
Végső búcsút vettek az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok kenus Wichmann Tamástól a Farkasréti temetőben március 3-án. A legendára az olimpiai család részéről Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke emlékezett, aki azt mondta: „Wichmann Tamás egész pályafutását az olimpia szellemisége jellemezte”.
A gyászszertartáson a családtagok és barátok, tisztelők, zenészek, művészek és sporttársak mellett megszámlálhatatlan olimpiai és világbajnoki érem tulajdonosa vett részt, de búcsúztak a korábbi és jelenkori sportvezetés prominensei, a Nemzet Sportolói, az MTK, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete, továbbá a kajak-kenu és számos más sportág képviselői, az olimpiai család tagjai.
A ravatalozĂł melletti ĂłriáskivetĂtĹ‘n Wichmann Tamás sportolĂłi pályafutásának emlĂ©kezetes pillanatait vetĂtettĂ©k.
A rĂłmai katolikus szertartás után dr. SzabĂł TĂĽnde sportĂ©rt felelĹ‘s államtitkár, majd Kulcsár Krisztián, a bajnok klubja, az MTK nevĂ©ben Deutsch PĂ©ter ĂĽgyvezetĹ‘, a kajak-kenus család kĂ©pviseletĂ©ben pedig az olimpiai bajnok kenus, Vaskuti István bĂşcsĂşzott a hosszan tartĂł sĂşlyos betegsĂ©g után, február 12-Ă©n, 72 esztendĹ‘s korában elhunyt Wichmann TamástĂłl, akit több százan kĂsĂ©rtek utolsĂł Ăştjára.
SzabĂł TĂĽnde Magyarország egyik ikonikus sportolĂłjának nevezte Wichmann Tamást, aki örökre beĂrta magát a hazai sporttörtĂ©nelembe. „Nemcsak a sportcsalád, hanem az egĂ©sz magyar közössĂ©g nevĂ©ben bĂşcsĂşzunk… Élete pĂ©ldakĂ©nt lebeg elĹ‘ttĂĽnk. BebizonyĂtotta, hogy nem lehet lehetetlen” – mondta a sportállamtitkár. Hozzátette: Wichmann Tamás sokrĂ©tű tehetsĂ©g volt, aki szerette az Ă©let minden pillanatát.
Deutsch PĂ©ter kiemelte, hogy a legendás sportember Ă©lete vĂ©gĂ©ig bĂĽszke volt MTK-s mivoltára Ă©s sokat törĹ‘dött a fiatalokkal. „Biztonság – ezt adta nekĂĽnk Tamás. És nem csak a testalkatával, mĂ©ly hangjával, sűrű bajuszával. Ha vele voltál, azt Ă©rezted, hogy minden lehetsĂ©ges. Annyi erĹ‘t adott nekĂĽnk, amely sokáig, akár örökkĂ© ki fog tartani” – fogalmazott. Hozzátette: Wichmann Tamás azt az öröksĂ©get hagyja hátra, hogy „embersĂ©g Ă©s tisztessĂ©g minden áron”. „Tamás maga a sport, maga az MTK. Teste, lelke Ă©s szelleme egyaránt elbĂrta ennek a mondatnak a sĂşlyát. Korszakos sportolĂł volt. Korszakos klublegendává vált. LĂ©te Ă©s eredmĂ©nyei egy korszakot jelentenek, a magyar kenuzás egyik aranykorát” – mondta a sportvezetĹ‘.
Vaskuti István felidĂ©zte, hogy Wichmann Tamás az 1960-as Ă©vekben ĂĽstököskĂ©nt robbant be a kenusok közĂ©, nemcsak szálfa termete, szĂ©les válla, egĂ©sz megjelenĂ©se miatt volt rendkĂvĂĽli, hanem a vĂzen mutatott teljesĂtmĂ©nye miatt is, a mozgása látványosan elegáns volt. „Tizennyolc Ă©vesen kezdte az Ă©remgyűjtĂ©st Ă©s aztán 18 Ă©vig folytatta. Hatalmas volt a szĂve, Ă©s oroszlánkĂ©nt tudott kĂĽzdeni. Mi, fiatalabbak, felnĂ©ztĂĽnk rá Ă©s sokat tanultunk tĹ‘le. NĂ©lkĂĽle nem lehettĂĽnk volna azok, akik lettĂĽnk. Nagy fájdalom, hogy a sors nem adta meg neki az olimpiai gyĹ‘zelmet, pedig megĂ©rdemelte volna.”
A gyászmenet a ravatalozĂłtĂłl kenulapátok – azzal tisztelgĹ‘ fiatalok – sorfala között indult ez az utolsĂł közös Ăştra. A sĂrnál a koporsĂłval egyĂĽtt temettĂ©k Wichmann Tamás számos Ă©rmĂ©t, amihez kajak-kenus ifjak medáljai is társultak. A sportág hagyománya szerinti lapáttörĂ©st Vaskuti István vĂ©gezte el, majd a sportszert a koporsĂł mellĂ© helyezte. Elhangzott gitárszĂł mellett Szent Jupát dala, majd a szertartást a Magyar Himnusz közös Ă©neklĂ©se zárta.
Kulcsár Krisztián MOB-elnök búcsúbeszéde
Kedves Tamás!
MĂ©g gyerek voltam, amikor 1979-ben elĹ‘ször találkoztunk a FĹ‘városi Nagycirkuszban, a SportolĂłk a porondon cĂmű elĹ‘adáson. A műsorban javarĂ©szt az 1980-as moszkvai olimpiára kĂ©szĂĽlĹ‘ sportolĂłk szerepeltek, te pedig – mint bűvĂ©sz – egyike voltál a fellĂ©pĹ‘knek. A mezĹ‘ny erĹ‘s volt, de te kitűntĂ©l. JĂłkĂ©pű, sármos olimpikon voltál, akibĹ‘l sugárzott az Ă©leterĹ‘ Ă©s a vidámság. Az azĂłta eltelt negyven Ă©vben is minden alkalommal örömöt jelentettek a találkozásaink, bĂĽszke vagyok az ismeretsĂ©gĂĽnkre. Most az olimpiai család nevĂ©ben bĂşcsĂşzom tĹ‘led: a magyar Ă©s az egyetemes sport kimagaslĂł bajnokátĂłl.
Tisztelt Gyászolók! Kedves Barátaim!
Wichmann Tamás a ’48-as londoni olimpia Ă©vĂ©ben szĂĽletett. Az Ĺ‘, 18 olimpiai cikluson átĂvelĹ‘ Ă©lettörtĂ©nete több nemzedĂ©k elĹ‘tt is pĂ©ldaĂ©rtĂ©kű. Megmutatta, hogyan lehet egy gyermekkori sĂşlyos sĂ©rĂĽlĂ©s után kitartĂł munkával, szĂvĂłssággal talpra állni, Ă©s a világ legjobbjává lenni.
A hetvenes évek egyik legeredményesebb magyar sportolója négy olimpián vett részt és három érmet nyert: Mexikóban, 1968-ban párosban ezer méteren szerzett ezüstöt Petrikovics Gyulával, Münchenben egyesben lett második, Montreálban bronzérmet nyert, és Moszkvában is pontszerző volt. Kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok volt, öt-öt világbajnoki ezüst- és bronzéremmel. Ezek az eredmények már életében a magyar kenu legendájává avatták.
Wichmann Tamás egĂ©sz pályafutását az olimpia szellemisĂ©ge jellemezte. A gesztust, hogy Moszkva elĹ‘tt önzetlenĂĽl segĂtette legnagyobb riválisa, a horvát Ljubek felkĂ©szĂĽlĂ©sĂ©t, az UNESCO fair play-dĂjjal ismerte el.
VersenyzĹ‘i pályafutását követĹ‘en edzĹ‘kĂ©nt is dolgozott, sportága iránti szeretetĂ©t azzal a fĂ©ltĹ‘ ondoskodással adta át a fiataloknak, amellyel az ember csak a számára legĂ©rtĂ©kesebb dolgot közelĂti.
Élete során mindvĂ©gig szĂvesen állt a kajak-kenus közössĂ©g Ă©s az olimpiai család rendelkezĂ©sĂ©re: örömmel járta az országot, minden esemĂ©nyre kaphatĂł volt, legyen az a Magyar Olimpiai Bizottság rendezvĂ©nye, a Magyar Olimpiai AkadĂ©mia vándorgyűlĂ©se, vagy a Kolonics-vándorkiállĂtás állomása.
De a szĂvĂ©hez igazábĂłl sokkal közelebb álltak a falunapok vagy a vĂzparti dzsemborik, ahol a társaság közĂ©ppontja volt: anekdotázott, fĹ‘zött, gitározott, Ă©nekelt, vagy Ă©ppen dĂjat adott át.
A kajak-kenusokhoz mĂ©ltĂłan erĹ‘s volt. Ă–sszeszorĂtott szájjal, Ĺ‘szintĂ©n felvállalva, ugyanakkor mĂ©ltĂłsággal viselte betegsĂ©ge megprĂłbáltatásait Ă©s kĂĽzdött az utolsĂłkig, egĂ©szen február 12-Ă©n estig.
Kedves Tamás!
A halhatatlan sportolók év eleji összejövetelén találkoztunk utoljára. Még személyesen köszönthettünk 72. születésnapod alkalmából, aztán indultál vissza a kórházba.
Az volt a vágyad, hogy mĂ©g szurkolhass a tokiĂłi olimpián versenyzĹ‘ magyaroknak. Ez idelent már nem adatott meg neked. Odafönt Petrikovics Gyulával, Parti Jánossal, Urányi Jánossal, Fábián Ă–csivel, Bonn OttĂłval, Kolonics Gyurival fogjátok egyĂĽtt skandálni, hogy „ria, ria, Hungária!”.
Isten veled!
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter, MTI)


