Olasz Anna döntött pályafutásáról

Társaival együtt Balatonfűzfőn készül Olasz Anna nyíltvízi úszó, aki úgy tervezi, hogy a tokiói olimpia után befejezi a pályafutását. A játékok halasztásával a sportolói karrierjének a vége 2021-re tolódott. “Először az országos bajnokság maradt el, majd nemzetközi versenyek is, végül elhalasztották az olimpiát, így volt idő erre lelkileg felkészülni” – mondta szerdán a Kossuth Rádiónak […]

Read More

Olasz Anna döntött pályafutásáról

Társaival együtt Balatonfűzfőn készül Olasz Anna nyíltvízi úszó, aki úgy tervezi, hogy a tokiói olimpia után befejezi a pályafutását. A játékok halasztásával a sportolói karrierjének a vége 2021-re tolódott. “Először az országos bajnokság maradt el, majd nemzetközi versenyek is, végül elhalasztották az olimpiát, így volt idő erre lelkileg felkészülni” – mondta szerdán a Kossuth Rádiónak […]

Read More

Olimpia: válogatottunk türelmesen várja a tokiói játékokat

A vízilabdázóknak nagyjából a kihagyással azonos hosszúságú időre, az úszóknak viszont akár ennek háromszorosára van szükségük ahhoz, hogy visszaszerezzék a formájukat – vélekedik Jansik Szilárd, az FTC-Telekom Waterpolo Európa-bajnok pólósa, illetve párja, Verrasztó Evelyn. A 26 éves Jansik az M1 aktuális csatornának elmondta, szerencsésnek érzi magát, hogy a koronavírus-járvány kitörése előtt még megrendezték a Duna […]

Read More

Négymillió eurós programmal segíti a szövetségük az olasz úszókat

Az Olasz Úszó Szövetség négymillió eurós programmal próbálja meg segíteni klubjait, illetve sportolóit. A swimswam című szakportál beszámolója szerint a szervezet csökkenteni fogja a tagsági díjat, segélyalapot hoz létre, a műszaki költségek húsz százalék elengedi, valamint bérkiegészítést tervez. Olaszországban a tervek szerint a legjobb sportolók jövő hétfőtől folytathatják felkészülésüket szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett. (MTI-uszosport.hu) […]

Read More

Úszás – Mintha nyári szünet után lennénk

Ismét edzésbe álltak a válogatott úszók, így a junior-világbajnok Zombori Gábor is. A Budafóka SE 17 éves sportolója sajnálja, hogy plusz egy évet várnia kell az olimpiára, de a karanténidőszakot jól viseli, például többet tud fotózni. A koronavírus-járvány miatt kialakult másfél hónapos pihenő után újrakezdhették az edzéseket az utánpótlás-válogatott úszók is a Duna Arénában és […]

Read More

Újrakezdték a vizes edzéseket a magyar vízilabda-válogatottak

A magyar női vízilabda-válogatott hétfőn, a férficsapat pedig kedden újrakezdte a medencés edzéseket. Vári Attila, a magyar szövetség (MVLSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben minden játékos edzett az otthonában, viszont nagyon régóta nem voltak vízben, ezért a szövetségi kapitányok szakmai kérésére újrakezdték a medencés edzéseket. “Nagyon hosszú volt […]

Read More

Koronavírus: így edzett a Jug Dubrovnik

40 nap után, ismét vízbe ugrott a horvát együttes. Fotó: jug.hr Mint ismeretes, Horvátországban ismét megkezdődhettek a tréningek. Szigorú előírás mellett egy időben 4 játékos plusz egy edző lehet a medencetérben. A Jug Dubrovniknál először Javier Garcia, Luka Loncar, Loren Fatovic és Toni Popadic úsztak egy órával később jött a másik négyes csoport majd a […]

Read More

Új neve lett a Világjátékoknak

Azáltal, hogy egy évvel későbbre halasztották az eredetileg 2021-re tervezett Világjátékokat, a multisport-esemény elnevezése is módosult. A 2022. július 7. és 17. között az egyesült államokbeli Birminghamben rendezendő Világjátékok hivatalos neve immár „The World Games 2022” – adta hírül a Nemzeti Versenysport Szövetség.

Az olimpiai programban nem szereplő sportágak legnagyobb, az ötkarikás játékokhoz hasonlóan négyévenkénti seregszemléjét azért kellett egy évvel eltolni, mert az idei tokiói olimpia – a koronavírus világjárvány miatti – 2021-re kerülésével a két multisport-esemény időben részben ütközött volna.

Annak ellenére, hogy az ötkarikás játékok neve maradt „Tokyo 2020”, a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) és a birminghami szervezők úgy döntöttek, hogy a Világjátékok elnevezésében megváltoztatják az évszámot.

Az új névhez kapcsolódó egyéb módosításokat rekordgyorsasággal hajtották végre. A 11. alkalommal – változatlan sportprogrammal – sorra kerülő Világjátékok újratervezett logóval és internetes honlappal (twg2022.com) fogadja immár az érdeklődőket.

A birminghami Világjátékokon várhatóan több mint 30 sportágban 100 ország 3600 sportolója lesz érdekelt. Magyarországon az 56 sportágat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség feladatkörébe tartozik az eseményre való felkészülés és az azon való részvétel.

Read More

Újra edzésben az úszók, de célra lenne szükségük

A koronavírus-járvány miatt március 16-a óta kényszerpihenőt tartottak, hétfőn azonban – szigorú szabályok betartása mellett – újrakezdhették az edzéseket a legjobb magyar úszók. Az edzők szerint a közeljövő legfontosabb kérdése, hogy lássák, milyen versenyen és mikor mérettethetik meg magukat a sportolók. Turi György, a Kőbánya SC vezetője az MTI-nek elmondta, óriási öröm volt újra együtt […]

Read More

Cselgáncs – Négy magyar a befagyasztott ranglisták élén

Március eleje óta nem rendeznek nemzetközi cselgáncsversenyeket sem, emiatt nem meglepő, hogy a korosztályos világranglisták is „befagytak”. A hazai fiatalok büszkék lehetnek magukra: négyen is a lajstrom éléről várják az újraindulást. A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) világranglistáin a március elsején megrendezett varsói felnőtt European Open-viadal óta nem lehetett újabb pontokat gyűjteni. Emiatt meglehetősen érdekes képet mutat a […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.