Öttusa – Kovács Sarolta is olimpiai kvótás

Öttusa – Kovács Sarolta is olimpiai kvótás
Kormány Sport

A női hagyományos verseny döntőjében az angliai Bath-ban zajló öttusa Európa-bajnokságon Kovács Sarolta a 13. helyen végzett, de előtte ért célba a világkupadöntő győztese, valamint három angol, két fehérorosz és két német, így a tolódások miatt övé lett az utolsó, nyolcadik kvóta. A kiírás szerint egy nemzetből az Eb-n csak egy versenyző szerezhetett olimpiai kvalifikációt, illetve a vk-győztes eleve kiesett ebből a számításból.

A kvalifikáció névre szól, de mivel egy országból nemenként csak két öttusázó indítható a nyári játékokon, amennyiben több versenyzőnek lesz kvótája, a szövetség dönt.
Kovács jól úszott és a vívásban is az élcsoportban zárt, ezzel negyedik volt két szám után. A lovaspályán viszont 33 pontot elhullajtott, amivel nagyon megnehezítette a helyzetét, végül azonban a lövészetekkel kombinált futást hetedikként kezdve nagyot küzdött és még éppen befért a kvótások közé. Az első lövősorozat után hatodik volt, majd egy bollyal a 6-9. helyen ment ki az állásból, a harmadik lövészeténél viszont négyet is hibázott, ezzel hátrébb szorult és az utolsó sem sikerült túl jól, így a negyedik futószakaszt már a “kvótahatáron” teljesítette. Nehéz volt követni, hogy hányadiknak kell beérnie, mint utóbb elmondta, ő sem volt tisztában a pontos helyzetével, csak azzal törődött, hogy a hajrában visszaelőzze a lengyel Oktawia Nowackát, ami végül éppen kvótát ért a számára. Ő azonban ezt sokáig nem hitte el, sírással küzdve bizonygatta a szövetségi kapitánynak, hogy szerinte éppen lemaradt a kvótáról, de később egyértelművé vált, hogy megvan a kvalifikáció.

A 18 éves Gulyás Michelle jól versenyzett, 19. lett. A bő élcsoportban végzett úszásban, aztán a vívásban gyengébb kezdés után “helyezte vissza magát” a mezőnybe, jól oldotta meg a feladatát a lovaspályán, és a kombinált számban is gyakorlatilag tartotta pozícióját a nagyon erős futókat felvonultató mezőnyben.

A húszéves Guzi Blanka, aki még csak négy éve öttusázik, már azzal bravúrt hajtott végre, hogy beverekedte magát a döntőbe. A legjobbak mezőnye vívásban erős volt a számára, és a lovaglásban sem tart még ott, ahol az ellenfelek többsége. Végül a 29. helyen fejezte be a versenyt, többek között a hetedik legjobb kombinált számos teljesítményének köszönhetően. A magyar csapat a hatodik helyen végzett. A negyedik magyar induló, a májusban lábműtéten átesett
Földházi Zsófia nem jutott döntőbe a selejtezőből.

Két harmadik helyezéssel kilencedik lett a magyar válogatott az angliai olimpiai kvalifikációs öttusa Európa-bajnokság éremtáblázatán. A két bronzot a Réti Kamilla, Barta Luca és a Bereczki Richárd, Málits István páros nyerte.

Forrás, fotó: MTI, pentathlon.hu, Sputnik/Evgeny Biyatov