“Képes leszek megmutatni, mit tudok” – Halilovic

Kedden délután egy sajtótájékoztató keretein belül mutatták be a Milan harmadik nyári szerzeményét, Alen Halilovicot. A 22 esztendős horvát támadó-középpályás ingyen érkezett a Hamburger SV együttesétől és a 77-es mezszámot fogja viselni.

Érdekesség, hogy Halilovicot négy évvel ezelőtt is szóba hozták a Milannal, akkor viszont végül az FC Barcelona játékosa lett. A horvát játékost tartották korosztályának egyik legtehetségesebb játékosának, azonban Spanyolországban nem sikerült kibontakoznia. Ezúttal Milánóban próbál szerencsét.

“ElĹ‘ször is szeretnĂ©k ĂĽdvözölni minden Milan rajongĂłt. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek Ă©s ez nagy megtiszteltetĂ©s számomra. A világ egyik legnagyobb klubjában lehetek Ă©s igazán boldog vagyok. Ez egy nagy elĹ‘relĂ©pĂ©s a karrieremben Ă©s azt gondolom, hogy kĂ©pes leszek megmutatni, hogy mit tudok. Gattuso? Már beszĂ©ltem vele Ă©s mindent elmagyarázott. Azt mondta, hogy ha szĂĽksĂ©gem van valamire, akkor az Ĺ‘ ajtaja nyitva áll. Az elsĹ‘ benyomások nagyon jĂłk voltak.” – mondta Halilovic a sajtĂłtájĂ©koztatĂłn.

“Nagyon örĂĽlök, hogy egy ilyen edzĹ‘vel dolgozhatok egyĂĽtt, mint Gattuso. Ĺ mindent megad a játĂ©kosoknak Ă©s 100 százalĂ©kot nyĂşjt az edzĂ©seken. NĂ©ha, amikor elfáradsz, többet Ă©s többet kĂ©r. Mezszámom? A 7-es a kedvenc számom, de mivel Nikola Kalinic viseli ezt, ezĂ©rt a 77-est választottam. SzeretnĂ©k köszönetet mondani Kevin-Prince Boatengnek Ă©s Alberto Aquilaninak, akik jĂł dolgokat mondtak a MilanrĂłl. EgyĂĽtt játszottam velĂĽk a Las Palmasban Ă©s nagyszerű srácok. Azt is mondták, hogy a Milan egy nagyszerű klub, hatalmas törtĂ©nelemmel Ă©s nagy játĂ©kosokkal. Posztom? Korábban játszottam közĂ©ppályáskĂ©nt, kĂĽlönösen az U21-es válogatottban. Azt gondolom, hogy meg tudom mutatni mit tudok, kĂĽlönösebben nem idegen számomra ez a szerepkör.”

“Eddigi pályafutásom? KĂ©t Ă©vvel ezelĹ‘tt nagyon fiatal voltam, mindössze 19 Ă©ves. Ăšgy gondoltam, hogy az a legjobb számomra, ha valahova máshova megyek, ahol sok meccset játszhatok. A Sporting Gijon egyĂĽttesĂ©nĂ©l közel 40 mĂ©rkĹ‘zĂ©sen játszottam a spanyol bajnokságban, amely a világ egyik legjobb ligája. Ezt követĹ‘en a Las Palmasba mentem. Ăšgy gondolom, hogy egy fiatal játĂ©kosnak sok mĂ©rkĹ‘zĂ©st kell játszani, hogy fejlĹ‘djön – emberileg Ă©s játĂ©koskĂ©nt egyaránt. Most 22 Ă©ves vagyok Ă©s azĂ©rt választottam a Milant, mert ez egy nagy lĂ©pĂ©s számomra Ă©s eljött a megfelelĹ‘ idĹ‘, hogy jobb csapatokban játsszak.”

“Csapattársaim? Sokat beszĂ©ltem Stefan Simiccel, aki beszĂ©li a nyelvemet. Ĺ egy nagyszerű srác Ă©s sokat segĂ­tett nekem. A többiek is mindannyian segĂ­tettek, beleĂ©rtve a csapatkapitány Bonuccit. Sokan jĂłl tudnak angolul, de elĹ‘ször is szeretnĂ©k gyorsan megtanulni olaszul.”

Halilovic a klub történetének nyolcadik horvát nemzetiségű játékosa. Korábban Zvonimir Boban, Dario Smoje, Drazen Brncic, Dario Simic és Mario Pasalic is volt a Milan játékosa, a jelenlegi keretben pedig Nikola Kalinic és Ivan Strinic személyében két horvát labdarúgó van rajta kívül.

“Boban? Ĺ egy nagyszerű játĂ©kos volt Ă©s nagyon fontos szemĂ©ly Horvátország számára. MĂ©g nem volt idĹ‘m beszĂ©lni vele, de biztos vagyok abban, hogy fogunk beszĂ©lni.”

“Most a legjobb formámat kell nyĂşjtanom a pályán, hogy harcoljak a csapatĂ©rt Ă©s a klubĂ©rt. Mindent megteszĂĽnk az elĹ‘szezonban, hogy jobban teljesĂ­tsĂĽnk a következĹ‘ szezonban.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

Megosztás: