Krzysztof Piatek, a csapat lengyel csatára szerint teljesen megváltozott az Ă©lete, amiĂłta a Milanban játszik Ă©s Ăşgy vĂ©li, hogy az elĹ‘zĹ‘ szezonban nyĂşjtott kiválĂł teljesĂtmĂ©nye nem a szerencsĂ©nek köszönhetĹ‘.
Piatek januárban érkezett a Genoa együttesétől és a megállapodás értelmében a klub 35 millió eurót fizetett a játékjogáért. A 24 éves csatár egészen ragyogó számokat produkált az első olaszországi szezonjában, hiszen összesen 30 találatig jutott.
A lengyel csatár számára nehezen kezdődött az idény, ugyanis a felkészülési időszakban nem tudott betalálni, valamint az első két bajnoki meccsen sem sikerült gólt szereznie.
A GĂ“LTALANSĂGI SOROZATRĂ“L
“Valójában tétmeccseken mindössze másfél mérkőzés óta nem szereztem gólt. Az előszezon után fizikailag nem álltam annyira készen, mint most. A lábaim nehezek voltak és ezt éreztem az utolsó edzéseken, valamint az Udinese ellen az első fordulóban is. Nem voltam friss, de most már formában vagyok és jól érzem magam. Új edző van a csapatnál, új játékrendszer és nem könnyű ehhez alkalmazkodni. Mindannyiunknak meg kell tanulnunk az új rendszert, de ez időbe telik, mert a rendszer igényes.”
AZ OLASZ VÉDĹKRĹL
“A Cesena elleni felkészülési meccsen a védők gyakran két kézzel fogtak, mint egy harcban. Számomra ez furcsa, hogy Olaszországban a játékvezetők jobban védik a hátvédeket, mint a támadókat. Ez nem tűnik normálisnak számomra, mert a támadónak támadnia kell és a védőnek meg védekezni. Támadás esetén nyilvánvalóan mindenki máshogy védekezik, ahogy csak tud.”
SZERENCSE AZ ELĹZĹ SZEZONBAN
“Nem tűnt annak. Nem számĂtottam ilyen erĹ‘s szezonra. Ha 48 mĂ©rkĹ‘zĂ©sen 30 gĂłlt szerzel, nem a szerencsĂ©n mĂşlik. Ha 5-6 meccsen 8 gĂłlt lĹ‘sz, akkor lehet szerencsĂ©d, de ez nem ilyen volt. Ezt meg kell erĹ‘sĂtenem az idei szezonban, de nem megszállottság. A Genoában sok gĂłlt szereztem a felkĂ©szĂĽlĂ©si meccseken, de ez azĂ©rt volt, mert másod-, harmad- Ă©s negyedosztályĂş csapatokkal játszottunk. A Milannal olyan egyĂĽttesekkel nĂ©ztĂĽnk szembe, mint a Benfica vagy a Bayern.”
A 9-ES MEZSZĂMRĂ“L
“Giampaolo viccelődve azt mondta, hogy az emberek túlságosan komolyan veszik ezeket a dolgokat. A legutóbbi meccsen a Brescia ellen, amikor a labda majdnem áthaladt a gólvonalon a csapattársaim az öltözőben viccelődtek velem a 9-es mezszámmal és azt mondták, hogy változtassam meg. Én mindig is ebben a számban szerettem volna játszani, mert egy csatárnak ezt kell viselnie. Amikor lehetőségem volt rá, azonnal kértem.”
ARRĂ“L, HOGY MILYEN TĂŤPUSĂš CSATĂRNAK TARTJA MAGĂT
“Nem vagyok kĂ©sz 9-es Ă©s termĂ©szetesen vannak olyan hiányosságaim, mint bárki másnak. Olaszországban sokan azt mondják, hogy Ă©n egy tipikus 9-es csatár vagyok, egy orvvadász, aki mindig a tizenhatoson belĂĽl leselkedik Ă©s akinek nehĂ©zsĂ©get okoz ezen kĂvĂĽl játszani. Ezzel nem Ă©rtek egyet, mert amikor megnĂ©zem a mĂ©rkĹ‘zĂ©s utáni statisztikákat, akkor azt látom, hogy sok labdaĂ©rintĂ©sem van Ă©s rĂ©szt veszek a mĂ©rkĹ‘zĂ©sben. MĂ©g biztosan fejlĹ‘dnöm kell fejjel, a bal lábas lövĂ©sek terĂ©n Ă©s háttal a kapunak is. Ăšgy gondolom, hogy eddig jĂłl teljesĂtettem, de fejlĹ‘dhetek.”
A LEGSZĂ“RAKOZTATĂ“BB CSAPATTĂRSRĂ“L
“KessiĂ©. Nagyon, nagyon pozitĂv szemĂ©lyisĂ©g Ă©s hihetetlenĂĽl Ĺ‘rĂĽlt. Ĺt nem Ă©rdekli, táncolva Ă©s a zenĂ©t hangosan hallgatva lĂ©p be az öltözĹ‘be. Bakayoko? Mindig is divatosan öltözött, Ĺ‘ volt a topmodell a csapatban. Mindig márkás ruhákat Ă©s Ăłrákat viselt.”
PAQUETĂRĂ“L
“Mindketten törjük az olasz nyelvet. Időnként valamit portugálul mond és jelnyelvet használ. Gattuso mindig furcsállta, hogy hogyan jövünk ki ilyen jól egymással, de közeli barátok vagyunk. Lucas hihetetlen potenciállal rendelkezik. Nem csak a technikai képességei miatt, hanem fizikailag is erős. Megvan a tehetsége és a képessége, hogy kockázatot vállaljon és Giampaolo időnként dühös, de Lucas egy olyan játékos, akinek bizalmat kell adni.”
QUAGLIARELLĂRĂ“L ÉS A GĂ“LKIRĂLYI CĂŤMRĹL
“RemĂ©lem, hogy egy napon megnyerem a Serie A gĂłlkirályi cĂmĂ©t, de ehhez mĂ©g sokat kell dolgoznom. Nagyon tisztelem Quagliarellát, hogy ennyi idĹ‘sen gĂłlkirály lett. Meg akartam nyerni, de nem sikerĂĽlt.”
A MILANRÓL
“A Milan egy teljesen más csapat, mint a Genoa. Egyszerű futballt játszottunk a Genoánál. Amikor nagy csapatok ellen lĂ©ptĂĽnk pályára, a hosszĂş indĂtásokra játszottunk felĂ©m vagy KouamĂ© felĂ© Ă©s ott harcoltunk. A Milannál nĂ©ha hiányoznak ezek az egyszerű labdák, hogy harcoljunk a vĂ©dĹ‘kkel. Szeretem gyorsasággal megnyerni a párharcokat Ă©s hosszĂş indĂtások rĂ©vĂ©n kapni a labdát. Itt sokkal inkább a labdabirtoklásra törekszĂĽnk, de azt gondolom, hogy nĂ©ha a legegyszerűbb megoldást kell keresni Ă©s hosszĂş labdákkal megjátszani a csatárokat vagy nĂ©hány Ă©rintĂ©s után váltani. CsatárkĂ©nt egyĂ©rtelműen hiányoznak ezek a labdák Ă©s talán ez is problĂ©mát okozhat.”
“Az Ă©letem megváltozott azután, hogy a Milanhoz igazoltam. Egyre több ember ismer fel Ă©s a Milan számos dolog elĹ‘tt megnyitotta az ajtĂłt számomra, nem csak a labdarĂşgás terĂ©n. Nagyon örĂĽlök ennek, de tudom, hogy a futball Ă©s a család egyĂĽtt a legfontosabb az Ă©letemben. Vannak szomszĂ©daim, de kevĂ©s ember Ă©l a környĂ©ken, Ăgy könnyen sĂ©táltathatom a kutyámat. Ăm nĂ©ha ekkor is felismer valaki. EgyĂ©rtelműen nehĂ©z a DĂłm tĂ©r környĂ©kĂ©n sĂ©tálni. Egyszer a felesĂ©gemmel Ă©tterembe mentĂĽnk Ă©s 20-30 ember futott mögöttĂĽnk. ElmenekĂĽltem egy taxival, de az emberek mĂ©g az autĂł ablakán is kopogtattak Ă©s fotĂłt kĂ©rtek. A bevásárlĂłközpontokban is nehĂ©z vásárolni, mert nagyon sokan kĂ©rnek kĂ©pet.”
AZ ELĹSZEZONRĂ“L
“Nagyon intenzĂv felkĂ©szĂĽlĂ©si idĹ‘szakunk volt Ă©s sokat dolgoztunk az edzĹ‘teremben. Azt gondoltam, hogy megszabadulok a fáradtságtĂłl, de az utolsĂł felkĂ©szĂĽlĂ©si meccsen is Ă©reztem.”
GIAMPAOLÓRÓL
“Šegy nagyon igényes edző és mindig 15 különböző terve van. Nehéz volt számunkra is, mert sokan nem álltak rendelkezésre az előszezon elején és sokan a Primaverából kerültek fel. Nem volt lehetőségünk kipróbálni az összes elképzelést, amit Giampaolo akart. Most úgy tűnik számomra, hogy minden jó irányba megy és egyik napról a másikra fejlődünk. Még sok a tennivaló a védekezésben és támadásban is.”





