
A Nemzetközi SĂşlyemelĹ‘ SzövetsĂ©g (IWF) fĹ‘igazgatĂłja – aki egyben a MOB Nemzetközi Kapcsolatok Ă©s Sportdiplomáciai Bizottságának tagja – szerint a 2024-es olimpiára pályázĂł Budapest nagyon erĹ‘s mezĹ‘nyben, kemĂ©ny versenyben vesz rĂ©szt, ahol igen komoly vetĂ©lytársakkal kell megkĂĽzdenie a rendezĂ©si jog megszerzĂ©séért. Ădámfi Attila azután mondta ezt az MTI-nek, hogy látogatást tett Ă©s a szervezĹ‘bizottságok vezetĹ‘ kĂ©pviselĹ‘ivel tárgyalt Párizsban, majd Los Angelesben, mely városok Budapesthez hasonlĂłan szeretnĂ©nek gazdái lenni a nyolc esztendĹ‘ mĂşlva esedĂ©kes nyári játĂ©koknak.
„TermĂ©szetesen BudapestrĹ‘l van a legtöbb informáciĂłm, de most már kĂ©pben vagyok a másik kĂ©t rivális kĂ©szĂĽlĹ‘dĂ©sĂ©nek, olimpiai projektjeinek rĂ©szleteit illetĹ‘en is – bocsátotta elĹ‘re az IWF magyar fĹ‘igazgatĂłja. – Párizs, amely korábban már kĂ©tszer is rendezhetett olimpiát, s voltak elbukott kandidálásai is, nagy tapasztalattal rendelkezik a pályázás terĂ©n.” Hozzátette: Párizs tanult a korábbi, nem tĂşl sikeres kampányokbĂłl, ezĂ©rt a mostani pályázatot, nem politikusok, hanem korábbi kiválĂł versenyzĹ‘k vezetik. „Erre jĂł pĂ©lda, hogy a párizsi pályázat sportigazgatĂłja – mikĂ©nt a Budapest 2024 esetĂ©ben az olimpiai, világ- Ă©s EurĂłpa-bajnok öttusázĂł, MizsĂ©r Attila – az a Jean-Philippe Gatien, aki asztaliteniszben olimpián ezĂĽst- Ă©s bronzĂ©rmes, amellett vb- Ă©s Eb-gyĹ‘ztes is volt. A francia szervezĹ‘bizottság kĂ©t vezetĹ‘je közĂĽl az egyik Tony Estanguet, aki kenu szlalomban 2000-ben Ă©s 2004-ben is olimpiát nyert, a másik pedig Bernard Lapasset, a rögbisek világszövetsĂ©gĂ©nek volt elnöke, tehát kĂ©t, abszolĂşt a sportbĂłl jövĹ‘ ember” – fogalmazott a magyar sportdiplomata.  Â
Tapasztalatai szerint, mint minden eurĂłpai nagyvárosnak, Budapest mellett Párizsnak is nagyon jĂł a tömegközlekedĂ©se, szemben Los Angelesszel, ahol más jellegű kihĂvásokkal kell megkĂĽzdeni. „Párizsban ma napi szinten nyolc Ă©s fĂ©l milliĂł embert szolgál ki a tömegközlekedĂ©s 13 metrĂłvonallal, de 2024-ig további nĂ©gy metrĂłvonal Ă©pĂtĂ©sĂ©t tervezik. Ami mĂ©g nagyon nagy elĹ‘nye a francia pályázatnak, hogy már csak egyetlen egy olimpiai sportlĂ©tesĂtmĂ©nyt, egy vĂzi komplexumot kell megĂ©pĂteni, az összes többi már vagy lĂ©tezik, vagy idĹ‘szakos helyszĂn lesz” – mondta.   Â
Az olimpiai falut is kicsit Ăşj konstrukciĂłban gondolják megvalĂłsĂtani a Szajna mentĂ©n. „A parton hĂşzzák fel a falut, de pĂ©ldául mobilmedencĂ©t Ă©pĂtenek a folyĂłba, itt lehet az edzĂ©sĂĽk az ĂşszĂłknak, a kajak-kenusoknak, az evezĹ‘söknek” – emlĂtette a fĹ‘igazgatĂł, aki Los Angelesre áttĂ©rve hangsĂşlyozta, hogy Amerikában egĂ©szen mások a tömegközlekedĂ©si kultĂşrák Ă©s szokások.   Â
„Los Angelesben, amely amĂşgy Párizshoz hasonlatosan korábban szintĂ©n kĂ©t Ăzben rendezhetett olimpiát, a lĂ©tesĂtmĂ©nyeket már most kĂ©tszer hat-nyolc sávos autĂłpályák kötik össze, ami arrafelĂ© teljesen normális. Egyetlen terĂĽleten van náluk kis lemaradás, de már elfogadták azt az Ă©p Ă©sszel alig felfoghatĂł összegű fejlesztĂ©st, miáltal olyan szintre hozzák a tömegközlekedĂ©st, amely megfelelĹ‘en kiszolgál majd egy esetleges olimpiai rendezĂ©st” – jelentette ki Ădámfi, aki szerint Los Angeles olyan szinten van, hogy „tulajdonkĂ©ppen ma meg tudná rendezni az ötkarikás játĂ©kokat”.  Â
„FĹ‘leg profi sportjaiknak, gördĂĽlĂ©kenyen működĹ‘ Ăłriási sportrendezvĂ©nyeiknek köszönhetĹ‘en szinte minden lĂ©tesĂtmĂ©nyĂĽk megvan, ezeket nap mint nap használják. Ahol pĂ©ldául a sĂşlyemelĹ‘ versenyek lennĂ©nek további öt más sportággal egyĂĽtt – ami olimpia idejĂ©n naponta olyan hetvenezres látogatĂłi számot jelentene -, ott ma napi 150-200 ezer ember kiszolgálására kĂ©pes infrastruktĂşra működik.” Â
A fĹ‘igazgatĂł szerint Los Angeles további nagy elĹ‘nye, hogy az olimpiai falu gyakorlatilag kĂ©szen van. „Ha ugyanis nyernek, a hĂres helyi egyetemnek, a UCLA-nek a kollĂ©giumát fogják használni, minimális kiegĂ©szĂtĂ©sekkel Ă©s fejlesztĂ©sekkel. Mostani befogadĂłkĂ©pessĂ©ge 13 ezer fĹ‘, ezt 16-17 ezresre bĹ‘vĂtik – mondta Ădámfi, aki azt is kiemelte, hogy az amerikaiak a játĂ©kok idejĂ©n a sportolĂłknak edzĂ©slehetĹ‘sĂ©get vagy az olimpiai faluban biztosĂtanának, vagy az adott sport versenyszĂnhelyĂ©n, ami „kĂ©nyelmes megoldást, nagy könnyebbsĂ©get jelent, hiszen kevesebb utazással is jár”.   Â
Az IWF fĹ‘igazgatĂłja szerint fontos megjegyezni, hogy mind Párizs, mind Los Angeles elĹ‘re bejelentette: ha nem nyer, a maga rĂ©szĂ©rĹ‘l 2028-ra már nem kĂván pályázni. „KĂváncsi vagyok, hogy a politika mennyiben fogja a sportszakmai, technikai szempontokat, feltĂ©teleket esetleg felĂĽlĂrni e bejelentĂ©s nyomán. Mert az, hogy 2028-ra egyik se akar már jönni, hozhat fordulatot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövĹ‘ szeptemberi szavazásánál akár döntĹ‘ tĂ©nyezĹ‘ is lehet…” – jelentette ki Ădámfi Attila, aki Ăşgy látja, Budapest roppant erĹ‘s mezĹ‘nyben, kemĂ©ny versenyben vesz rĂ©szt.
(MTI, fotĂł: MOB)


