F1
2016. augusztus 23. kedd, 15:27
Szerző: Berta Kitti; Fotó: DPPI
Pat Symonds legendás versenyzĹ‘kkel dolgozott már egyĂĽtt F1-es pályafutása során, azonban mind közĂĽl Michael Schumacher emelkedett ki leginkább, akinek munkája mindig lenyűgözte Ĺ‘t, állĂtja a szakember.
Symonds, aki jelenleg a Williams technikai igazgatójaként tevékenykedik, úgy gondolja, egy mérnök és egy pilóta kapcsolatában kulcsfontosságú, hogy könnyen és jól megértsék egymást, hiszen csak eben az esetben tudnak igazán hatékonyan együtt dolgozni. A szakember arról mesélt, milyen volt a közös munka a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel.
Â

„Egy jó versenymérnöknek minden pilótával tudni kell együtt dolgozni, és talán ez az a tulajdonság, ami az átlagon felüli képességű szakembereket jellemzi” – mondta Symonds. „A mérnök és a versenyző kapcsolatát izgalmasnak találom. Olyan közel kell állnunk a pilótákhoz, hogy szinte kitaláljuk, amit gondolnak. Amikor Michael Schumacherrel dolgoztam együtt, akkor mi elértük ezt a szintet: szavak nélkül is megértettük egymást, olyan volt, mint a telepátia.”
„A mĂ©rnökök nagyon logikusan gondolkodĂł emberek, akik mindent nagyon bölcsen Ă©s magas szĂnvonalon akarnak elintĂ©zni. ĂŤgy általában inkább azokkal a versenyzĹ‘kkel szeretnek egyĂĽtt dolgozni, akik hasonlĂłan gondolkodnak. Ha pĂ©ldául egy olasz temperamentumĂşval kell egyĂĽttműködni, az nem egyszerű.”
Pat Symonds dolgozott már együtt Ayrton Sennával, Michael Schumacherrel, valamint Fernando Alonsóval is, ám egyértelmű számára, hogy közülük ki az, akivel kiemelkedően jó volt a közös munka. „Kétségtelen, hogy Michael Schumacher [volt a legkiemelkedőbb]. Volt szerencsém átlagon felüli pilótákkal együtt dolgozni, de az összes versenyző közül, akivel a 40 éves versenysportos pályafutásom alatt találkoztam, Michael Schumacher a legkedvesebb számomra.”
„Volt köztünk egy kötelék szakmai szempontból, de emberileg is. A Benettonnál valamilyen módon összenőttünk. A legkisebb részletekre is ügyeltünk, hogy egy kis időt nyerjünk. Egy álom volt vele dolgozni, ahogyan a logikája működött, az elkötelezettsége, a munkaerkölcse, az intelligenciája, és a képessége, hogy hihetetlenül gyorsan tudott autót vezetni – ez mindig csodálatos volt.”


