Sikeres volt az EYOF úszó tesztversenye

Az elmúlt hétvégén a serdülő országos úszó bajnoksággal tesztelték a győri EYOF úszóversenyeinek helyszínét, az Aqua Sportközpontot. Az uszodába való beléptetéstől, a bemelegítő medence használatán át a nézők elhelyezéséig, a verseny időrendjéig mindenre kiterjedt a szervezők figyelme.

Read More

Mentori szerepet vállal a budapesti kick-box vb arca

A sporttörténelmi budapesti kick-box világbajnokság és a sportág eddigi legeredményesebb versenyzője közös plakáton tűnik majd fel. A minden szakágat most először magában foglaló novemberi vb-t ugyanis a nyolcszoros világbajnok Mórádi Zsolt népszerűsíti. A még mindig a világ egyik legjobbjának számító klasszis saját jó szereplése mellett fontosnak tartja azt is, hogy rutinjával segítse a fiatal versenyzőket a hazai közeg okozta nyomás leküzdésében.

 

„Nagy megtiszteltetés a Magyar Kick-Box Szakszövetség részéről, hogy én szerepelhetek az őszi világbajnokság plakátján, velem reklámozzák ezt a megarendezvényt” – büszkélkedett Mórádi Zsolt. Érdekesség, hogy 2005-ben, amikor a csepeli versenyző 17 évesen debütált a magyar kick-box válogatottban, akkor is Magyarország, mégpedig Szeged adott otthon a vb-nek.

A magyar klasszis számára különösen szép emlék a plakátra kerülő kép. A fotó egy 2013-as olaszországi világkupán készült, ahol három kategóriában is megmérkőzött az akkori legnagyobb riválisának számító osztrák ellenfelével, akit végül mindannyiszor sikerült legyőznie. „Épp egy lábtechnikás támadásomat kapta el a fotós. Úgy érzem, a kép alapján nem lehet szégyenkeznivalója sem a sportágnak, sem nekem.” – fogalmazott a magyar kick-boxos.

A 29 éves, nyolcszoros világbajnok reméli, hogy a válogatott húzóembere tud lenni a nagyszabású világversenyen. A nyáron még vár rá egy rangos verseny, az amerikai nyílt bajnokság Orlandóban, majd rövid pihenés után – immár a vb-re készülés jegyében – kéthetes hazai edzőtáborozás következik egyesületével, a Halker-Király Teammel. Az ősz elején az év utolsó, belgiumi világkupáján vesz részt, utána pedig Tatán készül a kick-box válogatottal.

Mint eredményes versenyző, és mint aki már részt vett magyar rendezésű világbajnokságon, ígéri: azon lesz, hogy a feljövő generációt segítse. „A cél, hogy a hazai légkört ne teherként éljék meg, hanem előnnyé tudják kovácsolni, és Magyarország minél több éremmel zárjon” – vázolta Mórádi Zsolt.

Read More

Érdi Mária hetedik lett Kielben!

Érdi Mária újabb világversenyen végzett az élmezőnyben! A Kieler Wochén az olimpiai női Laser Radial osztály éremfutamán a 6. helyen futott be a célba és ezzel az összetett listán 7-ként végzett versenyben.

 

Az egyik legismertebb európai vitorlás verseny a hagyományosan nagyszabású Kieli Hét, amelyen az olimpiai és paralimpiai számok mellett még számos nemzetközi osztály versenyei mellett ORC nagyhajós regattát is rendeznek. A futamok köré pedig a parton színes kulturális események csatlakoznak. A vízen parádés felvonuláson találkoznak a „windjammerek”, az elmúlt századok még hajózó klasszikus kereskedelmi vitorlásai is – olvasható a hunsail.hu-n.

Az eseményen a magyar vitorlázást idén kevesen képviselték, ám ők annál sikeresebben. Az olimpiai Laser Standard osztályban 135 hajós mezőnyben Vadnai Jonatán az előkelő 11. helyet szerezte meg, Vadnai Benjamin 14. lett. Korábban a huszonnégy hajós repülő hollandi versenyen a Majthényi Szabolcs és Domokos András világbajnok kettősünk ezüstérmet szerzett.

Read More

Hollé Sára Nagydíj győzelme Diósgyőrben

A Diósgyőri vár a reneszánsz idején a királynék jegyajándéka és kedvelt tartózkodási helye volt, így a festői szépségű épületet gyakran kötik legendás nőalakokhoz. Úgy tűnik, a helyszín modern történetében is fontos a hölgyek szerepe, hiszen az első diósgyőri nemzetközi Nagydíjat a hévízi Hollé Sára, a fiatal lovas válogatott tagja nyerte. A teltházas arénában megrendezett MENTO Nagydíjon 21 páros állt rajthoz. A horvát Eduard Petrovic a helyszín adottságait maximálisan kihasználó, kiválóan lovagolható pályákat épített. Munkájának méltó megkoronázása volt a Nagydíj, ahol rendkívül izgalmas alappálya után hat versenyzőt láthattunk viszont a gyors és szoros versenyt hozó összevetésben. Hollé Sára és Dzsango mögött a szerb Aleksandra Vuksanovic – Willian páros végzett, a miskolci Szuhai Péter (Lamborgini) előtt.

19242992 10213345689734584 1040010522821402377 o

A hétvégén összesen 331 nemzetközi és 298 regionális startot regisztráltak, így a mérleg 629 induló volt három versenynapon.

A helyszín pozitív fogadtatásra talált az idelátogató külföldiek körében: a szlovák, szerb és török versenyzők, valamint a francia, lengyel és román vendégek méltatták a helyszín szépségét, a rendezés színvonalát, a pályák talaját, valamint a rendezők lovakról való gondoskodását.

A jó hangulatú hétvégén péntek este a versenypályán lebonyolított, a résztvevők számára kiírt futballbajnokság, szombat este pedig a várban rendezett Szent Iván éji műsor szolgáltatott méltó keretprogramot.

Köszönjük mindazoknak, akik ismét vagy most először bizalmat szavaztak Diósgyőrnek!

Erdélyi Magdolna

versenyigazgató

Read More

Átigazolás: fiatal center érkezett Dubrovnikba

jug-luka-lozinaMegvan a Jug első nyári igazolása.  Fotó: Jug.hr Joszip Vrlics helyére érkezett a 22 éves horvát center Luka Lozina a Jug Dubrovnikhoz. A játékos az előző szezonban a Barcelonetánál játszott és a válogatott Luka Loncsarral pólózhat egy poszton együtt szeptembertől. Érdekesség, hogy Felipe Perrone távozott az idény végén a csapattól, ő a Barcelonetához tért vissza, […]

Read More

Új edző a Szentes csapatánál

szentes-noi2016Átalakul a Szentes női csapata, mind a vízben, mind pedig a parton lesznek változások. Ifj. Tóth Gyula munkahelyi elfoglaltságai miatt, nem tudja vállalni a Szentes felnőtt női csapatánk irányítását, a helyére Vidumanszky László érkezik, aki pályázott a férfi kapitányi posztra is – írja a delmagyar.hu. Ami a csapatot illeti Farkas Tamara, Mihály Kinga, Kövér-Kis Réka és […]

Read More

Olomouci jó hírek

Annak ellenére, hogy Csehországban már régóta nem vállalkoznak CSIO verseny megrendezésére, a nyári Olomoucban megrendezendő CSI *** világkupa a régió egyik legjobb és legnépszerűbb versenyévé fejlődött. A magyar lovasok évről évre lovagolnak a cseh városban, és a sikerek az idei évben sem maradtak el. Számtalan magyar helyezés került fel az eredménylistákra a verseny négy napján megrendezett tizennyolc versenyszámban. A legmagasabb kategóriában, a diamond körben is mindvégig az élmezőnyben jártunk. A pénteki, 145 cm-es, hiba-idős versenyszámban hat lovasunk, Krucsó Szabolcs Chacco Blue II , Szász Sándor Pippalotta Tóth László Isti, Horváth Balázs PM Diana, Füzér Gábor Le Royal, Hugyecz Mariann Chacco-Boy is hibátlanul lovagolt.

vandor-zsofi-quintusszal-megnyerte-a-balatonvilagosi-grand-prix-t-2

Szombat délután Olomouc város, 150 cm-es nagydíjában is három magyar lovas tudott verőhiba nélkül célba érni. Szuhai Gyula Druid HH nyergében egy hibapont időtúllépést kapott, Hugyecz Mariann Chacco Boyjal most feladta az összevetést. A címvédő páros, ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel idén is mindent megpróbált a győzelemért, a gyors összevetésben egy verőhibájával most az előkelő nyolcadik helyre került.

timpex-bölcsész

Vasárnap délben a 160 cm-es, negyvenezer euró összdíjazású világkupában ötvenen álltak starthoz. A legjobb magyar teljesítményt a kivételes képességű és nagyszerű formában ugró Zordonnal, a múlt heti bábolnai világkupa győztese, Horváth Balázs érte el.

zordon-1

Hat tiszta hibátlan teljesítmény született az alappályán, végül a győzelmet a hazai közönség nagy örömére a korábbi fiatal lovas Európa-bajnok, Ales Opartny otthon tartotta, megelőzve a két német lovast, Jörne Sprehet és Tobias Meyert. Horváth Balázs átlépve az alapidőt, legjobb egy hibapontos teljesítménnyel, Zordonnal a hetedik helyre ugratott. A Pataki Ménes első számú lovasa, két vasárnap alatt tekintélyt parancsoló világkupa pontot zsebelt be.

Részletes eredménylisták: http://www.csiolomouc.cz/program

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

 

Read More

Világjátékok – Főtitkári látogatás a műrepülőknél

Gőzerővel készülnek a vitorlázó műrepülők a Világjátékokra. A júliusi világversenyen a magyar színeket Tóth Ferenc és Szilágyi János képviseli. Tóth Ferenc háromszoros világbajnok, Szilágyi János pedig a legutóbbi világbajnokságon egyéniben ezüstérmes, csapatban pedig aranyérmes lett.

 

A sportembereket edzés közben látogatta meg Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára és Vízaknai Erzsébet a Magyar Repülő Szövetség főtitkára. A matkópusztai repülőtéren ott volt Gurály Béla, a magyar válogatott keret edzője és Matuz István főpilóta is.

A vitorlázó műrepülésben megrendezett versenyek egy kötelező programból, és több ismeretlen kötelező programból állnak. Előbbiben a kiírás szerinti kötelező elemeken kívül a pilóta is beletesz saját figurát, míg az ismeretlen kötelező programban a verseny előtt 24 órával adják közre a figurák listáját, és azt a levegőben kell bemutatni. A versenyeken 12 tagú nemzetközi zsűri pontozása alapján alakul ki a végső sorrend.

A nyári Világjátékokat a lengyelországi Wroclawban rendezik meg július 20. és 30. között, ahol a tervek szerint 58 magyar sportoló vesz részt 12 sportágban. Azok a sportágak, amelyekben szurkolhatunk a magyaroknak: aerobik, uszonyosúszás, íjászat, ju-jitsu, karate, strandkézilabda, szumó, tájékozódási futás, táncsport, vitorlázó műrepülés, erőemelés és fallabda.

Read More

Világliga: Szerbia zsinórban ötödször ünnepelhet

szerbiavilagliga2017062501Már 4-0-ra is vezetett az olasz válogatott Szerbia ellen a világliga fináléjában, innen fordította meg a meccset a címvédő. Fotó: Serbia Waterpolo /facebook A tegnapi négy döntetlen után, ezúttal egy meccs sem lett remi a világliga utolsó napján. A döntőben a címvédő szerbek és az olaszok játszottak egymással. Érdekesség, hogy egyszer már találkoztak a torna […]

Read More

Märcz Tamás: megérdemelten nyertünk

Szolnok, 2017. január 6.
Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya beszél játékosaihoz a csapat edzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2017. január 6-án.
MTI Fotó: Bugány JánosElégedett volt a kapitány a Samartzidis Kupa utolsó napján látottakkal, de tudja, sokat kell még fejlődnünk. A csapat játékosa, Török Béla értékelte az egész felkészülési tornát is. Märcz Tamás: „Nem könnyű a spanyolok ellen játszani, akikkel a múlt héten volt öt közös kétkapuzásunk, így nagyban kiismerte egymást a két csapat. A spanyol válogatott a jelenlegi […]

Read More

A 2019-es Európa Játékokon is ott lesz a karate

Egyre inkább az olimpia sportágak családjába sorolható a karate. Ezt jelzi, hogy a 2015-ben először megrendezett Európa Játékok után a 2019-es eseményen is tatamira léphetnek a kontinens legjobb karatésai – erről állapodott meg az Európai Karate Szövetség és az Európai Olimpiai Bizottság.

 

Az ismételt programra kerülés újabb mérföldkő a japán eredetű küzdősport számára, amely így a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát követő és a 2020-as tokiói ötkarikás játékokat megelőző esztendőben is rangos olimpiai eseményen mutathatja meg magát. Az újabb jelenlét egyúttal erősíti a sportágat űzők több tízmilliós táborának a reményeit, hogy a karate a későbbiekben is ott lehet a különböző ötkarikás játékokon.

A Minszkben sorra kerülő Európa Játékok karate tornájának rangját emeli, hogy a megmérettetés egyik állomása lesz a 2020-as olimpiai kvalifikációs sorozatnak.

A fehérorosz fővárosban megrendezésre kerülő esemény a magyar versenyzők számára is meghatározó lehet a Tokió felé vezető úton. A két évvel ezelőtti bakui Európa Játékokon – ahol 38 ország karatésai mérték össze a tudásukat – Tadissi Martial révén egy ötödik hely jutott hazánknak. A Magyar Karate Szakszövetség célja, hogy 2020-ban jusson ki magyar versenyző a sportág olimpiai debütálására, és éremmel térjen haza Tokióból.

Read More

Spanyolország is behódolt – Megnyertük a Samartzidis Kupát!

samartzidiskupa2017062501Az utolsó napon Spanyolországot verte két góllal a magyar csapat a Samartzidis Kupán, így három győzelemmel és egy döntetlennel megnyerte a görögországi felkészülési tornát.  Fotó: koe.org.gr /archív A harmadik napon a torna két éllovasa találkozott egymással, hiszen 7-7 egységgel állt mindkét együttes a csoportban. Jól ismertük a spanyolokat, hiszen nemolyan régen Madridban kétkapuzott egymással a […]

Read More

Megvan az ifi Eb-keretünk

alt201606Horváth János kihirdette a fiú ifi Eb-keretet.  a szeptember 10. és 17. közötti máltai ifi Eb-re kihirdette Horváth János a csapatát. A szakvezető 19-es keretet jelölt ki. A fiú ifi válogatott Eb-kerete: Kapusok: Grieszbacher Márk, Korom Dániel, Lampert Márk Mezőnyjátékosok: Baksa Benedek, Bihácsi Bence, Bóbis Botond, Bozó Péter, Dala Döme, Fekete Gergő, Fodor Olivér, Konarik […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.