“Fantasztikus átigazolási időszak volt” – Fassone

Marco Fassone, a klub vezérigazgatója értékelte a mercatót és elmondása szerint majdnem mindent véghez vittek a nyári átigazolási időszakban, amit előre megterveztek.

Sokan szkeptikusak voltak Marco Fassonéval, Massimiliano Mirabellivel és az új tulajdonosokkal szemben, hogy az áprilisi tulajdonosváltást követően képesek lesznek-e a nyáron megerősíteni a játékoskeretet és egy olyan csapatot létrehozni, amely mindhárom fronton (Serie A, Európa Liga, Olasz kupa) versenyképes lehet. Úgy tűnik, hogy az új klubvezetés az elmúlt négy hónapban végzett munkájával megnyerte a szurkolók bizalmát és támogatását.

Augusztus 31-én este Olaszországban véget ért a nyári átigazolási időszak. Nemrég összegeztük az érkező és távozó játékosokat. A Milan ezen a nyáron közel 200 millió euróért igazolt játékosokat, azonban Franck Kessié és Nikola Kalinic esetében is az átigazolási ár nagy része jövőre illetve két év múlva kerül kifizetésre.

“Fantasztikus átigazolási időszak volt.” – kezdte Fassone. “Nagy örömünkre szolgál átélni ezt a csodálatos élményt és ennek a 11 fantasztikus játékosnak az érkezését. Hosszú és intenzív nyár volt, de a kemény munka sokkal korábban, az átigazolási időszak előtt kezdődött. Nagyon ambiciózus az új projekt és nagyon boldogok vagyunk a dolgok alakulása miatt. Befejeztük az első részt. Minden játékosnak és minden igazolásnak megvan a maga története. Természetesen nem egyszerű folyamat egy új játékost hozni. Úgy kezdődik, hogy kapcsolatba lépünk a klubbal és a játékossal. Az első néhány kapcsolatfelvétel például tavaly augusztusban volt. Az összes országot bejártuk és elkezdtük figyelni a játékosokat. A kiszemeltek között volt Kessié, aki akkoriban az Atalanta játékosa volt és egészen Szardíniáig mentünk, hogy láthassuk játszani a Cagliari ellen. 2016 augusztusa óta figyelemmel követtük a játékát. Kínai játékos a Milanban? Ki tudja, talán néhány fiatal érkezik a következő hetekben.”

“Úgy gondolom, hogy a mĂ©dia rĂ©szletesen foglalkozni fog az átigazolásokkal Ă©s közzĂ©tesz minden statisztikát. Van nĂ©hány nyilvánosságra hozott szám, amely a befektetĂ©s szempontjábĂłl nagyon fontos volt Ă©s Ĺ‘szintĂ©n szĂłlva tĂşlszárnyalta minden várakozásunkat. Ahogy haladtunk, a dolgok egy kicsit megváltoztak. Kezdetben az volt az ötlet, hogy kevesebbet költĂĽnk, de magasabb fizetĂ©ssel rendelkezĹ‘ játĂ©kosokra. Ă–sszesen 230 milliĂł eurĂłt költöttĂĽnk, ez egy hatalmas szám. Köszönet jár Yonghong Li elnök Ăşrnak, hogy Massimiliano Mirabellivel 11 fantasztikus játĂ©kost tudtunk igazolni Ă©s lehetĹ‘vĂ© tette számunkra, hogy jĂłl teljesĂ­tsĂĽnk az átigazolási piacon. Továbbá szeretnĂ©nk köszönetet mondani neki a támogatásĂ©rt. Az elkövetkezĹ‘ napokban mĂ©g lehet távozĂł Ă©s lehet további vĂ©rfrissĂ­tĂ©s, hiszen EurĂłpa-szerte nincs minden átigazolási piac zárva. Az igazolásokra fordĂ­tott 230 milliĂł eurĂł körĂĽlbelĂĽl 5 százalĂ©kát, 12 milliĂł eurĂłt az ĂĽgynököknek, menedzsereknek járĂł jutalĂ©kok teszik ki. IdĹ‘közben a játĂ©kosok fizetĂ©sĂ©re lĂ©vĹ‘ összeg 110-120 milliĂł eurĂł között lesz. ĂŤgy a költsĂ©gvetĂ©sĂĽnkhöz kĂ©pest valĂłjában jobbak vagyunk Ă©s szinte mindent vĂ©ghez vittĂĽnk, amit akartunk. ĂtláthatĂłak Ă©s nyilvánosak az átigazolásokkal kapcsolatos számok. Nagyon örĂĽlök Ă©s elĂ©gedett vagyok azzal, amit tettĂĽnk. A kulcsfontosságĂş cĂ©lunk – amit minden bizonnyal elĂ©rtĂĽnk – az volt, hogy visszahozzuk a lelkesedĂ©st, amit az elĹ‘zĹ‘ fordulĂłban Ă©s az EurĂłpa Ligában a szurkolĂłk támogatása által láthattunk. A szurkolĂłknak közel kell maradniuk a csapathoz Ă©s ha ezt sikerĂĽlt elĂ©rnĂĽnk, akkor az egy kĂĽlönleges eredmĂ©ny. Ăšgy Ă©rezzĂĽk, hogy gazdasági Ă©s technikai szempontbĂłl egyaránt jĂł munkát vĂ©geztĂĽnk Ă©s biztosĂ­tottuk az edzĹ‘nek a megfelelĹ‘ játĂ©kosokat. ÉlveznĂĽnk kell ezt a pillanatot, de elĹ‘re is tekintĂĽnk a jövĹ‘re.”

“Európa Liga? Megfelelő hozzáállással játszottunk ezeken a mérkőzéseken és nem becsültük le az ellenfelet, még a Shkendija elleni fantasztikus első meccs után sem. Jöttek az eredmények a csapat játékának és a meccshez való hozzáállásnak köszönhetően. A Milan számára nem az Európa Liga a természetes helyszín, de nagyon komolyan vesszük. Egyes nagy klubok komolyan vették és az elmúlt években nagyon jól teljesítettek az EL-ben. Példa a Manchester United az előző szezonból. Ez egyáltalán nem visszalépés, hanem egy nagy sorozat a következő célunk elérése felé. Donnarumma szerződéshosszabbítása? Nagyon intenzív hónapok voltak, de sikerült megtartanunk.”

“Suso? Ĺ egyike azoknak a játĂ©kosoknak, akiket meg akartunk tartani. Sohasem gondolkoztunk az eladásán. Biztosak vagyunk abban, hogy Suso szerzĹ‘dĂ©sĂ©nek megĂşjĂ­tásával nem lesz problĂ©ma. Imádja a klubot Ă©s fontos játĂ©kos. Ătigazolási idĹ‘szak utolsĂł napja? NĂ©hányszor kapcsolatba lĂ©ptĂĽnk a TorinĂłval Niang átgazolása miatt Ă©s vĂ©gĂĽl sikerĂĽlt megállapodásra jutnunk. RemĂ©ljĂĽk, hogy kĂ©t mĂ©rkĹ‘zĂ©st leszámĂ­tva nagyszerű szezonja lesz TorinĂłban. A folytatásban megprĂłbáltunk a Genoa utánpĂłtlásábĂłl szerzĹ‘dtetni nĂ©hány játĂ©kost (Pellegri Ă©s Salcedo – a szerk.), de tĂşl kĂ©sĹ‘ volt Ă©s a határidĹ‘ lejárta miatt nem tudtuk lezárni az ĂĽzletet. Nagyon elfoglalt napunk volt, de ahogy mondtam, elĂ©rtĂĽk a legtöbb cĂ©lunkat.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

Megosztás: