F1
2016. május 8. vasárnap, 17:59
Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI
Eric Bouiller, a McLaren F1-es csapatának versenyigazgatója úgy véli, a jelenlegi hibrid erőforrások a technológia csúcsát jelentik, és nem azokon kell változtatni, ha hangosabb motorokat szeretnének.
A turbĂłmotorok Ă©s a hibrid rendszerek 2014-es bevezetĂ©se Ăłta folyamatosan kritikák tömkelege Ă©ri a Formula-1-et, amelyek közĂĽl nem egy a megváltozott motorhangra irányul. A nĂ©zĹ‘k hiányolják a korábbi, V10-es Ă©s V8-as Ă©rákban megszokott hangerĹ‘t, s már a döntĂ©shozĂłk is igyekeznek lĂ©pni ennek Ă©rdekĂ©ben, hiszen az idei Ă©vtĹ‘l mestersĂ©gesen igyekeztek felerĹ‘sĂteni a motorhangokat – igaz, a várt jelentĹ‘s áttörĂ©s egyelĹ‘re elmarad.

Eric Boullier Ăşgy vĂ©li, a rajongĂłknak joguk van hangosabb erĹ‘forrásokat követelni, az F1-nek pedig kötelessĂ©ge teljesĂteni ezeket a kĂ©rĂ©seket, ugyanakkor azt is kiemeli, hogy amikor a halk motorokat kritizálják, nem szabad a technolĂłgiát hibáztatni emiatt:
„Úgy vĂ©lem, nem szabad belekevernĂĽnk ebbe a törtĂ©netbe a technolĂłgiát” – jelentette ki a McLaren versenyigazgatĂłja az F1i.com szakoldalnak nyilatkozva. „A technolĂłgia adott: ezeket a hibrid erĹ‘forrásokat használjuk, amelyek igen magas szĂnvonalat jelentenek. Ennek viszont az egyik következmĂ©nye, hogy változott a hangjuk. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik problĂ©ma a motorhangokkal van.”
„Ez már nem a technológiához tartozik, hanem a show-hoz” – magyarázta tovább Boullier. „A rajongók másfajta hangokat akarnak, ekkor viszont már nem a technológiáról beszélünk, hanem a show-ról. Van néhány utcai sportautó, amely rendelkezik ilyen hangberendezéssel, szóval miért ne vizsgálhatnánk meg annak lehetőségét, hogy jobbá tegyük a show-t a rajongók számára? De ennek semmi köze a technológiához.”


