2015 után ismét magyar bajnok a Wolves

A Farkasok egy kiélezett meccsen verték az Acélosokat a FEZEN Hungarian Bowlon, a Szusza Ferenc Stadionban.

A Budapest Wolves 2015 után ismét bejutott a fináléba teljesen megérdemelten, és ha már ekkora utat megtett idáig, akkor 2012 után újfent bajnok akart lenni. A Miskolc Steelers sorozatban harmadik döntőjére készült, és másodjára akart felérni a csúcsra.

37133888_1821095007926108_8235045928277377024_o

A Farkasok kezdtek visszahordással. Első támadásukat azonnal pontokra váltották, de ehhez kellett az is, hogy Alvin Reels a félpálya közelében negyedikre, egy trükkös játékkal megcsinálta a first downt. Végül közelről Lenner Péter szerezte meg a vezetést. Ben Lyons pedig bevágta az extrát. Jöhetett az ellentámadás, ám a Steelers hamar eladta a labdát: Vasyl Yordan passza Mauritio Uribe kezéből felpattant, amit Darius Lewis szerzett meg. Ő pedig 40 yardot futott az end zone-ig. A Miskolc jól építkezett ezután és egyre közelebb került a végzónához, azonban Andre Whyte kezéből kiütötték a malacbőrt, amit ismét Lewis szedett össze. A saját kétyardosáról Bencsics is eladta a játékszert. Erre Jónás Máté csapott le és hat pontra váltotta. Ezután az ifjú corner az extrát is bevágta.

25944171_e197fc0f9949884d651be1fedf0e8826_xl

A második negyedben visszaszerezte két labdabirtoklásnyi előnyét a fővárosi gárda. Először Homoki Gergely szerzett labdát, majd Bencsics Madarassy Kristófot találta meg egy TD-passzal. A Steelers nem hagyta meglépni a Farkasokat, Andre Whyte-nak sikerült beérnie a végzónába először a találkozón. Két perc volt még hátra a félidőből és egy onside kick után a Steelers megkaparintotta a játékszert, de nem tudott újabb pontokat szerezni. Ezzel a Farkasok 21-14-re vezettek a szünetben.

25944203_0d95e54120a76dddca9a3e82983c02da_xl

A harmadik játékrész Steelers touchdownnal kezdődött. Andre Whyte ismételten hátára vette csapatát és neki, valamint Jónásnak köszönhetően egyenlítettek a borsodiak. A Farkasoknak nem tartott sokáig az, hogy ismét TD-t szerezzenek. Bencsics közelről megint Madarassyt találta meg. Ezúttal viszont Lyons extráját Yurij Nahornyak blokkolta. Megvolt így az esély az acélvárosiaknak arra, hogy fordítsanak, de csak Jónás mezőnygóljára futotta.

37207816_1821092971259645_5931642739660685312_o

Hárompontos különbséggel kezdődött az utolsó játékrész. A Wolves nem tudott az elején TD-t szerezni. Nem úgy a Steelers, amely először a saját térfeléről jött ki Whyte passzának és Anton Ushenko elkapásának köszönhetően. Végül Whyte elkapásával megszerezték a vezetés az Acélosok, először a találkozón. Jónás azonban elhibázta az egypontost. A fővárosiaknak több mint öt percük volt fordítani. Ezt meg is tették Elek Ádám révén. Igaz, hogy a videobíróra is szükség volt, hogy megítéljék az elkapás sikerességét. A Steelers-nek körülbelül két perce volt arra, hogy ismét fordítsanak. Uribe és Ushenko elkapásai egyre közelebb hozták az end zone-hoz a Miskolcot. Azonban Yordan szerelés közben eladta a labdát, Homoki pedig örült, mert az ő kezében landolt a malacbőr. Innen pedig a Farkasok lepörgették az órát, így 34-30-ra nyertek és ismét felülhettek Magyarország trónjára. A döntő MVP-je Madarassy Kristóf lett, míg a szezon legjobb játékosának járó elismerést Andre Whyte kapta.

Fotók: Hidvégi János Gábor, Kraus Gabriella

Budapest Wolves-Miskolc Steelers 34-30 (14-7, 7-7, 6-10, 7-6)
Pontszerzők: Madarassy Kristóf 2 TD, Lenner Péter, Darius Lewis, Elek Ádám 1-1 TD, Ben Lyons 4 XP, illetve Andre Whyte 3 TD, Jónás Máté 1 TD, 1 FG és 3 XP.

 

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Döntőhöz méltó meccset játszottunk a Steelers-zel. Kiélezett volt, de nagyon örülök, hogy a végén a védelmünknek sikerült eldönteni a találkozót. Ez kellett is nekik, illetve így volt stílszerű. Büszke vagyok a srácokra. Jól játszottak, mindenki hozzátette a magáét, és amikor kellett föl tudtak lépni akár egy sérült ember helyére. Nagyon jól dolgoztak a Miskolc játékosai, és sokszor megleptek minket, de értelemszerűen örülök, hogy mi kerekedtünk felül a végén.

Eaton Demetrius Lamar, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Nem vagyok elégedett nyilván, mert győzni akartunk. Vissza kell térnünk a tervezőasztalhoz és megnézni mik voltak a hibáink. De el kell ismerni, hogy jól felépített csapat volt az ellenfelünk. Ennek ellenére a csapat idei teljesítményével elégedett vagyok, hiszen megmutattuk, hogy ismét el tudtunk idáig jutni, és kemények vagyunk együtt. Csapatként akartunk küzdeni az egész meccs alatt.

FEZEN_MAFSZ

Madarassy Kristóf, a Budapest Wolves elkapója: Nagyon jó mérkőzést tudhatunk magunk mögött, a Miskolc egyértelműen megnehezítette a dolgunkat, de idén minden összeérett, jól működött, aminek meglett az eredménye. Voltak helyzetek, amikor izgultunk, de az edzők nagyon jól felkészítettek minket. A végén pedig a védelmünkben bíztunk, és a srácok hozták nekünk a meccset.

Andre Whyte, a Miskolc Steelers futója: Mi azért jöttünk, hogy megnyerjük a bajnokságot, akkor lettem volna igazán elégedett. Ettől függetlenül a Wolves kiválóan játszott, nagyon összeszokott csapat benyomását keltette. Mikor Magyarországra érkeztem, nagyon magas elvárásaim voltak magammal szemben. Ezeket megugrottam, a csapat is remekül teljesített. Kimondhatom, hogy jó szezonom volt.

Forrás: http://mafsz.org – RSS