“Nem érdemeltünk vereséget a Juventus ellen”

A Milan az elĹ‘zĹ‘ fordulĂłkban mutatott formához kĂ©pest meglepĹ‘en jĂł teljesĂ­tmĂ©nnyel rukkolt elĹ‘ a Juventus otthonában, azonban a csapat vĂ©gĂĽl nulla ponttal távozott TorinĂłbĂłl. Gennaro Gattuso szerint a csapat nem Ă©rdemelt veresĂ©get, azonban nem kĂ­vánta kommentálni a játĂ©kvezetĹ‘ Ă­tĂ©leteit.

A Milan szombaton 2-1-re kikapott a Juventustól és a klub, a sajtó illetve a szurkolók részéről is nagy felháborodás követte Michael Fabbri játékvezető tevékenykedését.

“Nem akarok a játékvezetésről beszélni, de nem érdemeltük meg, hogy elveszítsük ezt a mérkőzést. Egy nagyszerű csapat ellen játszottunk. Nagy hiányérzetünk van, amikor ilyen teljesítményt nyújtunk és mégis kikapunk. Képesnek kell lennünk felkapaszkodni a tabellán és eredményeket elérni, mert ezek növelik a csapat önbizalmát. Több pozitívum is volt, amire lehet építeni. Hét mérkőzés maradt és az Olasz kupában is érdekeltek vagyunk. Mindenáron el kell érnünk a mi Scudettónkat, azaz a Bajnokok Ligája-kvalifikációt. A pozitívumokat figyelembe véve távozunk Torinóból.” – mondta Gattuso.

“Jól járattuk a labdát és ugyan nem mutattunk annyira nagy minőséget, de időnként nagyon hatékonyak voltunk. Még mindig életben vagyunk és a jövőben sok pozitívumot kell felmutatnunk. A legnagyobb aggodalmam az volt, hogy esetleg elvész a csapatszellem. Úgy gondolom, hogy ma harcoltunk. A legfontosabb, hogy nem veszítettük el az elszántságot.”

“Kessié? Tudjuk, hogy mit adott nekünk az érkezése óta. Šegy nagyon fontos játékosa a csapatnak. Kezdetektől fogva elmondtam, hogy részemről nincs harag. Šés Biglia is hibázott, de bocsánatot kértek. Tisztában vagyok azzal, hogy mit képes adni a csapatnak játékosként és emberként.”

“Ez már a hetedik év, hogy a Milan pontok nélkül távozik Torinóból a Juventus ellen. Voltak játékvezetői hibák, de mi is követtünk el hibákat, amiket elkerülhettünk volna. Lehettünk volna jobbak és szerencsésebbek is. A videóbíró egy lenyűgöző találmány és nagyon szeretem. Csak használni kellene. Nem tudom ki döntött arról, hogy nem jár tizenegyes, de nem akarok kifogásokat keresni.”

Gattuso mellett a Milan spanyol kapusa, Pepe Reina is nyilatkozott a mérkőzést követően.

“Úgy vélem, hogy jó mérkőzést játszottunk és nem érdemeltünk vereséget. Ez a meccs lökést fog adni nekünk a szezon hátralévő részére, hogy elérjük a céljainkat. Örülnünk kell a mai teljesítményünknek. Nem valószínű, hogy ilyen játékkal a közeljövőben kikapunk. Karakteresen és győzelemre játszottunk egy olyan stadionban, ahol nagyon nehéz. A játékvezető elmagyarázta, hogy miért nem adott büntetőt. Amikor a játékvezető visszanézi az esetet, akkor tízből kilenc alkalommal megváltozik a döntése, mert egyértelműen látszik a szituáció. A játékos olyan területet védett a karjával, amit általában nem képes lefedni. Számomra ez kezezés, de a játékvezető hozott egy döntést és ez ellen semmit nem tudunk tenni. Örülnünk kell a teljesítményünknek, mert ha így játszunk, akkor jó eséllyel elérhetjük a célunkat, azaz a Bajnokok Ligáját. Így fogunk mindenki ellen harcolni, felemelt fejjel és összeszorítva a fogainkat.”

Leonardo, a Milan brazil igazgatója nem titkolta véleményét és éles kritikákat fogalmazott Fabbrival szemben, továbbá szót ejtett Gattuso jövőjéről is.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

Megosztás: