“Justin olyan volt, mintha a fiam lett volna”

USA

2015. augusztus 25. kedd, 19:59

Jonatham Palmer korábbi F1-es pilĂłta Ă©vekig segĂ­tette Justin Wilson karrierjĂ©t, a minardis Ă©s jaguaros korszaka alatt is – az 58 Ă©ves pilĂłta meghatĂł szavakkal emlĂ©kezett meg egykori protezsáltjárĂłl.

Barátok, kollégák, egykori és mostani pályatársak, csapatfőnökök búcsúztak a színes autós pályafutással büszkélkedő Justin Wilsontól, a megemlékezések közül azonban Jonathan Palmeré az egyik legmeghatóbb. Az egykori F1-es pilóta által életre hívott bajnokság első győztese az elhunyt versenyző lett 1998-ban, később pedig menedzserként segítette honfitársa előrejutását, egészen a Forma-1-ig.

„A világ nem csak egy kiválĂł pilĂłtát, hanem egy fantasztikus embert is elveszĂ­tett, aki pĂ©ldakĂ©nt állt mindenki elĹ‘tt. Bajnokságunk, a Formula Palmer Audi elsĹ‘, 1998-as szezonjának megnyerĂ©se után teljes támogatást kapott tĹ‘lem, amit F3000-es bajnoki cĂ­mmel igazolt, valamint azzal, hogy bekerĂĽlt a Forma-1-be is a Minardival Ă©s a Jaguarral, beteljesĂ­tve álmát. KarakterĂ©nek sokkal inkább fekĂĽdt, hogy átment az EgyesĂĽlt Ăllamokba, hogy aztán a Champ Car-versenyzĂ©s egyik legnagyobb tehetsĂ©gĂ©vĂ© váljon. Az IndyCar-os karrier is remeknek tűnt az Andretti Autosportnál, kĂĽlönösen a friss, mid-ohiĂłi második hely után.”

„Justin olyan volt, mintha a fiam lett volna, vele és az édesapjával, Keith-szel nagyszerű csapatot alkottunk, és olyan lehetőségeket kerestünk, amiből a legtöbbet ki tudta hozni. Justin figyelemre méltó módon tudott versenyképes lenni egy autóban, riválisai pedig mind tisztelték őt. Rettentően lojális volt a támogatói felé, mindig próbált időt szakítani a Justin Wilson PLC részvényeseire, és 10 évig részt vett az évenkénti összejöveteleiken.”

„Nagyon szomorú vagyok Justin családja miatt, akik mindannyian végig mögötte álltak. Elvesztése fájó lehet édesapja, Keith, édesanyja, Lynne, testvére, Stefan, felesége, Julia és kedves kislányai, Jane és Jessica számára, akikkel mélységesen együtt érzek. Justin ártatlanul veszítette életét egyszörnyű tragédiában, de egyértelmű, hogy tovább kell folytatni a biztonság fejlesztését a motorsportban. Hatalmas kiváltságnak tartom, hogy közel lehettem ehhez a fantasztikus pilótához és lelkes fiatalemberhez, aki örökké példaként fog majd a világ összes autóversenyzője előtt állni. A világ, különösen a motorsporté, szegényebb hely lett nélküle, de velünk marad az öröksége, egy igazi sportember iskolapéldájaként.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Megosztás: