F1
2016. február 19. péntek, 11:10
Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI
Egyesek szerint Vettel lesz a Ferrari első számú versenyzője, a korábbi finn F1-es pilóta szerint azonban Raikkönen nem hagyja magát. Úgy érzi, helyes döntés volt megtartani a versenyzőt.
A 2015-ös szezonban, Sebastian Vettel elsĹ‘ Ă©vĂ©ben egyĂ©rtelmű volt a Ferrarin belĂĽli erĹ‘sorrend: a nĂ©met pilĂłta szinte minden alkalommal csapattársa, Kimi Raikkönen elĹ‘tt vĂ©gzett. Éppen ezĂ©rt sokan azt várják, hogy ha a Ferrari bajnoki cĂmĂ©rt kĂĽzd a 2016-os Ă©vben, akkor Vettel lesz az, aki hátán viszi az alakulatot. Van azonban, aki szerint Raikkönen szemĂ©lyisĂ©ge összeegyeztethetetlen a második számĂş státusszal.

„Bármi is történjék, nem tudom Kimit második versenyzőként elképzelni” – mondta Raikkönen honfitársa, Mika Salo a finn MTV csatornának. „De ha bajnokságot akar szerezni, először is Vettelt kell legyőznie. Aztán meglátjuk, ez elegendő-e számára.” Kiemelte azt is, hol kell a Ferrari-pilótának fejlődnie: „Kimi versenytempója mindig jó volt. De ha öt-hat hellyel elmarad a csapattársától az időmérőn, nagyon nehéz erős versenyt összehozni.”
A finn szerzĹ‘dĂ©shosszabbĂtása már tavaly is kĂ©rdĂ©ses volt, ezĂ©rt többen Ăşgy gondolják, a 2016-os lesz a 36 Ă©ves veterán utolsĂł szezonja a Formula-1-ben. „NehĂ©z erre válaszolni. Mindazonáltal Ăşgy gondolom, a Ferrari okos volt, hogy mindkĂ©t versenyzĹ‘jĂ©t megtartotta, mivel a folytonosság fontos dolog. SzintĂ©n elĹ‘ny, hogy a kĂ©t versenyzĹ‘ kijön egymással” – magyarázta Salo.
Nem csupán Ĺ‘ gondolja Ăşgy, hogy Raikkönen volt a megfelelĹ‘ választás a csapat számára. Egy másik korábbi Ferrari-pilĂłta, Jean Alesi egyetĂ©rt vele. „Úgy gondolom, jobb Ĺ‘t tudni a háznál, mint egy fiatalt, mint pĂ©ldául Max Verstappent. Ĺ az egyĂ©ni ambĂciĂłit a csapat Ă©rdeki fölĂ© emelné” – vĂ©lekedett Alesi a La Gazzetta dello Sportnak.


