy a Mercedes-erőforrásaik ereje itt kisebb súllyal esik latba a gyengébb renault-s, ill. hondás ellenfeleik ellen. Pilótafronton Hülkenberg mostanra már abszolút bomba formát mutat; immáron négy futamhétvége óta veri folyamatosan Sergio Pérezt egykörös és versenytempó tekintetében is – remek szériája tehát valójában még jóval az önbizalom-növelő Le Mans-i győzelem előttre tekint vissza.

Toro Rosso

Ahogy Silverstone – meg előtte Barcelona és Monaco –, úgy papíron a Hungaroring is Verstappenék egyik legerősebb pályájának ígérkezik a szezonban. A kanyargós mogyoródi lankák ugyanis ismét a nyers leszorítóerőt állítják a középpontba, az STR10-es pedig mindig is elsőrangúnak bizonyult e tekintetben, miközben a Renault-motor okozta végsebesség-deficit itt minimális problémát jelenthet csak. A hungaroringihez leginkább hasonlító monte-carlói aszfaltcsíkon a Toro Rossóé volt a legjobb tempó a középmezőny csapatai közül, az pedig csak javíthat a helyzetükön, hogy a „Ringen” egy kicsit több a nekik leginkább fekvő középgyors-gyors kanyar, mint a hercegségben (jóllehet, itt is a lassúak vannak többségben). Ellenük csak a közelmúltbeli forma szól, hiszen az eredményeket böngészve azt találjuk, hogy bár a fent felsorolt három pályán szerezték a legutóbbi három top 10-es helyezésüket, mindannyiszor beférkőzött eléjük néhány lassabb kocsi is – más szóval alaposan alulteljesítenek, ami a konstruktőri tabellán is fájdalmasan meglátszik.

Lotus

Bár az idei Lotus-autó eddig gyakorlatilag mindenféle pályakarakter és körülmények között tisztességgel helytállt, most mégis az egyik leggyengébb pályájára érkezett, ha lehet ilyet mondani. A legnagyobb problémát az jelentheti, hogy miközben a McLaren és a Force India kiugróan sokat fejlesztettek Monaco óta (előbbinek ráadásul nagyon fekszik is a Hungaroring), addig a Lotus nem kifejezetten, a Toro Rosso pedig már a hercegségben is jobb tempóval bírt náluk. Itt igazán kijöhet majd, hogy Grosjeanék híján vannak a leszorítóerőnek pl. faenzai, vagy wokingi vetélytársaikhoz képest. Pozitívum viszont, hogy a kocsijuk tradicionálisan nagyon meleg időben viselkedik a legjobban (jó hír az időmérőre), ahogy az is, hogy maga Romain Grosjean általában igen jól megy nálunk – utóbbi valamelyest semlegesítheti annak a hatását, hogy az első edzésen ismét Jolyon Palmer vezet majd helyette.

Manor

Érthető volna, ha az összes istálló közül a Manor versenyhétvégéjére nyomná rá a bélyegét a legjobban Jules Bianchi közelmúltbeli halála – az esetleges hibák ilyenkor teljességgel bocsánatosak. Mégis, éppen Bianchi miatt, Stevensék valószínűleg kevés dolgot szeretnének jobban, mint hogy egy remek eredménnyel tisztelegjenek az elhunyt pilóta emléke előtt, erre pedig a nagyon jó megbízhatóságuk miatt egy káoszfutamon meg is lenne az esélyük. A kiscsapat silverstone-i javítócsomagja egyébként a tempójukon is aránylag sokat javított, illetőleg eddig is jellemzően azokon a pályákon mentek jól idén, amelyeken a legkevésbé számított, hogy a gyengécske tavalyi Ferrari-motorokkal köröznek. Az első edzésen Fabio Leimer tesztpilóta debütál majd Roberto Merhi helyén.

Sauber

A papírforma alapján itt sem valószínű, hogy sok babér terem majd a svájci kiscsapatnak, hiszen a Hungaroring még jobban felfedheti az autójuk fő gyenge pontját, az aerodinamikailag gyenge kasztnit, mint az amúgy szintén nagyon aero-igényes Silverstone tette azt három héttel ezelőtt. Ezt mi sem illusztrálja jobban, mint hogy idén eddig Monacóban kapták a legtöbbet a középmezőny többi tagjától nyers tempó terén. Mindazonáltal az elmúlt két futamon két 11. helyet szállítottak, tehát – mivel általánosságban keveset hibáznak – egy esetleges roncsderbin ők is jó eséllyel pályázhatnak egy-egy „lepattanóra”.

Varga Csaba

Forrás: www.telesport.hu – RSS