U17-es Eb: nagy győzelem Szerbia ellen

Simán vettük az akadályt Szerbia ellen. A magyar válogatott a csoportrangadót könnyedén vette. Az első félidőben szárnyalt a válogatott, hiszen 8-0-ra vezetett Szerbia ellen. A fordulás után 1-1-es eredménnyel zártuk az etapot, de a záróakkordban még egy lapáttal rá tudtunk tenni, így 12-3-ra győztünk. Kedden Hollandia ellen zárjuk a csoportot 15.30-tól. U17-es Eb, második játéknap: […]

Read More

Szumó: Egy arany, egy bronz az Európa Kupán

A magyar szumó válogatott tagjai egy arannyal és egy bronzzal zárták a lengyelországi Európa Kupát. Krotoszyn adott otthont a világversenynek, ahol a férfi 100 kilogrammos kategóriában Molnár Tamás aranyérmes lett.

 

A másik magyar érem Szilágyi Erik nevéhez fűződik. A magyar klasszis a 85 kilogrammos mezőnyben bronzérmet szerzett.

A két érmen kívül több pontszerző helyet is begyűjtöttek a magyar szumósok. Búzás Patrik (85 kg) 5. lett, akárcsak Kerstner Róbert (+115 kg).  Pap Arnold a + 115 kilós kategóriában a 7. helyen zárt.

Az Európa Kupán a felnőtteken kívül több utánpótláskorú versenyző is küzdőtérre lépett. A Magyar Szumó Szövetség idén nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, hiszen a fiataloknak Európa-bajnokságot rendeznek Szigetszentmiklóson.

Read More

Kajak-kenu – A kapitány minden olimpiai kvótát megszerezne a hazai vb-n

Hüttner Csaba, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a maximális tokiói kvóta megszerzésében bízik a kajak-kenusok jövő héten szerda és vasárnap között Szegeden rendezendő olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, amelyre több mint ezren neveztek. A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) hétfői sajtótájékoztatóján a szakember kiemelte: a 44 fős magyar csapatban kellő potenciál van ahhoz, hogy a kajakosoknál a hat […]

Read More

Birkózás – Sastin Marianna ismét aranyat nyert!

Újabb fantasztikus érmet szerzett nemzetközi porondon világbajnok birkózónk, Sastin Marianna. A Vasas büszkesége ezúttal a fehérorosz fővárosban nyert rangos megmérettetést, amit Alekszander Medvegyev emlékére rendeztek meg női és férfi szabadfogásban egyaránt. A verseny egyetlen magyar birkózója, Marianna a csoportmérkőzések során két magabiztos győzelemmel jutott az elődöntőbe, ahol sikerült neki újból legyőznie az olimpiai bronzérmes indiai […]

Read More

Teqball: A Blázsovics-Bányik kettős legyőzte a világbajnokokat ​​​​​​​

A világbajnokokat legyőzve a magyar páros megnyerte az I. Phoenix Teqball Kupát Budapesten! A Blázsovics Ádám, Bányik Csaba kettős a fináléban 2-0-ra nyert a montenegrói Nikola Mitro, Bogdan Marojevics világbajnok páros ellen. A bronzérmet romániai színekben versenyző Ilyés Szabolcs, Györgydeák Apor szerezte meg.

Blázsovics Ádám a döntő után elmondta, kettős fronton voltak érdekeltek ezen a tornán. „Bányik Csabával szervezőként dolgoztunk azért, hogy ez a nemzetközi kupa megvalósuljon, de amikor kezdődött a torna, akkor mindent félre tudtunk tenni, és nagyon örülünk annak, hogy a világbajnokot legyőzve tudtunk nyerni.” – mondta az egyéniben világbajnok, párosban ezüstérmes Blázsovics a Ludovika Arénában.

Bányik Csaba szerint a teqball előtt nagy jövő áll. „Fiatal sportág, de egyre népszerűbb. Komoly nemzetközi versenyeket rendeznek világsztárokkal. A mostani tornát is hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg, az meg külön öröm, hogy felállhattunk a dobogó legmagasabb fokára.” – nyilatkozta a vb-ezüstérmes Bányik Csaba.

Fotó: Balogh Zsófia

Read More

Molnár Tamás: jók az új szabályok, kivéve…

Egy kivetnivalót talál a szakma az új regulákban. Jók az új szabályok vízilabdában, kivéve az olimpiai csapatok 11 fősre csökkentését – hangsúlyozta Molnár Tamás, a Nemzetközi Úszó Szövetség vízilabda technikai bizottságának tagja az Infórádióban. Fennáll a veszélye annak, hogy sérülések következtében jelentős része “elfogy a csapatnak”, és egy hosszabb világversenyen például nem tudnak teljes csapattal […]

Read More

Magyar éremeső a Masters Vb-n!

Kitettek magukért csapataink, hiszen mind a három együttesünk éremmel tér haza Dél-Koreából. Fotó: Oázis Sport Club Vízilabda / facebook Két bronz és egy arany a rövid összefoglalója a 2019-es Masters vb-nek magyar szempontból. Az 55+ -os kategóriában a Sunday Boys harmadik lett, még a 45+-os kategóriában az YBL-Octopus játékosainak nyakába akasztottak bronzérmet. A harmadik magyar […]

Read More

A diósgyőri Castle Classic díjugrató verseny győztesei harmadik nap

 

 SS97342

Horváth Balázs és Chaccera a Nagydíj győztes párosa 

 
 SS97370
 
A 2017-es Dióagyőri Nagydíj első helyezett párosa, Hollé Sára és Dzsango most az U25 döntőjét nyerte
 
 
 SS97306
 
Az élen a Silver Tourban Szabó Gábor Timpex Fényév, a díjat a verseny külföldi bírója, Ines Bejdl adja át
 
Gulyas Dominik
 
Verhetetlen a VIP Tourban: Gulyás Dominik és Bálfiú

 
Mihucz Tibor
 
Timpex győzelem a Bronze Tourban is: Mihucz Tibor és Timpex Font
 
medall
Máriás Sára és Medáll dominálta a fiatal lovak versenyszámait: a páros vasárnap is győzött.
 
 SS90347
 
A Castle Classic rajzpályázat győztese Gyömbér Klaudia Fédra, aki a Nagydíj előtt felülhetett a verseny plakátján szereplő Clinta hátára. A párost Rezgő Zoltán, a szombati Gold Tour legeredményesebb magyar lovasa vezette fel.
 
67778450 10220077503065710 2661599986474549248 n

Read More

Öttusa – Kovács Sarolta is olimpiai kvótás

A női hagyományos verseny döntőjében az angliai Bath-ban zajló öttusa Európa-bajnokságon Kovács Sarolta a 13. helyen végzett, de előtte ért célba a világkupadöntő győztese, valamint három angol, két fehérorosz és két német, így a tolódások miatt övé lett az utolsó, nyolcadik kvóta. A kiírás szerint egy nemzetből az Eb-n csak egy versenyző szerezhetett olimpiai kvalifikációt, […]

Read More

Kézilabda – Az U17-es leány válogatott is Eb-győztes!

A magyar leány válogatott aranyérmet nyert az U17-es kézilabda Európa-bajnokságon. A magyarok a vasárnapi fináléban 13-9-es első félidőt követően 28-24-re győzték le a svédeket a szlovéniai Celjében, így százszázalékos teljesítménnyel nyerték a kontinensviadalt. A magyar együttes legeredményesebb játékosa a Dunaújváros balátlövője, Koronczai Petra volt hét góllal. A torna legjobb játékosának Kajdon Blankát, a NEKA irányítóját […]

Read More

Szkander: Már a vb-re készül a válogatott

A magyar válogatott megkezdte a közvetlen felkészülést az idei világbajnokságra. A vb-nek októberben Konstanca ad otthont, addig még két kiemelt versenyen indulnak a legjobbak. Előbb a Swiss Openen, majd a hazai rendezésű Judgement Day Világkupán állnak asztalhoz a magyar válogatott tagjai – hangzott el a nemzeti csapat biatorbágyi edzőtáborában.

„Idén a Viadukt SE szervezte meg az edzőtábort, ahová 50 szkanderos kapott meghívót. Laczek Zsolt, a klub vezetője, és a Magyar Szkander Szövetség alelnöke mindent megtett azért, hogy sikeres legyen az edzőtábor. „– értékelt Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Dóró Zsolt szövetségi kapitány elmondta, megkezdték a felkészülést a világbajnokságra. „Az év főversenye a konstancai vb lesz számunkra, úgy gondolom, hogy mindenkinek jók az alapjai, amelyre lehet majd építkezni. Október végén lesz a vb, addig sokat fogunk még dolgozni.” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.

Read More

U17-es Eb: jó kezdés Tbilisziben

A magyar válogatott az első csoportmeccsén könnyedén vette az akadályt. A Mediterrán Játékok tornagyőzelme után, már az U17-es Eb-n bizonyíthatnak a fiúk. A csoportban az első ellenfél Szlovákia volt. Az első negyed 1-0-ás állása után egyre kezdtek belemelegedni a fiúk, és Szeghalmi vezérletével, aki négyet vágot végül 18-2-re győztek. A holnapi ellenfél Szerbia lesz 18.30-tól. […]

Read More

Pán amerikai Játékok: újabb két olimpiai kvóta kelt el vízilabdában

A nőknél Kanada is örülhetett az ezüstnek, a férfiaknál az amerikaiak váltották meg a repülőjegyüket Tokióba. Fotó: usawaterpolo A Pán amerikai Játékokon sima döntőket láthatott a limai közönség a vízilabdában. A nőknél húsz góllal nyert az Egyesült Államok, így a világliga, a világbajnokság után a harmadik trófeáját gyűjtötte be 2019-ben Adam Krikorian együttese. Érdekesség, hogy […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.