Olimpia: válogatottunk türelmesen várja a tokiói játékokat

A vízilabdázóknak nagyjából a kihagyással azonos hosszúságú időre, az úszóknak viszont akár ennek háromszorosára van szükségük ahhoz, hogy visszaszerezzék a formájukat – vélekedik Jansik Szilárd, az FTC-Telekom Waterpolo Európa-bajnok pólósa, illetve párja, Verrasztó Evelyn.

A 26 éves Jansik az M1 aktuális csatornának elmondta, szerencsésnek érzi magát, hogy a koronavírus-járvány kitörése előtt még megrendezték a Duna Arénában a kontinensviadalt, ahol hazai közönség előtt tudtak diadalmaskodni a válogatottal. Hozzátette, az olimpia elhalasztása abból a szempontból mindenképpen negatívum, hogy friss Európa-bajnokként önbizalommal telve utazhattak volna a japán fővárosba, így ezt most újra kell építeni. Megjegyezte, az elmúlt időszakban rengeteg mindent alárendelt annak, hogy megvalósítsa gyerekkori álmát – azaz az ötkarikás részvételt -, de fiatal még, és bízik benne, hogy egy év múlva jobb teljesítményt tud nyújtani. Ha pedig ott lesz a csapatban, akkor a minimális célkitűzés a négy közé kerülés.

Jansik Szilárd megjegyezte, fura lesz a nyár először világesemény nélkül, ugyanakkor ennek köszönhetően várhatóan be tudják majd fejezni a magyar bajnokságot.

Az ötödik olimpiájára készülő, kétszeres Európa-bajnok, korábbi rövid pályás világcsúcstartó, harmincéves Verrasztó Evelyn elmondta, elsősorban a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként lenne esélye az ötkarikás szereplésre, de “az lenne a legjobb érzés”, ha bármilyen egyéni számban is tudná biztosítani indulását Tokióban.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS