“Ez volt az eddigi legrosszabb teljesítményünk”

Gennaro Gattuso rendkívül dühösen és csalódottan nyilatkozott a csütörtök esti Real Betis elleni vereség után.

A Milan hazai pályán 2-1-re kikapott a Real Betistől az Európa Liga csoportkörében, így Gattuso együttese néhány nappal az Inter elleni városi derbi után ismét kikapott. Gattuso a meccs után elmondta, hogy a csapat teljes mértékben elveszítette az önbizalmát.

“Az törtĂ©nt, hogy teljesen elvesztettĂĽk az utunkat. Ez egy szenvedĹ‘s mĂ©rkĹ‘zĂ©s volt, mert elvesztettĂĽk az önbizalmunkat. A csapat nem játszik tiszta fejjel Ă©s nem tudtuk megvalĂłsĂ­tani, amit akartunk. Csak szenvedĂ©s volt az utolsĂł percekig. A Real Betis nem vett el tĹ‘lĂĽnk semmit Ă©s nem fogok a tizenegyes szituáciĂłrĂłl sem beszĂ©lni, mert domináltak a mĂ©rkĹ‘zĂ©sen. Ez a mentalitás Ă©s a törĂ©kenysĂ©g az, ami a leginkább aggaszt. Nem tudunk folytonossággal játszani, kĂ©ptelenek vagyunk járatni a labdát. BeszĂ©lnĂĽnk kell a játĂ©kosokkal, hogy kiderĂĽljön, mi a problĂ©ma. Taktikai szempontbĂłl is lehetnek problĂ©mák. Ăšgy tűnik, mintha ez a csapat nem az a csapat lenne, mint ami pár hĂ©ttel ezelĹ‘tt volt. Meg kell találnunk a megoldást a fejlĹ‘dĂ©sre.” – nyilatkozta Gattuso.

“CsĂĽtörtökön nagyon sok változtatást eszközöltem a csapatban, valamint a felállásban is. Ez nem a formáciĂł kĂ©rdĂ©se, hanem a fĂ©lelemĂ©. MindenekelĹ‘tt mentális problĂ©ma van, mivel nem tudunk reagálni. Nem tudjuk irányĂ­tani sem a mĂ©rkĹ‘zĂ©st, sem az iramot. Nem tudunk helyzetet kialakĂ­tani a labdával Ă©s nincs folytonosság, ez pedig nem jĂł. 

“Gyakorlatilag szinte semmit sem láttunk a közĂ©ppályásoktĂłl, nem indĂ­tottak támadásokat Ă©s legtöbbször inkább hátra passzolták a labdát ahelyett, hogy megjátszották volna a támadĂłkat. A csapat nem működik Ă©s ezĂ©rt Ă©n vagyok az elsĹ‘ számĂş felelĹ‘s. Meg kell találnom a legjobb megoldást.”

“Az Inter elleni teljesĂ­tmĂ©nyĂĽnk nem volt totális katasztrĂłfa, de nyilvánvalĂłan egy edzĹ‘nek nagyon nehĂ©z aludnia egy ilyen meccs után. A Real Betis ellen nyĂşjtottuk eddig a legrosszabb teljesĂ­tmĂ©nyt. Azt az oldalunkat mutattuk, amelyik kikapott Veronában Ă©s döntetlent játszott a BeneventĂłval. Nem lehet Ă­gy játszani Ă©s Ă©n vagyok a felelĹ‘s. Rengeteg aggodalom Ă©s csalĂłdottság van a fejemben. KĂ©ptelen vagyok elfogadni egy ilyen teljesĂ­tmĂ©nyt.”

“Kritikák? Jogos, hogy kritizálnak engem. Egy dicsĹ‘sĂ©ges klub edzĹ‘je vagyok, a döntĂ©seket Ă©n hozom Ă©s a következmĂ©nyeket Ă©n vállalom. Ez nem jelenthet problĂ©mát a játĂ©kosoknak, sokkal inkább nekem. BiztosĂ­thatok mindenkit, hogy tetszett a mentalitás Ă©s az elszántság, amit MilanellĂłban láttam, azonban ezt nem sikerĂĽlt a pályára kivinni. ElkövettĂĽnk hibákat Ă©s megfizetĂĽnk Ă©rtĂĽk. HiguaĂ­n? Nem Gonzalo a problĂ©ma. NehĂ©z idĹ‘ket Ă©lĂĽnk, másra kell megoldást találnunk. Csak az utolsĂł 10-15 percben kapott beadásokat. Olyan helyzetbe kell Ĺ‘t hoznunk, hogy a kapu elĹ‘tt több lehetĹ‘sĂ©ge legyen a gĂłlszerzĂ©sre.”

“Nem a veresĂ©g fáj, hanem a teljesĂ­tmĂ©ny Ă©s az, ahogyan játszottunk. Egy edzĹ‘ számára nehĂ©z hazamenni Ă©s a meccsrĹ‘l gondolkodni. Egy törĂ©keny Ă©s megrĂ©mĂĽlt csapatot láttam, amely elveszĂ­tette a magabiztosságát. Az állásom? Én vagyok az elsĹ‘ felelĹ‘s Ă©s ahogy a meccs elĹ‘tt mondtam, az eredmĂ©nyek alapján Ă­tĂ©lnek meg.”

“Nagyon aggĂłdom, csalĂłdott Ă©s dĂĽhös vagyok, legfĹ‘kĂ©ppen magamra.”

A Milan következő meccse a Sampdoria ellen lesz vasárnap a bajnokság 10. fordulójában.

The post “Ez volt az eddigi legrosszabb teljesĂ­tmĂ©nyĂĽnk” appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

Megosztás: