„A McLarennek dobogókat kell megcéloznia”

F1

2016. január 20. szerda, 07:49

Szerző: Strommer Benjamin

A csapat korábbi pilótája ugyanolyan kínosan érezte magát a McLaren teljesítménye miatt, mint maga az istálló. Elmondta, milyen eredményt kell várni az idei évtől.

A konstruktőri bajnokság 9. helyén, mindössze 27 ponttal zárta a McLaren 2015-ös szezonját, a Hondával való új együttműködés első évét. A bukást még fájóbbá tették a partneri kapcsolat irányába támasztott nagy elvárások, de a statisztika sem hazudik: utoljára 1980-ban volt a csapatnak ennyire gyenge szezonja, abban az évben végeztek a konstruktőri 9. helyen. Akkor a wokingiakkal később futamokat nyerő John Watson volt az alakulat egyik versenyzője.

Ĺt kĂ©rdezte a gpupdate.net arrĂłl, mit Ă©rhet el a csapat 2016-ban: „KĂ©t autĂłval folyamatosan a Q3-ban kell lenniĂĽk, folyamatosan be kell fejezniĂĽk a versenyeket, mĂ©ghozzá folyamatosan a legjobb hat között. És azon kell lenniĂĽk, hogy a dobogĂłra jussanak” – válaszolt a most 69 Ă©ves exversenyzĹ‘.

„Amikor a program bemutatkozott egy évvel ezelőtt, ugyanezeket a kérdéseket tették fel nekem” – mondta Watson. Az bizonyosodott be, hogy akkor túl optimista volt. „Elmondtam, hogy 2015-ben versenyeket kell befejezniük, pontokat szerezniük és talán egy vagy két dobogót elérniük, 2016-ban néhány győzelmet szerezniük, 2017-ben pedig olyan pozícióba kerülniük, hogy a világbajnoki címért harcolhatnak. Úgy látom, most 12 hónappal le vannak maradva az összes imént említett szinttől, de remélhetőleg sokkal többet sikerül elérniük, mint az előző szezonban.”

Watson arról is beszélt, korábbi versenyzőként milyen érzés töltötte el, mikor a csapat szenvedését látta: „Szeretném azt hinni, hogy 2016-ban elegendő fejlődést láthatunk tőlük, mert ami történt, kínos volt, a McLaren és a Honda számára, és csapattagként számomra is. Ott voltam, amikor igazán rossz évet teljesítettünk 1980-ban, de a mostani egyenesen szörnyű volt” – fogalmazott.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Megosztás: