F1
2015. augusztus 25. kedd, 19:07
Justin Wilson elvesztĂ©se ismĂ©t felhozta az Ă©vek Ăłta köztudatban lĂ©vĹ‘ zárt pilĂłtafĂĽlkĂ©k tĂ©máját – Charlie Whiting szerint elkerĂĽlhetetlen lesz, hogy egy napon bevezessĂ©k Ĺ‘ket az F1-ben.
Az open wheel versenyzésnek hiába van a DNS-ébe kódolva, hogy a versenyzők feje kilátszik az autóból, úgy tűnik, egyre elkerülhetetlenebb a zárt, vagy a nagyobb védelmet nyújtó pilótafülkék bevezetése. Henry Surtees halála és Felipe Massa súlyos sérülése egy héten belül, 2009-ben, hosszú időre beszédtémává tette az ügyet, a Nemzetközi Automobil Szövetség pedig egy vadászrepülő pilótafülkéjét védő üvegen próbálta ki egy kerék becsapódását.
Az ötletet aztán elvetettĂ©k, mondván, nehĂ©z lenne kimenteni a pilĂłtát egy sĂşlyosabb baleset után, de szintĂ©n kukába dobták azt a tervezetet is, mely egy csĹ‘szerkezetet kĂ©pzelt el a pilĂłta feje elĂ© – ez gátolta a versenyzĹ‘k kilátását. Jules Bianchi balesete Ă©s halála, valamint Justin Wilson hĂ©tfĹ‘ dĂ©lutáni elvesztĂ©se után ismĂ©t fellángolt a jobban vĂ©dett pilĂłtafĂĽlke-diskurzus – Edd Straw az Autosport oldalán megjelent cikkĂ©ben azt Ărta, hogy a hagyományokra nem lehet többĂ© hivatkozni, Lucas di Grassi pedig azt nyilatkozta, hogy a zárt pilĂłtafĂĽlkĂ©ket hamarosan minden formaautĂłs kategĂłriában be fogják vezetni, nem csak biztonsági okokbĂłl, hanem aerodinamikai elemkĂ©nt is.

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatĂłja osztja a korábbi F1-es pilĂłta vĂ©lemĂ©nyĂ©t, szerinte elkerĂĽlhetetlen lesz valamilyen megoldással előállni. „Már nĂ©hány Ă©ve dolgozunk az ĂĽgyön, számtalan tesztet vĂ©geztĂĽk, Ă©s voltak sikeresek Ă©s kevĂ©sbĂ© sikeresek is” – mondta a brit az Autosportnak. „Ott volt a vadászrepĂĽlĹ‘ pilĂłtafĂĽlkĂ©jĂ©nek kiprĂłbálása, de ott a vesztesĂ©gek felĂĽlĂrták a nyeresĂ©geket. Aztán előálltunk a meglehetĹ‘sen csĂşnya, csĹ‘szerkezetes megoldással, ez pedig a pilĂłták kilátását akadályozta. Nagyon, nagyon nehĂ©z olyasmit kitalálni, ami működni is fog.”
„Van kĂ©t másik terv is az asztalon, az egyik a MercedesĂ©. Ez nem borĂtja be teljesen a pilĂłtát, ki lehet venni Ĺ‘t a pilĂłtafĂĽlkĂ©bĹ‘l – ami az egyik legfontosabb dolog -, egy karikábĂłl áll az egĂ©sz, egy központi elemmel kiegĂ©szĂtve. A másik olyan lapocskák felszerelĂ©se az autĂł tetejĂ©re Ă©s a pilĂłta elĂ©, ami nagyjábĂłl láthatatlan lesz a vezetĹ‘ számára. Nagyon sok idĹ‘t, erĹ‘feszĂtĂ©st Ă©s kutatást fektettĂĽnk ebbe a projektbe, amely nem könnyű, sĹ‘t, irtĂłzatosan nehĂ©z folyamat.”
„De Ăşgy látom, hogy egy napon meg fog törtĂ©nni, egy nap lesz valami, ami csökkenti a pilĂłták sĂ©rĂĽlĂ©sĂ©nek kockázatát. Lehet nem lesz olyan jĂł, mint a vadászrepĂĽlĹ‘ pilĂłtafĂĽlkĂ©jĂ©vel vĂ©gzett teszt esetĂ©ben, de biztosan vĂ©delmet fog nyĂşjtani. KitartĂłnak kell lennĂĽnk ez ĂĽgyben, mĂ©g akkor is, ha olyan ötlettel állunk elĹ‘, amely nem nyĂşjt 100%-os vĂ©delmet minden esetben. De ha javĂt a helyzeten, jĂł lesz – muszáj találni rá valamilyen mĂłdot” – tette hozzá Whiting.


