F1
2016. május 8. vasárnap, 16:18
Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI
Charlie Whiting szerint a legfontosabb az F1-ben, hogy megfelelő módon védjék a pilóták fejét, és ezért még az sem túl nagy ár, ha esetleg néhány másodperccel lassabban tudnak kiszállni az autóból.
Az elmúlt hónapok egyik slágertémája a Formula-1-ben a fejvédelem: az már biztosnak tűnik, hogy 2017-ben az egyik eddig kipróbált megoldást bevezetik, azt pedig július 1-jéig kell eldönteniük, hogy a Ferrari által a második barcelonai teszten megmutatott halóra vagy a Red Bull által kifejlesztett aeroscreenre esik a választás. Sokakban az egyik legfőbb kételyt az jelenti ezeket illetően, hogy vajon elég nagy-e az a hely, ahol ki tudnak mászni a pilóták az autóból, ám Charlie Whiting szerint ebből a szempontból sem a glória, sem a szélvédő nem problémás, ráadásul a tömegük is nagyjából megegyező.

Azt ugyanakkor a versenyigazgatĂł is elismerte, hogy elkĂ©pzelhetĹ‘, hogy nĂ©mileg több idĹ‘be telik majd a versenyzĹ‘knek, mire ki tudnak mászni az F1-es gĂ©pekbĹ‘l, ám a szakember szerint egyrĂ©szt ez idĹ‘vel Ăşgyis fejlĹ‘dni fog, másrĂ©szt ennek a jelentĹ‘sĂ©ge eltörpĂĽl amellett, hogy mekkora vĂ©delmet biztosĂt a pilĂłták fejĂ©nek.
„Csütörtökön kipróbáltuk, Daniel milyen gyorsan tud kiugrani az autóból, hogy lássuk, minden rendben van-e” – mondta az oroszországi szabadedzéssel kapcsolatban Whiting, akit a Motorsport.com idézett. „Csak egyetlen kört tett meg, de sosem tudhatjuk, mi fog történni. Biztosan tudni akartuk, hogy kellő időben ki tud szállni a gépből. Ki tudott, és ez a jövőben csak javulni fog, hiszen a csapatok ezen a téren is fejleszteni fogják a rendszert. De még ha pár másodperccel több időbe is telik kiszállni az autóból, szerintem az még mindig kis ár az extra fejvédelemért cserébe.”
Whiting arrĂłl az esetrĹ‘l is beszĂ©lt, amikor az aeroscreen egyik tesztjĂ©n a kerĂ©k sĂşrolta a bábupilĂłta sisakját. A versenyigazgatĂł szerint az Ă©rintkezĂ©s csak minimális volt, Ă©s sajnos tökĂ©letes vĂ©delmet sosem fog nyĂşjtani semmilyen eszköz, a cĂ©ljuk Ăgy az, hogy a lehetĹ‘ legkisebb legyen annak az esĂ©lye, hogy hasonlĂł baleset bekövetkezhet.


