2019 POWERADE ÉV JUNIOR JÁTÉKOSA SZAVAZÁS

Szövetségünk idén is megválasztja junior korosztály legjobbjait. Idén “két lábon” áll majd a szavazás. 

Az U19 bajnokságba nevező csapatok közül hat csapat megadta jelöltjét, közülük kerül kiválasztásra a POWERADE Év Junior Játékosa!

A voksolás során sorrendet kell felállítani a játékosok között. Ez természetesen nem könnyű dolog, elvégre a különböző posztokon remekelő játékosok teljesítménye nehezen hasonlítható össze. De mivel nem megy másképp, ezzel a feladattal kell megküzdeni az érintetteknek.

Lássuk kik és hogyan szavaznak:

1. Az U19 bajnokságban szereplő csapatok vezetőedzői. Saját játékosára senki sem szavazhat majd. Ennek a szavazásnak a sorrendje számít majd 70 %-ban a végső sorrend kialakításakor.

2. A Szurkolói facebook szavazás. Reméljük sokan vesznek részt a voksoláson. Arra kérjük a lájkolókat buzdítsák erre barátaikat és ismerőseiket is, hogy még többen megismerjék legkiválóbb U19 játékosainkat! A szurkolók a játékosokra leadott facebook lájkjaikkal szavaznak, ennek sorrendje számít majd. A facebook szavazás 30%-ban tesz hozzá a végső sorrendhez

Szavazni Szövetségünk facebook oldalán december 9-én 12.00-ig tudnak a szurkolók, ezt követően kerül sor a szavazatok összesítésére!

A 2019 POWERADE JUNIOR ÉV JÁTÉKOSA SZAVAZÁS JELÖLTJEI

2019 U19 év játékosa tabló

Grafika: Hungarian Football

Forrás: http://mafsz.org – RSS