F1
2015. július 19. vasárnap, 18:35
Noha nem versenyeztek együtt Jules Bianchival, India két F1-es pilótája, Karun Chandhok és Narain Karthikeyan is sokra tartotta a francia pilótát, akin már a kezdetektől fogva látszott tehetsége.
Narain Karthikeyan 2005-ben, valamint 2011-2012-ben versenyzett a Forma-1-ben, Karun Chandhoknak pedig fĂ©l Ă©v Ă©s egy verseny adatott a királykategĂłriában szintĂ©n 2011-ben Ă©s 2012-ben. ĂŤgy egyikĂĽk sem versenyezhetett közvetlenĂĽl a szombat Ă©jszaka elhunyt Jules Bianchi ellen, mĂ©gis azt mondják, hogy a junior kategĂłriákban mutatott impresszĂv teljesĂtmĂ©nyre nem lehetett nem felfigyelni.

„Először akkor találkoztam Jules-lel, amikor a Forma-3-ban versenyzett. Már az elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy megvan a sebessége, és emellett megmutatkozott agresszivitása is a versenyek idején” – idézte Chandhokot a Motorsport.com. „Bianchi a Forma-1-ben is nagyszerű munkát végzett” – utalt az indiai főleg a francia versenyző tavalyi monacói szereplésére, ahol saját maga és a Marussia első F1-es pontjait gyűjtötte be 9. helyével.
Karthikeyan mĂ©g Chandhoknál is kevesebbet kerĂĽlt kapcsolatba Bianchival, de lenyűgözte, amit látott tĹ‘le. „TehetsĂ©ges srác volt, Ă©s ĂgĂ©retesnek mutatkozott a Forma-3-ban, a GP2-ben, Ă©s a World Series by Renaultban. Sokat Ă©rhetett volna el” – nyilatkozta Karthikeyan a Press Trust of Indiának. „A pilĂłtáknak erĹ‘snek kell lenniĂĽk mentálisan, mert nem Ă©rezheted magadat biztonságban 300 km/h fölött. Tiszteletben kell tartanod a sport valĂłdiságát” – tette hozzá, ezzel kapcsolatban pedig Chandhok is elmondta, hogy a vĂ©letlenek összejátszása miatt törtĂ©ntek Ăşgy a dolgok, ahogy. „Ha nĂ©hány mĂ©terrel arrĂ©bb csapĂłdik be, az megmenthette volna Bianchi Ă©letĂ©t, de a sport nĂ©ha kegyetlenĂĽl meg tud ĂĽtni.”


