“Jó úton járunk, elérhető a negyedik hely”

Theo Hernández nagyon hamar a szurkolók egyik kedvence lett és az elmúlt időszakban remek teljesítménnyel hálálta meg az edzők bizalmát.

A 22 éves balhátvéd a nyáron érkezett a Real Madridtól és a klub vezetősége mintegy 20 millió eurót fizetett érte. Hernández a nyáron rögtön az első felkészülési meccsen góllal mutatkozott be, azonban a második mérkőzésen megsérült, amelynek következtében hetekig nem játszhatott. A bajnokságban először az Inter elleni derbin lépett pályára a Milanban, majd egy fordulóval később bekerült a kezdőcsapatba.

“Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy Maldini engem választott. Štörténelmet írt a labdarúgásban. Nagyon meggyőző volt, így nem kellett sok idő, hogy elfogadjam az ajánlatot. Šegy elérhetetlen mítosz. Paolo egy olyan védő, aki történelmet írt és azt gondolom, hogy mindenki számára példakép.” – nyilatkozta Theo a Gazzettának.

Hernández a nyáron hajlandó volt lemondani a fizetésének jelentős részéről, hogy csatlakozzon a Milanhoz.

“Beszéltem az ügynökömmel és azonnal megállapodtunk. A Milan egy nagy történelemmel rendelkező klub, a világ egyik legeredményesebb együttese. Megérte meghozni ezt a választást. 22 éves vagyok és sokat kell tanulnom. Azért vagyok itt, hogy hosszú ideig maradjak és történelmet írjak. Az álmom az, hogy Bajnokok Ligáját nyerjek a Milannal, de az első lépés a kvalifikáció elérése a következő kiírásra.”

“A futballban sok minden törtĂ©nik Ă©s nem tudom, hogy mennyi idĹ‘be telik visszatĂ©rni a csĂşcsra, de a jĂł Ăşton járunk. Hiszem, hogy ebben a szezonban kĂ©pesek vagyunk elĂ©rni a negyedik helyet. Ez egy fiatal csapat Ă©s meg kell ismernĂĽnk egymást, de vannak tapasztalt játĂ©kosaink is, akik segĂ­tenek a nehĂ©zsĂ©gek lekĂĽzdĂ©sĂ©ben. Pioli sok mindent tanĂ­t nekĂĽnk, Ĺ‘ egy felkĂ©szĂĽlt ember Ă©s lassan vissza fogunk tĂ©rni. Nagyon tetszik az Ăşj játĂ©krendszere. A legfontosabb, hogy segĂ­tsĂĽk egymást. Tudom, hogy nem kerĂĽlhetem el a vĂ©dekezĂ©st. VĂ©gĂĽl is vĂ©dĹ‘ vagyok, ez a feladatom. Pioli nagyobb szabadságot ad nekĂĽnk, de nem tĂşl sokat. Olaszországban fontos a szervezettsĂ©g. AzĂ©rt jöttem ide, hogy kiteljesedjek. MĂ©g tanulok. Nagyon szeretek elĹ‘re menni Ă©s segĂ­teni a támadásokat, de azt is tudom, hogy valami mást is tanulnom kell. VĂ©dekezĂ©sben is tudok fejlĹ‘dni.”

Hernándezt kissé balhés játékosnak és “rossz fiúnak” tartották Spanyolországban.

“Csináltam néhány butaságot, de emberileg érett lettem. Egy nagyon csendes és vidám srácnak tartom magam, aki szeret viccelődni. Szeretek otthon maradni a családommal és a kutyáimmal. Madridban nagyon sok kritikát és támadást kaptam. Számomra ez fontos tapasztalat volt.” – tette hozzá.

Hernández a szezonban eddig 5 tétmeccsen 1 gólt és 1 gólpasszt jegyzett a Milanban.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

Megosztás: