F1
2016. május 10. kedd, 18:35
Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI
ValĂł igaz, hogy a Formula-1 a motorsportok csĂşcsa, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki oda akar eljutni, Ă©s azt sem, hogy ott a legizgalmasabb a kĂĽzdelem – Ă©rvelnek a DTM pilĂłtái, akik köszönik szĂ©pen, jĂłl megvannak saját sorozatukban is.
Bár elĹ‘bbi nem formulaautĂłs sorozat, a NĂ©met TĂşraautĂł-bajnokság Ă©s az F1 között mĂ©gis lĂ©tezik egy ritkábban használt átjárhatĂł Ăşt, Ăgy egyes fiatalok onnan prĂłbálnak meg feltörni a királykategĂłriába, egykori F1-esek pedig olykor a zárt karosszĂ©riások világában lelnek nyugodtabb otthonra.
Egyesek persze kényszerből kötöttek ki a DTM mellett, miután F1-es törekvéseik kudarcba fulladtak, de a sorozat hétvégi szezonnyitóján nyilatkozva az érintettek elmondták, immár nem bánják, hogy kikerültek a világbajnokság körforgásából, hiszen a túraautózásban jóval szorosabb küzdelem zajlik, és mindhárom márka minden versenyzőjének van esélye erős eredmények elérésére.

Így vélekedik a spanyol Daniel Juncadella is, aki a Mercedes pártfogoltjaként a Force India hétvégi tesztpilótája volt egy ideig 2014-ben, elmondása szerint azonban hamar kiábrándult az F1-es álomból, és esze ágában sincs tovább hajszolni egy versenyzői ülést a királykategóriában.
„Nem, mivel hosszĂş távon nem sok elĹ‘nnyel jár, ha bármilyen áron Ă©s bármilyen csapattal az F1-ben akarunk maradni. MielĹ‘tt belĂĽlrĹ‘l is megismerhettem volna, az F1 volt számomra is az álom. Ăm az ember hamar rájön, hogy a mezĹ‘nyben mindig csak hĂ©t-nyolc szerencsĂ©s versenyzĹ‘ van, a többiek viszont folyamatosan a tĂşlĂ©lĂ©sĂ©rt kĂĽzdenek. Ez a helyzet pedig egy kicsit az Ă©lvezetbĹ‘l is elvesz, Ăgy ebbĹ‘l a szempontbĂłl nagyban kĂĽlönbözik a DTM-tĹ‘l. Itt minden pilĂłta tudja, hogy egyszer eljön majd a pillanat, amikor megmutathatja, mire is kĂ©pes” – nyilatkozta a DTM-ben a MercedesnĂ©l vezetĹ‘ Juncadella, aki az F1-es futamokat a tĂ©vĂ©ben sem igazán Ă©lvezi:
„Ha rajongĂłi szemmel nĂ©zem, nem kedvelem a jelenlegi versenyeket, hiszen tĂşlságosan kiszámĂthatĂłak. Vannak persze szĂłrakoztatĂł futamok, de azt mindig lehet tudni, hogy a kĂ©t Mercedes meg fog lĂłgni a többiektĹ‘l.”
Timo Glocknak három csapattal is volt szerencsĂ©je kiprĂłbálni magát a Formula-1-ben, de vĂ©gĂĽl a mezĹ‘ny vĂ©gĂ©n toporgĂł MarussiátĂłl csak az jelentette számára a kiutat, ha háta mögött hagyja a sorozatot, Ăgy elfogadta a BMW ajánlatát.
„Sok F1-es versenyzĹ‘ nagy nehĂ©zsĂ©gekbe ĂĽtközik, amikor átvált a DTM-re” – beszĂ©lt tapasztalatbĂłl Glock. „Itt tĂ©nyleg minden tized számĂt, Ăgy egyetlen aprĂł rĂ©szlet is dönthet arrĂłl, hogy az elsĹ‘ vagy a tizenötödik helyen vĂ©gzĂĽnk. Az F1-ben nem ez a helyzet. KĂnában Sebastian Vettel elveszĂtette fĂ©l elsĹ‘ vezetĹ‘szárnyát, de mĂ©gis elĂ©g gyors volt ahhoz, hogy kĂ©nyelmesen a dobogĂłn vĂ©gezzen.”


