„Kezdetben béna voltam”

Valódi meglepetésként érte a 17 éves Tóvizi Petrát, hogy a távozó Bobana Klikovac helyett rá számítanak második számú beállóként a Debrecen felnőtt-kézilabdacsapatában. A lány – akit az ügyetlensége miatt kezdetben a saját szülei is eltereltek volna a sportágtól – szeretne stabil NB I-es játékossá válni.

reb • „Nagyon-nagyon meglepett” – feleli utánozhatatlanul őszinte hangsúllyal Tóvizi Petra, amikor arról érdeklődünk, mit szólt ahhoz, hogy a Debrecen felnőtt női kézilabdacsapatából távozó Bobana Klikovac beállót vele, a 17 éves juniorválogatottal akarják pótolni. A klub honlapja ugyanis arról írt, hogy a roppant tehetséges, saját nevelésű Tóvízit építi be az együttesbe Tone Tiselj vezetőedző.

„Túloznak” – jegyzi meg immár kuncogva a fiatal játékos, aki az ősztől már csak az első kerettel készült.

„Még sokat hibázom, és azt sem tudtam, mi lesz velem a bajnokság végén, ezért egyáltalán nem gondoltam arra, hogy már most, az őszi szezon után ennyire komolyan számítanak rám. Az elmúlt hónapokban sokszor izgultam, és megkérdőjeleztem magamban, képes vagyok-e megállni a helyem a felnőttek között. Sőt, talán jobb szó: türelmetlen voltam és vagyok magammal, idegesít, amikor nem tudok jól megtartani egy zárást, vagy nem fogok meg egy erősebb passzot. Pedig a társaktól, az edzőktől csak biztatást kapok, még ők intenek le, hogy ne várjak el magamtól olyan sokat, fokozatosan kell fejlődnöm. Szóval, most igyekszem előrelépni, és ha már bíznak bennem, kihozni magamból azt, amit tudok.”

December 30-án már mélyvízbe dobták: no, a Debrecen felnőttcsapatában már korábban is pályára lépett, de nem az „új időszámítás” szerint, amikor ő a második beálló. Nem volt elégedett a játékával, pedig a Vác elleni, 28-28-as döntetlent követően is csak dicsérték a társak.

Az első keretben még nem jegyzett gólt, a juniorok között azonban húzóember, kilenc mérkőzésen hatvan találatot szerzett. Kérdés, hogy lesz-e hatvanegyedik, hiszen az edzők szerint nem biztos, hogy a végigjátszott juniormeccs után megfelelő teljesítményt nyújtana a felnőttek között, így még nem dőlt el, hogy a továbbiakban is erősíti-e a korosztályos társaságot.

Nem változtatott a mindennapjain, hogy komolyan építenek rá: az iskolát ugyanolyan lelkiismeretesen végzi, ahogy korábban, és hasonlóan szerényen gondolkodik, mint eddig.

„Áh, egyáltalán nem hittem volna, és más sem, hogy élvonalbeli kézilabdázó leszek, ehhez képest álomszerű, hogy most itt tartok.” Kérdésünkre kifejti, miért tetszett meglepőnek, hogy valaha is a legjobbak közé kerüljön.

„A kézilabda amolyan fertőző betegség a családban, néhányan játszották, ráadásul tízévesen több sportágat kipróbáltam, és ezt ajánlották nekem. Kezdetben viszont annyira béna voltam, hogy engem óvva még a saját családom is próbált a röplabda felé terelni, mondván milyen szépek a lányok, milyen jó alakom lesz, és hogy mennyire klassz sportág. A kézilabdameccseken sokszor csak a kispadra kerültem, az edzéseken pedig sokszor a falhoz küldtek dobálni, de annyira szerettem a társaságot, hogy fel sem tűnt: ügyetlen vagyok. Aztán valamelyik bajnokságban három harmadot játszottunk, és kétszer egymás után nem szerepelhetett ugyanaz a játékos, ezért engem is pályára küldtek. Valahogy fejlődni kezdtem, és nagyjából három éve határoztam el, hogy komolyan akarok kézilabdázni.”

Amikor arról kérdezzük, milyen céljai vannak, kedves kedélyességgel feleli, hogy nem képzelt el semmit. Majd kis gondolkodás után kiböki, szeretne stabil NB I-es játékos lenni.

Azt már mi tesszük hozzá: kezdetnek megteszi.

Tóvizi nyáron tagja volt a pozsonyi ifjúsági világbajnokságon ötödik helyezett korosztályos válogatottnak, akkor – az újonctársakkal együtt – hosszabban is beszélgettünk vele.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS