F1
2016. március 30. szerda, 06:49
Szerző: Berta Kitti; Fotó: DPPI
Juan Pablo Montoya, egykori F1-es versenyző arról beszélt, szerinte ki a jobb pilóta Hamilton és Vettel közül, és elmondta azt is, mit gondol a McLaren és a Honda partnerségéről.
Montoya szerint a jelenlegi Formula-1 nem sokban kĂĽlönbözik attĂłl, mint amit az elmĂşlt Ă©vekben láthattunk, ugyanis mindig elĹ‘fordult, hogy egy csapat – akár Ă©vekig is – dominált. A kolumbiai versenyzĹ‘ azonban mĂ©g IndyCar-rĂ©sztvevĹ‘kĂ©nt is figyelemmel követi a sportot, Ăgy a kĂ©rdĂ©sre, szerinte Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel közĂĽl ki a jobb, Ăgy válaszolt: „Úgy gondolom, Vettel már egy kĂ©sz versenyző” – nyilatkozta Montoya az Auto Bild Motorsportnak. „Akkor találkoztam vele, amikor mĂ©g kissrác volt, Ă©s már akkor is többet dolgozott, mint bárki más.”
 
Montoya szerint Ă©ppen ezĂ©rt már csak arra van szĂĽksĂ©g, hogy a Ferrari versenygĂ©pe igazán erĹ‘s legyen – innentĹ‘l kezdve pedig Vettel megállĂthatatlan lesz Ă©s kĂ©pes lesz legyĹ‘zni a Mercedest. A kĂ©rdĂ©sre, szerinte ez az idei szezonban bekövetkezhet-e, Montoya Ăgy válaszolt: „Ha a Ferrari jĂłl vĂ©gzi a munkáját, akkor igen. A Formula-1-ben egyszerű a dolog: akinek a legjobb autĂłja van, mindig az a leggyorsabb.”
Â
Az egykori McLaren-pilĂłta szerint nagyon nehĂ©z helyzetbe kerĂĽlt volt csapata, hiszen jártak már a csĂşcson is, Ă©s ezek után mindent Ăşjra fel kell Ă©pĂteniĂĽk a Hondával. „Ez nagyon kemĂ©ny dolog. Volt egy Mercedes motoruk, aztán átváltottak a Hondára, Ă©s Ă©szrevettĂ©k, mennyi munkába kerĂĽl, hogy Ăşjra versenykĂ©pesek legyenek. De hosszĂş távon ez tűnik a helyes döntĂ©snek. Ha a Honda jĂł lesz, nagy elĹ‘relĂ©pĂ©st fognak tenni, nyerhetnek Ă©s dominálhatnak majd.” És hogy AlonsĂłnak lesz-e mĂ©g annyi ideje az F1-ben? „Igen, kĂ©rdĂ©s, hogy akar-e addig várni.”
Â


