Péntek este a Milan a Sampdoria otthonába, a Luigi Ferraris stadionba látogat a Serie A 4. fordulójában, Vincenzo Montella pedig megtartotta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.
Az elĹ‘zĹ‘ 3 mĂ©rkĹ‘zĂ©sen a Milan mindössze csak 3 pontot tudott szerezni, Ăgy az olasz edzĹ‘ minden korábbinál nagyobb elszántságot Ă©s kĂĽzdeni akarást vár el a csapattĂłl.
“Az UdinesĂ©hez kĂ©pest Ăşgy vĂ©lem, hogy a Sampdoria sokkal több támadást vezet Ă©s merĹ‘ben eltĂ©rĹ‘ lesz az elĹ‘zĹ‘ mĂ©rkĹ‘zĂ©shez kĂ©pest. A csapat? Láttam az Udinese elleni veresĂ©g után a reakciĂłkat. Szembe kell nĂ©znĂĽnk a tĂ©nyekkel Ă©s bĂĽszkĂ©n viselni a mezt. A Sampdoria egy logikusan felĂ©pĂtett csapat, Giampaolo edzĹ‘ ötletei alapján Ă©s ez a pályán is megmutatkozik. Az ellenfĂ©l szurkolĂłinak fogadtatása? Profi vagyok, már rĂ©gĂłta dolgozom ebben a sportágban, sok mindent láttam már. CsalĂłdott leszek, ha rosszul fogadnak, de ez az egyetlen, amit tehetek. A Sampdoriához valĂł ragaszkodásom örök.” – fogalmazott Montella.
“A Milannak Ăşjra meg kell erĹ‘södnie Ă©s ennek elĂ©rĂ©sĂ©hez rengeteget kell dolgoznunk illetve fejleszteni a taktikán. Nem aggĂłdom, mert kiválĂł alapot látok ahhoz, hogy ez megvalĂłsuljon. Vasárnap is láttam nĂ©hány jĂł dolgot, nem veszĂthetjĂĽk el Ăşjra az egyensĂşlyunkat. Ezen a hĂ©ten volt egy találkozĂł a játĂ©kosokkal, beszĂ©ltem velĂĽk Ă©s kaptam visszajelzĂ©seket is. A dolgok, amiket mondtam a csapatnak? Nem fogom azokat sem megerĹ‘sĂteni, sem pedig cáfolni, van nĂ©hány dolog, amit sosem mondok ki nyilvánosság elĹ‘tt. Vannak dolgok, amiket szemĂ©lyesen csak a csapattal kell megbeszĂ©lni. Nagyon Ĺ‘szinte vagyok a játĂ©kosokkal. Ăšgy vĂ©lem, hogy senki sem gondolja magárĂłl azt, hogy Ă©rinthetetlen. Mindenkinek bizonyĂtania kell az edzĂ©sen. Haragot, bĂĽszkesĂ©get, felelĹ‘ssĂ©get akarok látni a játĂ©kosokban.”
“A játékosok nagyon csalódottak voltak a vasárnapi vereséget illetően és magukkal hozták ezt a csalódottságot. Arra van szükségünk, hogy a csapat sokkal motiváltabb legyen és a kemény, haragos arcát mutassa a következő mérkőzésen. Az öltözői hangulat? Sohasem fogom azt mondani, amit az emberek hallani akarnak… Tiszteletet kapok minden játékosomtól, olyanok, mintha a fiaim lennének, akik maximális tiszteletet mutatnak. Sajnálom, de nem mondhatok többet. Tovább kell dolgoznunk és át kell gondolnunk, hogy tudunk erősödni. Ez kell, hogy legyen a fő célunk.”
“A vasárnapi cserĂ©k? Amikor veszĂtesz, mindig hibás vagy. MĂ©g a szezon kezdetĂ©nĂ©l járunk Ă©s mĂ©g mindig vannak dolgok, amik nem a legjobbak. Bonaventura egy olyan játĂ©kos, aki kĂ©pes a közĂ©ppályán játszani, valamint azzal is tisztában vagyok, hogy JosĂ© Sosa Ă©s Andrea Poli mĂ©g nem tud vĂ©gig játszani egy teljes mĂ©rkĹ‘zĂ©st. Mi mindannyian láttuk már Bonaventurát jobban játszani, de ha most az elvárt alatt tudott csak teljesĂteni, azt el kell fogadnunk. Luca Antonelli sĂ©rĂĽlĂ©se arra kĂ©nyszerĂtett, hogy változtassak a stratĂ©gián.”
“Calabria? Ĺ egy igazi kincs számunkra Ă©s sikerĂĽlt megtartanunk, remek lehetĹ‘sĂ©gek rejlenek benne. A szĂ©leken mindössze csak 2 helyĂĽnk van, mĂg összesen 5 játĂ©kosunk. Davide nagyszerűen vesz rĂ©szt az ellentámadásokban, egy kiválĂł játĂ©kos, de hagynunk kell Ĺ‘t mĂ©g fejlĹ‘dni. Niang? Ĺ egy nagyon fontos játĂ©kos Ă©s kĂ©pes a csapat Ă©rdekeit a maga elĂ© állĂtani. Sokat tud mĂ©g javulni Ă©s ha ez megtörtĂ©nik, akkor nem lenne elĂ©gedetlen magával.”
“Legendák a vezetĹ‘sĂ©gben? TĂşl korai mĂ©g errĹ‘l beszĂ©lni. Az, hogy felĂ©pĂtsem a klub jövĹ‘beli menedzsmentjĂ©t, az nem az Ă©n dolgom. Ha nem sikerĂĽl elĂ©rni a BL-t? Akkor az EurĂłpa Ligát sem…(nevetĂ©s). Boldog vagyok, hogy itt lehetek, hatalmas törekvĂ©sek vannak tervben, de elĹ‘tte vetnĂĽnk kell egy pillantást a valĂłságra is.”
“A legutolsĂł Bajnokok Ligája mĂ©rkĹ‘zĂ©s, amit láttam az a Milan Barcelona felett aratott 2-0-ás gyĹ‘zelme volt. SzeretnĂ©k a Bajnokok Ligájában is ennek a csapatnak az edzĹ‘je lenne. Most remek lehetĹ‘sĂ©g nyĂlik elĹ‘ttĂĽnk, hogy egy lĂ©pĂ©st tegyĂĽnk efelĂ©. Bátorságra Ă©s elszántságra van szĂĽksĂ©g. Egy kiválĂł játĂ©kot kell nyĂşjtanunk, hogy bizonyĂtsuk kik is vagyunk valĂłjában.”


