Pontszerzésben bízva a dartsos hétvégén

Székely „Penge” Pál bízik abban, hogy pontszerzőként zárja a hétvégi Hungarian Open Weekendet. A magyar darts emblematikus alakja szombaton és vasárnap áll tábla elé a Hotel Hungaria City Centerben – adta hírül a Magyar Darts Szövetség.

 

„Mindkét nap fontos számomra, hiszen ezzel a hétvégével megkezdődik a 2019-es idény. Az itt szerzett pontok már beleszámítanak a jövő évi kelet-európai ranglistába, ahonnan a világbajnokságra kvalifikálunk” – mondta Székely Pál, aki a szeptemberben megrendezett hazai Európa-bajnoksággal kapcsolatban kiemelte: a sikeres világverseny nagyot lendíthet a sportágon itthon.

„Magyarországon amúgy is nagy hagyománya van az amatőr dartsnak, de ez a jól sikerült Eb új lehetőségeket villantott fel. Angliában, a sportág őshazájában nem is hiszik, hogy Magyarországon ilyen sok embert megmozgat a darts, és bízom benne, hogy a sportágat űzők száma tovább fog növekedni” – tette hozzá Székely.

A jubileumi huszadik alkalommal rendezendő darts Hungarian Open Weekend november 2. és 4. között lesz a Hotel Hungaria City Centerben. A háromnapos eseményen 20 ország 197 férfi és 33 női versenyzője indul. A legnagyobb név a női világranglistán második holland Aileen de Graaf, de hazai részről ott lesz világrangsor hetedik helyén álló Ihász Veronika is.

Read More

Pontszerzésben bízva a dartsos hétvégén

Székely „Penge” Pál bízik abban, hogy pontszerzőként zárja a hétvégi Hungarian Open Weekendet. A magyar darts emblematikus alakja szombaton és vasárnap áll tábla elé a Hotel Hungaria City Centerben – adta hírül a Magyar Darts Szövetség.

 

„Mindkét nap fontos számomra, hiszen ezzel a hétvégével megkezdődik a 2019-es idény. Az itt szerzett pontok már beleszámítanak a jövő évi kelet-európai ranglistába, ahonnan a világbajnokságra kvalifikálunk” – mondta Székely Pál, aki a szeptemberben megrendezett hazai Európa-bajnoksággal kapcsolatban kiemelte: a sikeres világverseny nagyot lendíthet a sportágon itthon.

„Magyarországon amúgy is nagy hagyománya van az amatőr dartsnak, de ez a jól sikerült Eb új lehetőségeket villantott fel. Angliában, a sportág őshazájában nem is hiszik, hogy Magyarországon ilyen sok embert megmozgat a darts, és bízom benne, hogy a sportágat űzők száma tovább fog növekedni” – tette hozzá Székely.

A jubileumi huszadik alkalommal rendezendő darts Hungarian Open Weekend november 2. és 4. között lesz a Hotel Hungaria City Centerben. A háromnapos eseményen 20 ország 197 férfi és 33 női versenyzője indul. A legnagyobb név a női világranglistán második holland Aileen de Graaf, de hazai részről ott lesz világrangsor hetedik helyén álló Ihász Veronika is.

Read More

Férfi Ob I: Újoncot avatott az Eger

eger20181901A Pécs ellen megnyert meccsen mutatkozott be az egeriek saját nevelésű fiatalja. A 17 éves Szőke Ákos élete első Ob I-es talákozóját játszotta a Pécs ellen. Érdekesség, hogy a meghiredetett meccsidőponttól eltérően, másfél órát kellett várnia a 2001-es születésű fiatalnak a kezdősípszóra hiszen ennyit csúszott a meccs. A vezetőedző, Dabrowski Norbert pedig nem ment el […]

Read More

Íme, a ’99-es keret

alt201606Ismét összetartásokat vezényelnek a ’99-es válogatottunknak.  November 3-án illetve 4-én tréningeket tartanak a csapatnak. Meghívottak névsora: Kapusok: Grieszbacher Márk, Tóta Gergő, Mizsei Márton Mezőnyjátékosok: Ágh György, Sugár Péter, Aranyi Máté, Mijics Dávid, Mladoniczky Tibor, Turnai András, Gál Dávid, Horváth Ákos, Tanczer Tamás, Baksa Benedek, Konarik Ákos, Dala Döme, Turnai Bálint, Schmölcz Norman, Kürti Dominik, Sári […]

Read More

Férfi Ob I: A nagyok főpróbát tartottak

Szolnok, 2018. október 17.
A Szolnoki Zalánki Gergõ (b) és Andelo Setka, a horvát csapat játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája B csoportjában játszott Szolnoki Dózsa- Jadran Split mérkõzésen a szolnoki Vízilabda Arénában 2018. október 17-én. Szolnoki Dózsa-Jadran Split 10-9.
MTI/Mészáros JánosA Szolnok, az OSC, az Eger és a Fradi is jó játékkal rukkolt elő. A Debrecen rengadót nyert, a Honvéd és a Miskolc is biztosan győzött.  Egy meccs kivételével hét találkozót rendeztek a férfi OB I-ben. Nos, az A-csoportban remekül védekezett a Fradi és az Eger előbbi a Szombathelyet, utóbbi a Pécsett verte. Nyert a Honvéd […]

Read More

Férfi Ob I: Parádés védekezéssel nyert a Szolnok

szolnok20181901A férfi Ob I, 3. fordulójának nyitányán a Tisza-partiak otthon tizeneggyel verték a Kaposvárt.  Tizenhárom gólt lőve és csak kettőt kapva győzött Zsivko Gocics együttese hazai pályán. A mérkőzés legeredményesebb játékosa Jansik Dávid volt a maga négy góljával. A férfi Ob I, 3. fordulójának nyitányán: Szolnoki Dózsa – Kaposvári VK 13-2 (3-0, 3-1, 3-0, 4-1) Gólszerzők: […]

Read More

Budapestre jön az Európai Szuperkupa fináléja

ftcszurkolo201801Budapesten rendezik a férfi vízilabda Európai Szuperkupát, amelyen az Eurokupa-győztes FTC-Telekom Waterpolo a Bajnokok Ligája-címvédő Olympiakosz együttesét fogadja. Az európai szövetség (LEN) szerdai hírleveléből kiderül, az összecsapásra november 30-án a Komjádi Uszodában kerül sor. Érdekesség, hogy a legutóbbi 19 összecsapáson mindig az első számú európai kupa aktuális bajnoka diadalmaskodott, a rendkívül erős kerettel rendelkező, a […]

Read More

Megvan a női válogatottunk franciák elleni kerete

Barcelona, 2018. július 15.
Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya magyaráz a játékosoknak a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság nõi tornájának csoportkörében Törökország ellen játszott mérkõzésen 2018. július 15-én.
MTI Fotó: Illyés TiborBíró Attila 14 játékossal számol első körben.  Tóth Eszter és Parkes Rebecca hiányzik, helyükre Kasó Orsolya, Máté Zsuzsanna és Vályi Vanda kaphat lehetőséget. A női válogatott kerete: Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC) Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita […]

Read More

Meccsdömping a Fradinál

ftcvarga20181901Egy hónap alatt nyolc meccset játszik a zöld-fehér együttes.  Megkezdődik a Ferencvárosnál a meccsek sora. Varga Zsolt együttes nyolc mérkőzést is játszik november végéig. A Fradi ma kezd a Szombathellyel, majd többek között a Recco-val és az Egerrel is megküzd novemberben. Íme, a Ferencváros meccsei az elkövetkezendő egy hónapban:  2018. október 31., szerda | FTC – […]

Read More

Olasz-olasz rangadó a BL-ben

Brescia-Rizzo-2017Nem a talján bajnokságban, hanem a legrangosabb európai kupaporodon találkoznak idén első ízben.  Szombaton találkozik egymással a Brescia és a Recco a BL-ben. Nos, érdekesség, hogy a hazaiaknál kérdéses Petar Muslim játéka, aki az előző hétvégén a Savona ellen szenvedett ujjsérülést. Ratko Rudics együttesénél azonban úgy néz ki, mindenki bevethető lesz, Joe Kayes is. Az ausztrálok […]

Read More

Íme, a 2000-es válogatottunk névsora

vizilabdaaltalonos201704Horváth János edzéseket vezényel az utánpótlás válogatottunknak.  November 3-án és 4-én tréningeket vezényelnek a csapatnak. A meghívottak névsora: Korom Dániel, Hörömpő Botond, Gyapjas Brandon, Balaska Dániel, Farkas Botond, Vismeg Zsombor, Nyíri Balázs, Sömjén Dominik, Tóth- Gili Tamás, Fodor Olivér, Gyenis Ádám, Sólyom Levente, Csorba Tamás, Katona Gábor, Nagypál Samu, Macsi Martin, Szabó Bence, Vincze Norbert […]

Read More

Utánpótlás Eb – A fiatal magyar szumósok meghódították Észtországot

Jó kezekben van az utánpótlás a szumósoknál. Az észtországi Rakverében megrendezték az utánpótlás Európa-bajnokságot, ahol Magyarország fiatal szumósai két aranyat, hat ezüstöt és tíz bronzérmet szereztek.

 

A kontinensviadalon az U 18-as korosztályban Végh Richárd és a fiú csapat lett első. A csapatban Végh Richárdon kívül Szilágyi Erik, Tamás Patrik és Berta Mike kapott helyet. Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta, fontos volt az, hogy ezen a kontinensviadalon jól szerepeljenek a magyarok, hiszen a következő Eb-t Magyarország rendezi meg.

 „Az U14-es korosztálytól az U16-osokon át az U18-ig szép eredmények születtek. Bízom benne, hogy egy megerősített válogatottal jövőre még jobb eredményeknek örülhetünk majd. Arra kérem országszerte azokat a klubokat, ahol küzdősportot oktatnak, hogy a 2019-es Eb-re mint kiugrási lehetőségre tekintsenek, és segítség azokat a szumósokat, akik odaérhetnek a válogatott közelébe” – mondta Ancsin László.

Az észtországi érmesek:

Aranyérem

U18 – Végh Richárd (90 kg)

U18 fiúcsapat: Végh Richárd, Szilágyi Erik, Tamás Patrik, Berta Mike

Ezüstérem

U18 – Szilágyi Erik (100 kg)

U18 – Délceg Eduárd (80 kg)

U14 – Kállai Gergely (70 kg)

U 18 – Berta Mike (70 kg)

U16 – Borsos Viktória (50 kg)

U16 – Pintér Zoltán (85 kg)

Bronzérem

U16 – Takács Alexandra (55 kg)

U18 – Szilágyi Erik open kategória

U18 – lány csapat: Berregi Bernadett, Rekedt Nagy Réka, Ferencz Brigitta, Sipos Boglárka

U18 – Laczkó Benedek (90 kg)

U18 – Berregi Bernadett (+75 kg )

U18 – Ferencz Brigitta (70 kg)

U16 – Nagy Gergely  (50 kg)

U14 – Borsos Viktória (50 kg)

U16 – Laczkó Márk (95)

U14 – Takács Alexandra (55kg)

Read More

Elhunyt a kick-box világszövetség elnöke

Hosszan tartó súlyos betegség után belgrádi otthonában elhunyt Boriszlav Pelevics, a WAKO kick-box világszövetség első embere. A 61 éves sportvezető 2015 óta töltötte be az elnöki tisztséget.

Komoly előrelépéseket könyvelhetett el a kick-box Boriszlav Pelevics vezetésével. Ez idő alatt mutatkozhatott be a sportág a 2017-es Világjátékok programjában, a küzdősport képviselői pedig most arra várnak, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékesei felvegyék a kick-boxot a NOB által elismert olimpiai sportágak közé is.

A szerb sportdiplomata – aki jelen volt a tavaly őszi budapesti világbajnokságon és az idei világkupán is – megalapítója és elnöke volt hazája kick-box szövetségének, korábban tagja volt a szerb parlamentnek és múlt csütörtökön bekövetkezett haláláig professzorként dolgozott a Belgrádi Egyetemen.

Hétfői temetésén a Magyar Kick-box Szakszövetséget Király István, az európai szervezet, a WAKO Europe első alelnöke képviselte.

Read More