
Simic az előszezonban bizonyíthat Montellának
A legfrissebb hírek szerint július elején Milanellóban fogja megkezdeni a felkészülést a cseh U21-es válogatott…
A legfrissebb hírek szerint július elején Milanellóban fogja megkezdeni a felkészülést a cseh U21-es válogatott…
A Samartzidis Kupa második napjának második magyaros mérkőzésén, 9-9-es döntelent ért el a magyar válogatott a házigazda görögökkel szemben. Két győzelem (Kanada és Montenegró) után a házigazda görögökkel mérkőzött meg férfiválogatottunk. Mint ismeretes, ma már egyszer vízbe szállt a csapat és 9-6-ra intézte el Gojkovics csapatát. Nos, a mostani találkozón Decker Ádám és Zalánki Gergő maradt […]
A horvátok nem jutottak a döntőbe, a szerbek megizzadtak. Nem múlt el ez a nap sem izgalmak nélkül a világligában, hiszen az összes meccs rendes játékidejében döntetlen született. A kazahok már 7-4-re is vezettek az ausztrálok ellen az utolsó negyed előtt, innen mentették döntlenre az auszik a találkozót, hasonló volt a helyzet az orosz-japán meccsen, […]
Magyar Jani egy hónapja a Red Bull Ringen versenyezhetett utoljára. Ezen a hétvégén a Pannóniaringen folytatódik a 2017-es szezon.
Spanyol lapértesülés szerint a Premier League-ben szereplő Tottenham szeretné soraiban tudni a Milan játékosát, Susót….
Háromgólos sikert aratott férfiválogatottunk a görögország felkészülési tornán Montenegró ellen. Fotó: Koe.org.gr A második napon a harmadik negyed döntőnek bizonyult Montenegró ellen, mikor 4-0-ás etapot produkált a válogatottunk. A mérkőzésen többen is két gólig jutottak, így Zalánki, a szülinapos Vámos és Varga Dénes. Veretlen válogatottunk este a házigazda görögökkel küzd meg. Samartzidis Kupa, második nap: […]
Zsinórban harmadszor emelhette magasba az OSC a serleget a BVLSZ Gyarmati Dezső felnőtt férfi bajnokságában. A döntőben az Alfa SC-t verte az együttes. A harmadik helyen az olimpiai bajnok Varga Zsoltot is a soraiban tudó Octupus lett. A boldog győztes (fotó: vizipolo.hu) Harmadszor rendezett a Budapesti Vízilabda Szövetség Final Fourt a Gyarmati Dezső Felnőtt Férfi […]
A 17. FINA Masters Világbajnokságon augusztus 7. és 20. között egyik sportági helyszínen sem lehet majd unatkozni. Állandó mozgásban lesz a Duna Aréna, a Hajós Alfréd Uszoda, a Városligeti Aréna és a balatonfüredi nyíltvízi helyszín is, köszönhetően annak, hogy a regisztrált sportolók döntő többsége a lehető legtöbb alkalommal szeretné magát megméretni. Június 29-ig regisztrálhatnak a […]
Egyelőre csak sajtóhírek vannak, kiket igazolhatott a zöld-fehér klub, de ezek alapján ütőképes együttes lehet jövőre a Népligetben, immár az OB I-ben. Bő egy éve, tavaly március 1-jén számoltunk be róla, hogy a Fradi történelmi pillanthoz érkezett, hiszen a klub leány csapata első ízben mutatkozott be egy pontvadászatban, a 2001-es baby bajnokságban. Mint ismeretes, az FTC-nél […]
Az idei évben is sokan jelentkeztek az UNIQA Sportnagyköveti pályázatára. A zsűrinek nehéz dolga volt a választáskor. „ Nehéz választani, mert tehetségekben szerencsére nincs hiány és sokszor nagyon megható történeteket olvashattunk a gyerekektől. ”- nyilatkozta Polányi Zoltán, az UNIQA értékesítésért és marketingért felelős igazgatósági tagja. Idén négy új sportoló csatlakozik a programhoz, melyek közül kettő […]
Az idei Világjátékokon induló Hegyi Dóra és Senánszky Petra is futott az EYOF-lánggal.
A 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lángja május végén érkezett Magyarországra, majd kezdetét vette az a fáklyafutás-program, amelynek részese volt többek között két, a Világjátékokon induló magyar kiválóság is.
Hegyi Dóra aerobikban, Senánszky Petra pedig uszonyosúszásban képviseli a magyar színeket a nyári Világjátékokon. Hegyi világbajnoki ezüstérmes a sportágában, emellett – többek között – Európa Játékokon is nyert aranyérmet. Senánszky Petra többszörös világ- és Európa-bajnok, többszörös világcsúcstartó uszonyosúszásban.
A nyári játékokat a lengyelországi Wroclawban rendezik meg július 20. és 30. között, ahol a tervek szerint 58 magyar sportoló vesz részt 12 sportágban. Azok a sportágak, amelyekben szurkolhatunk a magyaroknak: aerobik, uszonyosúszás, íjászat, ju-jitsu, karate, strandkézilabda, szumó, tájékozódási futás, táncsport, vitorlázó műrepülés, erőemelés és fallabda.
Az EYOF lángja egyébként péntek este érkezik meg a fővárosba, ahol megrendezik az Olimpia Éjszakáját.
Pénteken délután a Milan U16-os korosztályos csapata 5-2-re legyőzte a Romát a bajnoki fináléban, így…
A szerbek és a horvátok hozták a kötelezőt. Az Egyesült Államok megállította Oroszországot. Szerbia és Horvátország is tizenkilencig jutott a negyeddöntőben a világligán. Előbbi a japánokat, míg utóbbi a kazahokat verte. Az olaszoknak sem okozott gondot Ausztrália, míg az amerikaiak a házigazdák ellen két góllal nyertek. Holnap már az elődöntőket rendezik, ahol az olasz-horvát meccs […]
Varga Dénes vezérletével vertük Kanadát a görög felkészülési torna nyitányán. A hétvégén férfi válogatottunk a görögországi Szarmarcidisz Kupán vesz részt. A csapat a nyitónapon Kanadával mérkőzött meg. A találko elején 0-2-re vezettek a juharlevelesek, előnyüket sikerült egyre faragnunk a hajrában Varga jóvoltából, 2-3. A második nyolc percben csapatkapitányunk egyenlített majd Hosnyánszky középről engedett el egy […]
Az UEFA elkészítette a női Bajnokok Ligája selejtező csoportjainak sorsolását.
A női válogatottunk kapitánya, Bíró Attila keretet szűkített. A szakvezető két újoncnak is bizalmat szavazott… Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI Két helyen változott a riói olimpiához képest a női válogatottunk vb-re készülő 13-as csapata. Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta újonckét készülhetnek a tornára. Az olimpiai csapatból kimaradt, Garda Krisztina és Kisteleki Hanna. „Bár minden edző […]
Délután három órától lehet ismét jegyet vásárolni a júliusi magyarországi vizes világbajnokság eseményeire. A szervező Bp2017 Nonprofit Kft. pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, az érdeklődők az úszó- és a vízilabdaprogram belépői közül is választhatnak az értékesítési szakasz végső fázisában. A két sportág eseményeire felkínált jegyek döntő része már a december 1-jén indult első, majd a januári második […]
Ramiro Amarelle, a FIFA nemzetközi strandlabdarúgó instruktora a múlt héten Siófokon járt, hogy személyesen nézze meg az U21-es válogatottak számára kiírt Talent Cup mérkőzéseit.
Újságíró / riporter munkatársat keresünk! A vizipolo.hu csapata felső fokú angol nyelvtudással rendelkező újságírót/riportert keres. Előny: jogosítvány Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal a diapolomedia@gmail.com e-mail címre
Ki ne örülne annak, ha az idei fesztiválozása egy komoly ösztöndíjjal zárulna? Az EFOTT-on még ez is megtörténhet, hiszen ott keresik majd a jövő új műsorvezetőit. Ezenkívül megnézhetjük közelről, amint kedvenc énekeseink hagymát aprítanak, de azt is, hogy a csodagyereknek számító Wesser Patrik miként pergeti a dobverőt együtt a nagyokkal. Július 11-17. között az EFOTT-on a zenei, sport, turisztikai és gasztroprogramokon túl további lehetőségekből szemezgethetnek a fesztiválozók.
EFOTT Challenge
A fesztivál a közös játékok összekovácsoló erejének hirdetőjeként idén a házigazda Pécsi Tudományegyetemmel új aktivitást szervez. A vállalkozó kedvűek 4-6 fős csapatokat alakítva versenyezhetnek egymással sportos, funky és kocsma témakörű játékokban értékes nyereményekért. Jelentkezés és részletek a honlapon.
Crocodile Rock
12 évesen már túl van 250 fellépésen, zenélt már többek között Japánban, és fiatal kora ellenére több formáció tagjaként is helytállt már.. Wesser Patrik 4 évesen kezdett dobleckéket venni, ma pedig a világ egyik legfiatalabb dobosaként, szólóban és csapatban egyaránt tevékenykedik. Zenekarával, a Crocodile Rockkal július 13-án vélhetően az EFOTT közönségét is meghódítja, így érdemes lesz már délután a színpad elé sietni.
Kommunikáló robotok
Igazi kuriózumnak számító technikai eszközök debütálnak idén a fesztiválon. A helyszíni tájékozódásban és a leggyakoribb kérdések megválaszolásában az EFOTT chatbotja, egy okos webes szolgáltatás segít majd. A fesztiválozók pedig az apró, de annál okosabb TJbottal is találkozhatnak, amely az IBM open source oktatási projektjeként a mesterséges intelligencia alapjaival ismerteti meg az érdeklődőket.
Ének és főzés egy látványkonyhában
Hogyan mozognak kedvenc énekeseink a konyhában? A fesztiválon ez is kiderül! A Lidl látványkonyhájában csütörtöktől vasárnapig minden délután egy-egy ismert zenekar bizonyítja: tud egyszerre főzni és énekelni. Hogy a végén mi sül ki a Cloud 9+, a Margaret Island, a The Biebers és az Ivan and the Parazol konyhai ámokfutásából, azt bárki megnézheti, sőt a bátrabbak meg is kóstolhatják majd.
EFOTT – Csak szabadon…