Leonardo a Milanról, a célokról, a BL-ről és Paquetáról

Leonardo, a Milan technikai igazgatója szerint a csapat jelenleg teljes mértékben megfelel az elvárásoknak, mivel mindössze 3 pontra van a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helytől úgy, hogy 1-el kevesebbet játszott a riválisoknál.

A Milan 10 fordulót követően – egy meccsel kevesebbet játszva – az ötödik helyen áll 15 ponttal a bajnokságban. Ma este rendezik a Genoa elleni meccset, amelyet még az első fordulóban halasztottak el az augusztusi genovai tragédia miatt. Amennyiben a Milan megszerzi a három pontot, akkor jobb gólkülönbségének köszönhetően a tabella negyedik helyén fog állni.

A brazil szakvezető beszélt Gennaro Gattusóról, a célokról, az edzőváltással kapcsolatban megjelent pletykákról, Gonzalo Higuaínról és Lucas Paquetáról is.

“Természetesen egy olyan klubnál, mint a Milan az a cél, hogy visszatérjünk a legfontosabb európai kupasorozatba. Úgy véljük, hogy ideális struktúránk van a cél eléréséhez, de nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy a célból megszállottság legyen. Jelenleg három pontra vagyunk a negyedik helytől és egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, így ez alapján teljes mértékben összhangban vagyunk az ambícióinkkal.” – mondta Leonardo.

“Ez egy kevésbé győztes periódus a Milan történetében, de egy klub 120 éves történelme során vannak hullámvölgyek. A tendenciának felfelé kell mutatnia. Normális, hogy a Bajnokok Ligájáról álmodozunk. Úgy gondolom, hogy a csapat alkalmas erre és csupán három pontra vagyunk a negyedik helytől. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű elérni ezt a célt. Ne felejtsük el, hogy honnan indultunk. Július 20-án ki voltunk zárva a nemzetközi porondról és sok játékos el akart menni. A csapatot újra kellett éleszteni. A Milan az elmúlt években a hatodik, a hetedik vagy a nyolcadik helyen végzett, így nem gondolhatjuk azt hirtelen az egyik napról a másikra, hogy versenyezhetünk a Scudettóért.”

Az Inter és a Real Betis elleni vereség után az olasz sajtó egy esetleges edzőváltásról cikkezett, azonban Leonardo elmondása szerint maximálisan bíznak Gattusóban és a megjelent híreknek nincs valóságalapja. Az egyik lap például azt vázolta fel, hogy a brazil igazgató ülhet le a kispadra Gattuso helyett.

“Nem tehetjük meg minden alkalommal, hogy cáfoljuk a Gattusóról szóló pletykákat. Nem beszélhetünk folyamatosan erről. A klubon kívülről jöttek a pletykák és ezek megalapozatlanok, így nem volt szükség arra, hogy közleményt adjunk ki, mivel Rino tudja, hogy teljes a bizalom felé a klub és a csapat részéről egyaránt. Ma Gattuso a Milan edzője és azt akarjuk, hogy maradjon, mérkőzéseket nyerjen és fejlődjön a csapat. Kénytelen vagyok tagadni azt a történetet, amely szerint újra edző lehetek. Hoztam egy döntést a pályafutásomat illetően és nagyon boldog vagyok a jelenlegi munkámmal.”

“Nem szabad elfelejtenünk, hogy mi vagyunk a harmadik legeredményesebb csapat a Serie A-ban és három pontra vagyunk a Bajnokok Ligája-pozíciótól, továbbá a második helyen állunk az Európa Liga csoportkörében. Formáció? Egy építés alatt álló csapatnál bármi megtörténhet a szezon alatt. Rino meghozza a saját döntéseit és a kezdetektől fogva tudtuk, hogy több variációs lehetőség adott a csapat számára. Olyan játékosaink vannak, akik több pozícióban bevethetőek, mint például Samu Castillejo és Fabio Borini.”

Leonardo egyik nagy fogása a nyáron Gonzalo Higuaín volt, aki nagyon jól teljesít a Milanban. Az argentin csatár 10 tétmeccsen 7 gólt és 1 gólpasszt jegyzett a csapatban.

“Higuaínnak csak kettővel van kevesebb gólja, mint Cristiano Ronaldónak. Ez kétségtelenül a minőségét mutatja. Higuaín egy nagyon fontos pont számunkra.”

A téli átigazolási időszakban Lucas Paquetá lesz a Milan első igazolása. A 21 éves brazil középpályás a Flamengótól érkezik és a megegyezés szerint 35 millió eurót fizetnek érte.

“Paquetá még csak 21 éves és nagyon ígéretes. Csak nemrég mutatkozott be a brazil válogatottban és tapasztalattal rendelkezik a bajnokságban. Tudjuk, hogy Paquetá egy olyan csapatba érkezik, amely építés alatt áll, így időre lesz szüksége neki is. Ő egyértelműen egy nagyon ígéretes srác.”

“Gigio Donnarumma? Már nem tartozik a nagy potenciállal rendelkező játékosok közé, mivel ő az első számú kapus az olasz válogatottban. Sok játékoshoz hasonlóan neki is vannak hullámvölgyei. Állandóságra van szüksége a teljesítményében, az idő az ő oldalán áll.” – tette hozzá.

The post Leonardo a Milanról, a célokról, a BL-ről és Paquetáról appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS