„Eltaláltam a falat. A 18-as kanyarban. Bocsánat srácok!” – hosszú ideje várt már rá, a debütálás azonban nem úgy sikerült, ahogyan azt Alexander Rossi eltervezte: az amerikai versenyző összetörte autóját idei első szabadedzésén.
„Mi a ****-t csinálsz? Majdnem összeĂĽtköztĂĽnk” – kiáltotta ingerĂĽlten Danyiil Kvjat, miután kis hĂján eltalálta Romain Grosjean Lotusát a második szabadedzĂ©sen.
„Milyen a tempóm? Miért nem beszéltek hozzám?” – kérdezte Sergio Pérez a Force India mérnökeitől, szintén a második edzés alatt.
„A motoron elszállt – gyertek értem a bokszutca végére!”
„A te hibád volt, Nico?”
„Err… mindent úgy csináltam, ahogy szoktuk!” – Nico Rosberg autójával problémák adódtak a start előtt, a Mercedes azonban gyorsan megoldotta őket, és első kérdésével legalább ilyen gyorsan megsértette pilótáját.
„Az autó forró! Kerüld a szélárnyékot, ha lehetséges.”
„Még valami?” – a McLaren már a futam elején figyelmezette Buttont, hogy gondok lehetnek versenyautójával, ő pedig a tőle megszokott fanyar humorral tette egyértelmű: vette az adást.
„Nem értem, mit csinált” – üzente Felipe Massa, aki első kerékcseréje után, a bokszutca elhagyását követően összeütközött Nico Hülkenberggel.
„Szerencsés volt, igaz?” – kérdezte Daniel Ricciardo, amikor beküldték a biztonsági autót, idő előtt véget vetve ezzel a verseny első etapjának, melynek utolsó köreiben az ausztrál gyorsabb volt a futamot vezető Sebastian Vettelnél, a kerékcserék után azonban ismét a német diktálta a tempót.
„Gyorsan srácok, gyorsan!” – kiáltotta kĂ©tsĂ©gbeesetten Hamilton, amikor autĂłja elkezdett rendetlenkedni a szingapĂşri Ă©jszakában. A Mercedes vĂ©gĂĽl nem tudta megoldani az erĹ‘forrással kapcsolatos műszaki hibát, Ăgy a cĂmvĂ©dĹ‘ kiesett.
 „Kár. Úgy érzem, megvan a tempónk a győzelemhez”
„Mi is Ăşgy Ă©reztĂĽk, hogy ezzel a stratĂ©giával nyerhetĂĽnk is” – a Mercedes Ă©s Hamilton párbeszĂ©de, miután egyĂ©rtelművĂ© vált, hogy az emlĂtett műszaki hiba a futam feladásához is vezethet.
„Szurkoló a pályán! Szurkoló a pályán!” – kiabálta Vettel, amikor meglátta a pályán sétáló nézőt a 13-as és a 14-es kanyar között. A behatoló miatt ismét beküldték a biztonsági autót, ami újfent inkább a Ferrari pilótájának a malmára hajtotta a vizet. És bosszúságot okozott Ricciardónak.
„Dörzsöld a hasad Ă©s ĂĽsd a tenyered” – a kiábrándult Button ĂĽzenetei eddig is a mĂłkásabbak közĂ© tartoztak, SzingapĂşrban viszont mindent vitt a brit világbajnok; erre az angol mondĂłkára pĂ©ldául akkor zendĂtett rá, amikor a csapat ismĂ©t közölte vele, milyen problĂ©mákkal kĂĽzd autĂłja.
„Mindent bele kell adnod Kimi, mindent, amit csak lehet!” – adta ki az utasĂtást a Ferrari finn világbajnokának, miután Nico Rosberg közelebb kerĂĽlt, Ă©s a biztonsági autĂłs fázis után egy ideig veszĂ©lyt jelentett harmadik helyĂ©re.
„Tudhattam volna, hogy dilis…” – Button panasza, miután ĂĽtközött Pastor MaldonadĂłval, kinek agresszĂv manĹ‘vereire Ă©s baleseteire utalt.
„Max pozĂciĂłcsere!”
„Nem!” Â
„Max, csak csináld…” – a Toro Rosso Ă©s Verstappen vitája, miután az istállĂł a csapattárs elengedĂ©sĂ©t kĂ©rte a fiatal hollandtĂłl. A 17 Ă©ves tehetsĂ©g vĂ©gĂĽl nem tett eleget az utasĂtásnak, a leintĂ©s után pedig az alakulat is igazat adott neki.
„Hihetetlen… varázsoltál!”
„Forza Ferrari [énekelve]! Nagyszerű versenyt nyertünk” – a Ferrari gratulál, majd a futamgyőztes, Vettel egy rögtönzött karaoke-előadással válaszol.
 „Itt ragadtam, a motorom leállt!”
„Rengeteg pozĂciĂłt nyertĂĽnk! Az autĂł nagyon jĂł volt” – Verstappen elsĹ‘ idĂ©zett ĂĽzenete a start után, köszönetnyilvánĂtása pedig a leintĂ©st követĹ‘en hangzott el; ez a párbeszĂ©d talán mindennĂ©l jobban szemlĂ©lteti, milyen kalandos versenyt futott a fiatal pilĂłta.
Forrás: www.telesport.hu – RSS






