2017-es naptár: Marad a 21 verseny

F1

2016. augusztus 31. szerda, 10:41

A Belga Nagydíj hétvégéjén néhányan már vethettek egy pillantást a következő szezon előzetes F1-es versenynaptárára, ami nem lesz kevésbé zsúfolt, mint a rekordhosszúságú idei.

Általában már nyár közepén keringeni szokott a paddockban a következő szezon menetrendjének az első vázlata, most azonban szokatlanul sokáig, augusztus végéig várni kellett arra, hogy kiszivárogjanak az első információk. Ehhez képest viszont alig van változás, mint az a Motorsport beszámolójából kiderül.

Bernie Ecclestone úgy tervezi, hogy 2017-re is megtartja ugyanazt a 21 nagydíjat és helyszínt, amelyekre idén ellátogatott az F1. Ez így unalmasnak hangozhat, valójában azonban nagyon is különleges: a sorozat történetében eddig csupán 2000, 2001 és 2002 között fordult elő, hogy két egymást követő évben pontosan ugyanazok a pályák alkották a versenynaptárat, azaz egyetlen búcsúzó vagy új jövevény sem volt.

Dppi_00115001_516

Pontos időbeosztás még nem került nyilvánosságra, de a nagydíjak sorrendjében sem várható nagyobb változás. A szezon ismét az Ausztrál Nagydíjjal kezdődne, ráadásul meglehetősen későn, március 26-án. A kissé eltolt időpont azt a célt szolgálja, hogy a csapatoknak valamivel több idejük maradjon az új szabályok szerint épült autók felkészítésére. Melbourne után aztán már a következő hétvégén a Kínai Nagydíj következne, majd pedig a szezon kezdetén maradna az idén megismert sorrend Bahreinnel, Oroszországgal, Spanyolországgal és Monacóval.

A hírek szerint Ecclestone szerette volna, ha a Malajziai Nagydíj visszatér a szezon eleji időpontra, de a pálya tulajdonosainak inkább az őszi rendezés felel meg, így valószínűleg ott sem lesz változás.

Szerepel az előzetes naptárban az Olasz és a Német Nagydíj is, amelyek sorsának bizonytalanságáról folyamatosan érkeztek a hírek az elmúlt évek során – ráadásul a helyszínük is marad Monza, illetve Hockenheim.

Az Auto Motor und Sport szerint a 2017-es naptár első hivatalos verzióját szeptember 28-án hozzák majd nyilvánosságra az FIA párizsi ülését követően. 

Forrás: www.formula.hu – RSS