“Éhesebb vagyok a sikerre, mint valaha” – Bonucci

Leonardo Bonucci, a Milan új csapatkapitánya exkluzív interjút adott a La Gazzetta dello Sport napilapnak és elmondta, hogy miért választotta a piros-feketéket. Az olasz válogatott védő emellett arról is beszélt, hogy 4 éven belül szeretne Bajnokok Ligáját nyerni a csapattal.

Bonucci idén nyáron elhagyta a Juventust és a Milanhoz szerződött. A piros-feketék mintegy 42 millió eurót fizettek a 7-szeres olasz bajnok védőért, aki így Rui Costával holtversenyben a klub történetének legdrágább igazolása lett.

A FOGADTATĂSRĂ“L:

“Azt gondoltam, hogy szkeptikusabbak lesznek velem szemben az emberek, de a fogadtatás felvillanyozott és arra ösztönöz, hogy még többet beleadjak. Alig várom, hogy debütáljak a San Siróban. Ez a stadion történelmi és bár nem léptem pályára, de a Craiova elleni meccsnapon izgatott voltam. Ez egyike volt annak a néhány alkalomnak, amikor a stadionba lépéskor izgatott voltam. Nagyon szeretnék újra annyi embert látni a nézőtéren.”

A CSAPATKAPITĂNYI KARSZALAGRĂ“L:

“Ez egy nagy felelĹ‘ssĂ©g. Mindent bele fogok adni, hogy megvĂ©djem ezt a mezt a mĂ©rkĹ‘zĂ©sek elsĹ‘ percĂ©tĹ‘l egĂ©szen az utolsĂł pillanatáig. Ez a klub, az edzĹ‘ Ă©s a játĂ©kosok közös döntĂ©se volt. Montolivo? Ĺ egy nagyszerű ember Ă©s remek játĂ©kos. Senki sem szeret megválni ettĹ‘l a kiváltságtĂłl, de nem a kapitány szemĂ©lye, hanem a közös szándĂ©k a legfontosabb, az hogy igazi csapatot alkossunk. SzámĂ­tottam-e a karszalagra? ĹszintĂ©n szĂłlva, nem. A legfontosabb dolog, hogy a csapat motivált Ă©s a Milan szerencsĂ©s klubnak mondhatja magát, mert itt olyan emberek vannak, akik tudják hogyan kell csapatot alkotni. Nagyon jĂłl Ă©rzem magam az öltözĹ‘ben, nagyszerű emberek vesznek körĂĽl. Kellemes benyomást keltett bennem a dĂ©l-amerikai játĂ©kosok hozzáállása Ă©s munka iránti alázata.”

A VEZETĹI SZEREPRĹL, ALLEGRIRĹL ÉS A JUVENTUSRĂ“L:

“Szerencsés vagyok, hogy olyan nagy vezérektől tanulhattam, mint Gigi Buffon, Alessandro Del Piero és Giorgio Chiellini. Ami minden mást illet: egy csapat kialakításának titka az apró részletekben rejtőzik. A Milan megérdemli, hogy visszatérjen a csúcsra és ez az, amit a klub kért tőlünk. Juventus? Ahogy mondtam, csak a Milannal szeretnék foglalkozni, a Juventus a múlt. Köszönöm nekik, amit kaptam és hogy a világ egyik legjobb védőjévé válhattam, de amikor bizonyos döntéseket hozol, akkor vállalnod kell a felelősséget a következményekért. Allegri és a klub meghozta döntését és ennek alapján én is. Minden a Porto elleni mérkőzésre vezethető vissza, bár azt megelőzően is voltak történések, de azok kevésbé voltak komolyak.”

A CÉLOKRÓL:

“Remélem, hogy a Milanban véghez tudom vinni azt, amit Pirlo elért a Juventusban. Azért választottam a Milant, mert az övéké a legambiciózusabb projekt. A kihívásoknak élek. Fassone és Mirabelli a kezdetektől fogva éreztette velem, hogy fontos vagyok számukra és igazán erősen akarnak engem. Egyébként a tárgyalások mindössze 48 óráig tartottak. A szerelem azonnal megszületik vagy pedig sohasem és a döntésem természetesen nem a pénzről szólt. Akik a zsoldos jelzővel illetnek, azoknak csak azt tudom mondani, hogy külföldi kluboknál sokkal többet kereshettem volna. A Milan mellett döntöttem és szeretném megismételni azt az utat, amit bejártam a Juventusszal. Újraszervezték a klubot, majd a csúcsra jutottunk. A Milannal még magasabbra akarok jutni és remélem, hogy négy éven belül megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Minden trófeát haza akarok vinni. Fel vagyok tüzelve és éhesebb vagyok a sikerre, mint valaha. Egyre többet és többet akarok kihozni magamból. Célom, hogy visszavezessük a Milant a világ labdarúgásának csúcsára.”

AZ ĂšJ OTTHONRĂ“L, MILĂNĂ“RĂ“L:

“Ez az új otthonom és gyönyörű. Nagyon tetszik. Azonnal otthon éreztem magam. Most még egy szállodában lakok, de szeptemberben új házba költözünk. Normális életet élek. Néhány nappal ezelőtt a sógorommal Versilián voltam és azt akarom, hogy a gyerekeim is normális életet éljenek. Milánó megváltozott, sokat fejlődött és nagyon szép.”

A SCUDETTÓRÓL:

“Továbbra is a Juventus a favorit és a Napolinak is komoly esélye van a bajnoki cím megnyerésére. Jelenleg a Roma, az Inter és a Milan azonos szinten van, de nem szabad behatárolnunk magunkat.”

A KĂ–ZĂ–SSÉGI MÉDIĂRĂ“L:

“Ha befolyásolt volna a közösségi média, akkor 2011-ben elhagytam volna a Juventust és most nem igazoltam volna a Milanhoz. Sértegetnek engem, mert klubot váltottam, de a közösségi médiában az emberek szabadon elmondhatják véleményüket. nem érzek haragot.”

A JĂ–VĹRĹL:

“ĹszintĂ©n szĂłlva mĂ©g hosszĂş ideig látom magamat ebben a csapatban. EdzĹ‘sködĂ©s a jövĹ‘ben? Határozottan igen, 4-5 Ă©ve gondolkodom ezen. MĂ©g 6-7 Ă©vig játszhatok, majd edzĹ‘ lehetek.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

Megosztás: