“Elértük a szezon első fontos célkitűzését”

A Milan hosszadalmas büntetőpárbajt követően bejutott az Európa Liga csoportkörébe. Stefano Pioli a mérkőzést követően azt nyilatkozta, hogy a játékosok rengeteget küzdöttek és megérdemelték a továbbjutást.

“Talán ez az első alkalom, hogy ehhez hasonló történik, de ilyen a futball. Úgy gondolom, hogy jól kezeltük a mérkőzést, de megfogott minket az egyenlítő gól és az ellenfél az első igazi helyzetéből betalált. Ezután a mérkőzés nehezebb lett, részben az ellenfelünk képességei miatt, részben pedig azért, mert nem voltunk elég egyértelműek. Nem ez volt a legjobb mérkőzésünk, azonban karrierem során már veszítettem el Olasz kupa-döntőt egy dupla kapufa miatt, míg csütörtökön egy kicsit több szerencsénk volt. A tizenegyesrúgás olyan, mint a szerencsejáték és a srácok megérdemelték, hiszen a végsőkig küzdöttek az egyenlítésért. A rengeteg kemény munkának köszönhető, hogy ide jutottunk. Nagyon elégedett vagyok, habár tudjuk, hogy rengeteget kell még fejlődnünk.” – mondta Pioli.

“ĹszintĂ©n szĂłlva az egĂ©sz mĂ©rkĹ‘zĂ©s alatt – a rendes játĂ©kidĹ‘ben Ă©s a hosszabbĂ­tásban is – biztos voltam abban, hogy megfordĂ­thatjuk Ă©s megnyerhetjĂĽk a meccset. Aztán amikor jöttek a bĂĽntetĹ‘k Ă©s három alkalommal is nyerhettek volna, nos… Mindig van remĂ©ny Ă©s a legvĂ©gsĹ‘kig hittĂĽnk ebben. Ezt akartuk Ă©s megĂ©rdemeltĂĽk. Nagyon rossz lett volna veszĂ­teni, hiszen a csoportkörbe jutás volt a szezonra az elsĹ‘ cĂ©lkitűzĂ©sĂĽnk. Az utazásunkat januárban kezdtĂĽk, amikor sikerĂĽlt egy pozitĂ­v sorozatot kezdeni. A játĂ©kosok tudják, mĂ©g nálam is jobban, hogy vannak olyan szituáciĂłk, amelyekben sokkal hatĂ©konyabbnak kell lennĂĽnk. Ez mĂ©g csak a szezon eleje Ă©s ugyan kemĂ©nyen dolgoztunk, de a fáradtság már kezd kirajzolĂłdni Ă©s ennek fĂ©nyĂ©ben ez egy remek eredmĂ©ny.”

“A következő mérkőzés? A pozitív eredmények határozottan gyorsítják a regenerálódást és ez egy fontos eredmény. Úgy gondolom, hogy nem lesznek problémák a csapattal. Ez egy jó együttes, a játékosok remekül dolgoznak együtt. Nem gondoljuk magunkat legyőzhetetlennek és azt sem hisszük magunkról, hogy a világ vagy akár Olaszország legjobbjai lennénk. De a csapatnak megvan a játékstílusa és a munkamódszere. Tisztában vagyunk azzal, hogy győzelem esetén is van mit javítani. Mindig az a cél, hogy a lehető legnagyobb szinten teljesítsünk és tudjuk, hogy jobbak is tudunk lenni, mint csütörtökön.”

“Colombo elrontott tizenegyese? Megveregettem a vállát és emlékeztettem, hogy neki is köszönhetően jutottunk el odáig. Ez egy jó lecke volt számára és segít a további fejlődésben. Még erősebb lesz, különösen fejben. Nem lesz semmi probléma.”

“Nehéz volt kezelni az érzelmeket a büntetőpárbaj során. Egyik pillanatban nyerhettünk volna, a másikban pedig veszíthettünk volna. Ilyenek a büntetők. Öröm, hogy legyőztünk egy nehéz ellenfelet és a csoportkörbe jutással elértük az első fontos célt.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

Megosztás: