“Nem tervezzük leváltani Gattusót” – Leonardo

Leonardo bejelentette, hogy nem terveznek edzőváltást és a megjelent pletykák ellenére továbbra is Gennaro Gattuso fogja irányítani a csapatot.

A Milan jelenleg nehéz időszakon megy keresztül, ugyanis a csapat 5 tétmérkőzés óta nem tudott győzni. Gattuso együttese legutóbb december elején a Parma ellen nyert. A Torino, a Bologna, a Fiorentina és a Frosinone elleni pontvesztések miatt a sajtó Gattuso esetleges menesztéséről cikkezett, de úgy tűnik, hogy a vezetőségnek más elképzelései vannak.

Leonardo megerősítette Gattusót a posztján és elmondása szerint nem lesz edzőváltás.

“Soha nem gondoltunk Gattuso leváltására. Nagy rohanással vágtunk neki a szezonnak Ă©s megprĂłbáljuk megoldani a helyzetet. Versenyben vagyunk a cĂ©lunk elĂ©rĂ©séért. CĂ©lunk a negyedik helyen vĂ©gezni Ă©s harcban vagyunk ezĂ©rt. A tulajdonosok tisztában vannak a helyzettel Ă©s mindenkinek egysĂ©gesen egyĂĽtt kell működnie. Meg kell Ă©rtenĂĽnk, hogyan tudjuk megoldani ezt a helyzetet. Nem fogunk 10 játĂ©kost vásárolni. Nem tervezzĂĽk leváltani GattusĂłt Ă©s a klub nem lĂ©pett kapcsolatba senkivel.” – mondta Leonardo.

“KĂ©t gyĹ‘zelem elĂ©g ahhoz, hogy visszakerĂĽljĂĽnk abba a pozĂ­ciĂłba, ahol egy hĂłnappal ezelĹ‘tt voltunk.”

Az utóbbi hetekben számtalan pletyka jelent meg arról, hogy Gonzalo Higuaín januárban elhagyhatja a Milant. Az argentin csatár már egy jó ideje nincs formában és hónapok óta nem talált be az ellenfél kapujába.

“NehĂ©z egy csatárnak, amikor nem szerez gĂłlt. Ezt egy támadĂł játĂ©kosnak mindig nehĂ©z kezelnie. Magára kell találnia. Nagyon közvetlen kapcsolatunk van vele. Ĺ egy nagyon fontos játĂ©kos Ă©s ezt jĂłl tudja. Továbbá vezetĹ‘ szerepe van az öltözĹ‘ben, mivel nagyon sok mindent nyert az eddigi pályafutása alatt. Soha nem voltak kĂ©tsĂ©geink HiguaĂ­nt illetĹ‘en Ă©s nem kĂ©telkedtĂĽnk benne. Nem változott semmi. Nem Ă©rkezett ajánlat Ă©rte sem a Chelsea-tĹ‘l, sem más klubtĂłl. Senki nem jelentkezett be Ă©rte Ă©s Ĺ‘ sem kĂ©rte a távozását. Nem adhatjuk kölcsön Ă©s nem adhatjuk el. Gonzalo hivatalosan a Juventus játĂ©kosa, de a szezon vĂ©gĂ©n opciĂłnk van a vĂ©gleges megvásárlására. Nem tudok ennĂ©l többet mondani.”

“OktĂłberben szerzĹ‘dtettĂĽk Lucas Paquetát Ă©s azt követĹ‘en kaptunk egy levelet az UEFA-tĂłl. Eddig mĂ©g nem kaptuk meg azt a pĂ©nzösszeget, ami jár az EurĂłpa Liga-szereplĂ©sĂĽnkĂ©rt. Mercato? Nem lesznek nagy igazolások. Bonyolult a januári átigazolási piac. Ez a lehetĹ‘sĂ©gek mercatĂłja lesz. Jelenleg 30 játĂ©kos van a keretĂĽnkben, tehát feltĂ©tlenĂĽl szĂĽksĂ©ges, hogy nĂ©hányan távozzanak. Nem lesz Ĺ‘rĂĽlt költekezĂ©s. Nem azĂ©rt, mert nem akarunk, hanem azĂ©rt, mert nem tudunk. Az FFP nem engedĂ©lyezi, hogy egy klub az adott Ă©vben 30 milliĂł eurĂłnál nagyobb vesztesĂ©get könyveljen el. Nyáron szinte alig költöttĂĽnk többet, mint amennyi pĂ©nz befolyt eladásokbĂłl. HiguaĂ­n volt az egyetlen valĂłdi befektetĂ©s, a többi transzfer esetĂ©n csereĂĽzlet törtĂ©nt. MegszereztĂĽk azokat a játĂ©kosokat, akiket akartunk.”

“MegszereztĂĽk Paquetát. Azt mondták, hogy nem igazolhatjuk le, de megtettĂĽk. Az UEFA levĂ©lben vitatta a befektetĂ©st. A megállapodás januárra szĂłlt Ă©s tudni akarták az ĂĽzlet rĂ©szleteit, mivel az átigazolás mĂ©g nem volt letĂ©tbe helyezve az Olasz SzövetsĂ©gnĂ©l. Lucas egy ĂşjjáépĂĽlĹ‘ben lĂ©vĹ‘ csapatba Ă©rkezik, nem Ăşgy, mint korábban Kaká.”

“AlapvetĹ‘ fontosságĂş, hogy kvalifikáljuk magunkat a Bajnokok Ligájába. HiguaĂ­n Ă©s Bakayoko jövĹ‘je a következĹ‘ hĂłnapokban fog eldĹ‘lni. TávozĂłk? Csak azok fognak maradni, akik itt akarnak játszani. El fogjuk Ă©rni, amit akarunk, ez biztos. A Milan 120 Ă©ves törtĂ©nelme alatt mindig elĂ©rte a cĂ©ljait.”

The post “Nem tervezzĂĽk leváltani GattusĂłt” – Leonardo appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

Megosztás: